A kommunizmus nem szűnt meg, csak privatizálták – Marius Oprea román történész megállapítása nemcsak Romániára, de a volt kommunista államok többségére érvényes, ez derült ki azon az egész napos brüsszeli közmeghallgatáson, amelyet Tőkés László kezdeményezett egy lett és egy szlovén kollégájával együtt.
Jól becsomagolva, ártatlannak tűnő cím mögé bújtatva: Mit tudnak az ifjú európaiak a totalitárius rendszerekről? – történészek, kutatók, politikusok, oktatási szakemberek elemezték a témát. Sandra Kalniete lett EP-képviselő többpontos, konkrét lépéseket tartalmazó programtervezetet is bemutatott, vázolta, mit kellene tennie Európának, hogy a szavakon túl is megtörténjék a múlt számadása. Ugyanott létrejött egy antikommunista platform, és Romániát érintően elhangzott, hogy hamarosan egy küldöttség keresi fel Traian Băsescu államelnököt, és felkérik, támogassa a kommunizmus perének megvalósítását.
Európának, az uniónak, az EP-nek ma sem akaródzik a kommunista múlttal való szembenézés, minden ezzel kapcsolatos kérdést igyekeznek szőnyeg alá seperni, az utódpártok a fasizmus rémtetteinek felelevenítésével próbálják bagatellizálni a kommunista diktatúrák emberek millióit elpusztító, megnyomorító tetteit. Sokak számára ma még az is kérdés: lehet-e, szabad-e elítélni a kommunizmust, totalitarista diktatúrának tekinthető-e, vagy csupán a sztálinizmus sorolható e kategóriába. Tőkés László EP-képviselői mandátuma kezdete óta harcol azért, hogy a nácizmus rémtettei mellett a kommunizmus bűneit is ismerjék el emberiség ellen elkövetett bűnként, no meg azért, hogy a deklaratív elítélésen túl sor kerüljön a bűnösök azonosítására, az áldozatok, utódaik kárpótlására.
Eltörölni a kettős mércét
Az igen tartalmas konferencia négy témakört dolgozott fel. Súlyt, rangot adott az eseménynek, hogy az indításnál jelen volt Joseph Daul néppárti frakcióelnök is. Tőkés László megnyitójában kiemelte, Európa egysége csak akkor válik valóra, ha megtörténik a múlt integrációja is, igen fontos, hogy a legfiatalabb nemzedékek megértsék, a közös múlt feldolgozása nélkül nem lesz közös jövőnk. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a totalitárius rezsimek megítélésében nem használhatunk kettős mércét aszerint, hogy milyen pártállású diktatúráról van szó. Észt, lett, litván, lengyel, bolgár rendszerváltó politikusok szólaltak fel, személyes történetek, családi tragédiák tükrében idézték fel az elnyomó rendszer pusztításait, visszatérő motívumként jelent meg: lehetővé kell tenni a hozzáférést a titkosszolgálatok archívumaihoz, nem elegendő a tankönyveket újraírni. A kommunista utódállamok többsége nemzetbiztonsági okok miatt nem hajlandó megnyitni archívumait, ki kell dolgozni azokat a törvénykezési és igazságszolgáltatási eszközöket, amelyek lehetőséget teremtenek a múlt ügyeinek és bűneinek jogi rendezésére. Ha nem ismerjük meg a totalitárius rendszerek pusztításait, nem tudjuk megakadályozni visszatérésüket, állandó veszély fenyegeti a pluralista demokráciát – köszönt vissza majd minden előadó szavaiból. Jarosław Leszek Wałęsa lengyel néppárti képviselő, a Béke-Nobel-díjas Lech Wałęsa volt lengyel államfő fia személyes, gyermekkori élményein keresztül világította meg a gyilkos rendszert, hogy miként vészelték át édesapja letartóztatását, azt, hogy hétéves kisgyerekként tanára fülön fogva ráncigálta ki a padjából, mert felírta füzetébe az otthon oly sokat hallott szolidaritás szót, s miként tudatosult benne a kifejezés valódi jelentése.
