A magyarokkal a nemezelés ősi mesterségét Közép- és Belső-Ázsia vándorló népei ismertették meg. Habár ezt a foglalatosságot bárki kipróbálhatja, hiszen csak néhány maréknyi színes gyapjú, meleg víz és szappan kell hozzá, mégis művészi szinten nagyon kevesen foglalkoznak napjainkban nemezeléssel. A nemezelés a képzőművészethez áll közelebb, de Erdélyben inkább népművészek foglalkoznak vele. Felső-Háromszéken egyik legismertebb népművész a Torján élő és alkotó Lukács Olga, a helybeli Jókai Mór Óvoda óvónője.
A nemezelés technikájával az 1997-es csernátoni nyári alkotótáborban került kapcsolatba, akkor hallott a nemezelésről, de élőben addig nem látta, hogyan készül a nemez. A táborban különböző nemezeket készített, majd otthon folytatta, és rájött, hogy a motívumokat nem csak másolni lehet, hanem saját ötleteit is gyapjúba viheti. Lukács Olga leginkább az absztrakt mintákat kedveli, amelyeket a népművészetből kölcsönzött elemekkel együtt vagy a szülőföld szépségeiből merítve jelenít meg egy-egy szőnyegén. Torján, Kézdiszéken ő az egyedüli nemezelő, a vidék másik ismert kézművese a Dálnokon élő Jákób Ildikó óvónő.
Első egyéni kiállítását a kézdivásárhelyi Vigadóban tartotta 2007-ben, majd Sepsiszentgyörgyön és Bukarestben erdélyi nemezelőkkel közösen mutatkozott be. Két éve készül újabb egyéni kiállításra, de úgy érzi, még nem jött el annak az ideje, másrészt pedig az elkészített nemezekből időközben sokat eladott, a megmaradt anyag nem is lenne elegendő egy tárlatra. Munkái hazai, magyarországi, írországi, németországi és hollandiai magángyűjteményekbe került.
.jpg)
