Gábor Áron ágyúja a Székely Nemzeti Múzeumban

Háromszék népe az 1848. november 28-i sepsiszentgyörgyi nagygyűlésen mondja ki az önvédelmet. Ez alkalommal kipróbálják Gábor Áron Bodvajban öntött két vaságyúját. A közigazgatás élére Berde Mózes kormánybiztost és Horváth Albert királybírót nevezik ki. Az önvédelmet kimondó gyűlés előkészítésében jelentős szerepet vállalt a forradalmi párt, a Kiskomité vezére, Gál Dániel.
A székely hadsereg három hadosztályát Som­bori Sándor ezredes, Nagy Imre alezredes és Pap Mihály őrnagy (később Gál Sándor) vezeti. A Mátyás- és a székely huszárok a csíkszéki Horváth Ignác százados parancsnoksága alá kerülnek. A tüzérség szervezője és irányítója Gábor Áron lesz. Megszervezik a Hírszolgá­latot (harangok félreverése, lármafák stb.).

A bodvaji vashámor

Eseménykrónika
Az önvédelem kimondása után a székely csapatok azonnal a védelmi vonal megerősítésére indulnak, amely a Bodzai-szorostól a Rikai-hegységig húzódik. Már november 30-án megszólalnak az első ágyúk Árapatak és Hidvég térségében. A hidvégi csatában Heydte osztrák csapatait visszaszorítják. December ötödikén a székely csapatok elfoglalják a barcasági csángómagyar falvakat. Erdély katonai főparancsnoka, látva a székelyek felkészültségét, az erdélyi osztrák haderő felét kénytelen Háromszék ellen küldeni. December nyolcadikán egy 120 gyalogosból és 18 huszárból álló különítmény indul Csík felé, amelynek népe szintén az önvédelem mellett nyilatkozott, de az osztrák érzelmű katonai parancsnok, Franz Dorschner megakadályozza a csíki székelység önvédelmi harcát, a háromszékiek is visszatérésre kényszerülnek.
December 9-én Felsőrákos és Köpec között Heydte csapatai győznek. Az ütközet után Heydte elfoglalja Köpecet, a falut felgyújtják, a vérengzésben 51 köpeci lakost mészárolnak le. December 13-án a háromszéki főerő, mintegy nyolcezer fő Felsőrákos határában megütközik (Rikai csata), és szétveri Heydte többezres csapatát. A felszabadított Bardocszék vezetésével Gál Sándort és Gál Dánielt bízzák meg. December 18-án újabb osztrák haderő érkezik, az osztrák haderő számbeli és technikai fölénybe kerül. Bár Gál Sándor vezetésével legyőzik az Ürmösnél állomásozó egyik osztrák csapattestet, nem akadályozhatják meg a december 24-i hid­végi csatavesztést.

Háromszék egyenlő félként tárgyal
A hidvégi csata nem jelenti a háromszékiek leverését, de az önvédelmet irányító vezetés december 28-án úgy határoz, hogy megegyezést köt az osztrák hadvezetéssel. A háromszékiek ekkor még nem tudnak Bem József tábornok győzelmes előrenyomulásáról. A békekötésre 1849. január 2-án Árapatakon kerül sor, amikor "Háromszék egyenlő félként" tárgyal, úgy köt egyezséget, hogy az ellenség nem szállhatja meg a szék területét.
Mivel a fegyverek átadását Gábor Áron és tüzérei meghiúsítják, mindössze 85 rossz lovat, három rongált állapotban lévő ágyút, 50 puskát és 80 pisztolyt adnak át az osztrákoknak.
A fegyveres önvédelem során Háromszék népe tíz-tizenkétezer embert mozgósít. Ilyen arányban sehol nem álltak katonának. Ez azért volt lehetséges, mert Laborfalvi Berde Mózes személyében olyan tehetséges kormánybiztos állt a szék élén, akinek sikerült az összes társadalmi réteg bizalmát megnyernie.
Az önvédelmi harc kimondásában döntő szerepet vállalt a forradalmi csoportosulás vezetője, Gál Dániel, a forradalom ideológusa, a rétyi pap, Bíró Sándor, a hadi szakértő, a székely hadak parancsnoka, a csíki Gál Sándor, valamint a kitűnő képzettségű ágyúöntő, Gábor Áron, a székely tüzérség megszervezője. Az 1848. decemberi fegyveres önvédelmi harc jelentősége katonai szempontból abban áll, hogy Puchner Antal 1848 decemberében kénytelen volt az erdélyi osztrák haderő felét Háromszék irányába küldeni, és így a Debrecen felé visszavonuló magyar forradalmi hadsereget nem lehetett Erdély felől is támadni, azaz a magyar honvédség nem került harapófogóba.

Haynau tábornagy

A székelyek Erdély felszabadításáért
A székelyek híres Bem apója, Bem József tábornok néhány hét alatt felszabadítja Észak-Erdélyt, karácsonykor már Kolozsvár nyitja meg kapuit. Egymást követik a győzelmek, bevonul Marosvásárhelyre, ahol kiáltvánnyal fordul a székelyekhez. Bem Gál Sándort nevezi ki a csíki székely katonaság parancs­nokává. A háromszékiek a Kézdi­martonfalván tartott tanácskozáson, 1849. január 15-én elhatározzák az osztrákellenes szabadságharcban való részvételt. Január 15-ével a szabadságharc új szakasza kezdődik, de ezt Háromszék népe már nem egyedül vívja.
A székely hadsereg parancsnoka, Gál Sándor mozgósítja az egyesült csíki és háromszéki katonaságot, és február 4-én Vízaknára indulnak, hogy csatlakozzanak Bemhez. Azon­ban e székely seregek Aldoboly és Szászhermány térségében kénytelenek megütközni a Havaselvéről Brassónál betörő cári csapatokkal. A Gál vezette székely haderő sikerrel csap össze az ismeretlen ellenséggel. Időközben egy másik orosz haderő tört be Erdélybe Szeben városa mellett. A cári csapatok támogatásában bízó Puchner tábornok Vízakná­nál megtámadja Bem seregeit, aki Déva felé kitér előle, de február kilencedikén Piskinél megvívják az erdélyi harcterek egyik legkeményebb csatáját. Bem serege február 19-én Medgyesnél egyesül a háromszéki és a csíki hadakkal. A székelyek ettől kezdve részt vesznek a tábornok diadalmas felszabadító hadjárataiban. Bem tábornok március 11-én katonai bravúrral elfoglalja Nagyszebent, majd kiveri az oroszokat Erdélyből. Márciusban már csak Gyulafehérvár és Déva vára marad osztrák kézen. Erdély felszabadítása után Bem seregeivel a Bánságba vonul.
Székelyföld főparancsnoka, Gál Sándor ezredes Bem tábornok medgyesi utasításainak megfelelően igyekszik "mentél nagyobb" haderőt mozgósítani és megszervezni a székely hadiipari termelést. Háromszéken a szervezésben jelentős szerepet vállal a kormánybiztos, Illyefalvi Né­meth László. Gábor Áron nemcsak a hadiipar vezetője, hanem a székely tüzérség szervezője is. Kézdivásárhely nemcsak Székelyföld, hanem Erdély legnagyobb hadiipari központjává alakul. A fegyvergyártásban dolgozók száma eléri a 180 főt. Bodvajban, a Magyarhermány melletti vasgyárban öntik az első ágyúkat, majd Sepsiszent­györgyön, végül Kézdivásárhelyen Turóczi Mózes műhelyében. Az ágyúöntöde igazgatója, Turóczi Mózes, Dummel Ferdinánd, Végh Antal és más jeles mesteremberek öntik az ágyúkat Gábor Áron irányításával. Szacsvay János a lőporgyárat, Gábriányi József és ifjabb Jancsó József a gyutacsgyártást, Baka Mihály a salétromgyártást vezeti. A székelyföldi települések által beküldött 313 harang mellett a csíkszentdomokosi rézbánya folyamatos kitermelése biztosítja a több mint hetven ágyú öntéséhez szükséges rezet és vasat. Bodor Ferenc mérnök vezetésével lőporgyár működik Csíkmadarason. Hadi­anyagot gyártanak Lövétén, de Csíkszeredá­ban is szerelnek fel Kézdivásárhelyen öntött ágyúkat. Májusban a háromszéki és a csíki kéntelepeket bővítik. Moldvából és Erdélyből is vásárolnak ágyúöntéshez szükséges nyersanyagot. A székely ágyúk hozzájárulnak a székely tüzérség megteremtéséhez. A tüzérség kiképzője és legfőbb parancsnoka Gábor Áron.
A másfél évig tartó katonai erőfeszítések ellenére 1849 nyarán a túlerő győzedelmeskedik. A Tömösnél betörő cári csapatok Brassó elfoglalása után, június 25-én feldúlják a kézdivásárhelyi ágyúgyárat. Ekkor még a Tömösi-szorost is a székelyek őrzik, akárcsak a törcsvári átjárót. Nagyszámú székely harcol Erdély különböző harcterein: a Beszterce vidéki szorosok védelmében, Szilágysomlyón és Szeged környékén is.

A szabadságharc leverése
A forradalmi seregek 1849 júniusában már nemcsak az osztrákokkal, hanem az orosz túlerővel szemben is harcolnak. Az erdélyi hadsereg legjobb egységei, mintegy tízezer katona a bánsági harctereken küzd, és ugyanennyi az Érc­hegységet tartja ellenőrzése alatt. Bár az orosz előnyomulás idején Avram Iancu semleges marad, a mócvidéki és a bánsági csapatok hiánya nagymértékben gyengíti Erdély hatékony védelmét. A Bem vezette forradalmi sereg, amely több csapattestre oszlott, és amelynek vezetését felváltva maga Bem látja el, hol itt, hol ott támad az ellenségre, de e rajtaütésszerű csatározások már nem bizonyulnak elegendőnek. A székelyek hősiesen küzdenek a tömösi, a kökösi, a sepsiszentgyörgyi, a nyergestetői és fehéregyházi csatákban. Ez utóbbira 1849. július 31-én került sor, ahol hősi halált halt a magyar szabadságharc nagy költője, Petőfi Sándor is. A világosi fegyverletétel után (1849. augusztus 13.) a Gál Sándor vezette székely haderő maradványai a Szatmár vidéki mocsárvilágba vonulnak vissza, és néhány hónapig gerillaharcot vívnak.
A magyar forradalom és szabadságharc leverése után az osztrák reakció azzal jutalmazza az ellenforradalom mellett küzdő nemzetiségeket, amivel a magyarokat bünteti. Haditörvényszéke­ket állítanak fel. Báró Julius Jakob von Haynau osztrák tábornagy Bécsben kijelenti: "egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarorszá­gon". Az erdélyiek közül 72 tisztet és 25 polgári személyt ítélnek halálra és 64-et súlyos börtönbüntetésre. A legkonokabb üldözést a székely forradalmár szabadságharcosok szenvedik el.