Áldozatok és elkövetők
A folytatásban konkrét esettanulmányokkal támasztották alá az addig főként elméleti síkon zajló értekezést. Sandra Kalniete lett EP-képviselő, volt külügyminiszter, a közmeghallgatás egyik kezdeményezője cselekvési tervet is vázolt: ebben szerepel a totalitárius rendszerek politikai és jogi elítélése, illetve a bűnösök felelősségre vonása. Kiemelte: az EU-nak ehhez biztosítania kell az anyagi forrásokat is. Sandra Kalniete nem véletlenül vált a kommunizmus ádáz ellenségévé, életét döntően befolyásolta a szovjet diktatúra, családját Szibériába hurcolták (ő maga is ott született), több rokonát megölték. A nyugati államoknak csak a nácizmus rémtetteit kellett elszenvedniük, ám Közép-Kelet Európában a fasiszta megszállást a kommunista terror követte, sokkal hosszabb ideig, súlyosabban befolyásolta a totalitarizmus az itteniek életét – hangsúlyozta. A bolgár Vaszil Kadrinov, a Hannah Arendt Center munkatársa azt vetette fel, hogy hazájában az egykori elnyomók, ügynökök egy része ma jelentős politikai, gazdasági pozíciót tölt be (Georgi Parvanov államfőt s jó pár diplomatát említett), míg az áldozatok többsége jelenleg is szegénységben él, semmilyen jogi vagy anyagi kárpótlást nem kapott.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Marius Oprea, a romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet volt vezetője, akit félreállítottak ugyan az általa életre hívott intézmény éléről, de régész-történészként folytatja az egykori áldozatok felkutatását. Hozzátartozók, családtagok, utódok keresik meg, a rendelkezésre álló adatokból kiindulva kutatják fel a titokban, eddig ismeretlen helyeken elhantolt maradványokat. Kivetített képekkel kísért, szenvedélyes előadása nagy hatást váltott ki: meglátása szerint azonosítani kell az egykori gyilkosokat, a bűnöket emberiségellenes cselekménynek nyilvánítani, az áldozatokat a rendszer nevében ölték meg, nem évülhetnek el a gyilkosságok. Az akkori elnyomók a mai rendszer tagjai, nem volt lehetőség elvágni a szálakat, a folytonosság létezik – mondotta. "Nem a kommunizmust kell elítélni, az lehetetlen, a bűnösöket kell bíróság elé állítani" – mondotta Marius Oprea.
Hankiss Ágnes fideszes EP-képviselő arról szólt, a múlt bűnei, bűnösei hogyan szivárogtak át a mába, Magyarország jelenét miként befolyásolják az orosz–MSZP-s összefonódások, gazdasági életére hogyan telepedett rá az orosz maffia.
Keveset tudnak a fiatalok a múltról
Az oktatással, tantervekkel, tankönyvekkel foglalkozó fejezetben szakemberek mutattak be jól bevált módszereket, interaktív németországi múzeumot, játékos internetes honlapot Szlovéniából, a Szibériai missziónak nevezett tanulmányi kirándulásokat Lettországból. A műemléknek nem kell feltétlenül hagyományos, statikus formája legyen, a fiatalokhoz a legeredményesebben saját nyelvükön szólhatnak – fejtették ki a szakemberek. Keveset tudnak a mai gyermekek a múltról Németországban, Svédországban, de Romániában is – derült ki a bemutatott kutatásokból. Raluca Grosescu, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet kutatási igazgatója nemrég készült felmérést ismertetett, amelyből kitűnt, a mai 14–20 év közöttiek számára már történelem a kommunista diktatúra, többségük legfeljebb a jelen válság, korrupció tükrében ítéli azt el.
Meghívottként volt jelen, de nyelvi akadályok miatt nem tartott előadást Dan Voinea katonai ügyész, aki 1989 decemberében Ceauşescuék perében is szerepet kapott, utóbb pedig az akkori áldozatok ügyészének szegődött, csapatával a temesvári, bukaresti, brassói, konstancai lövöldözések elkövetőit igyekezett azonosítani. Megkeseredett szélmalomharcához csatlakozott Doru Mărieş, az 1989. December 21. Szövetség elnöke, aki már több ízben tartott maratoni éhségsztrájkot, hogy kicsikarja a román hatalomból az igazságszolgáltatást. Ezernél többen haltak meg ’89 decemberében, ám a bűnösök nagy részének, néhány kirakatítélettől eltekintve, mai napig nem kellett számot adnia tetteiről. Mărieş szerint a romániai hatalom képviselői cinkosságot vállaltak az egykori tettesekkel, ez alól a jelenlegi sem kivétel, hisz Băsescu ugyan elítélte a kommunizmus bűntetteit, de Dan Voinea félreállítását nem akadályozta meg, a tényleges számonkérést nem tette lehetővé. Az igazságszolgáltatás nemcsak az idősek, de a fiatalok szemében is hitelét veszítette. Arra kérte az EP-képviselőket, legalább a meglévő dokumentumok átmentésében segédkezzenek, "Európa története nem lehet teljes ezeknek az országoknak a története nélkül, ehhez szükség van e dokumentumokra" – mondotta.
A konferencia végén a harmadik kezdeményező, Milan Zver szlovén képviselő fogalmazta meg: a kommunizmusról szóló rendezvénysorozatot novemberben, a soros lengyel elnökség védnöksége alatt tovább kellene folytatni, amint a közmeghallgatás is bizonyította, szükség és igény is van arra, hogy ez a téma az európai uniós politikai diskurzus napirendjén maradjon, és a célkitűzések megvalósításában döntő előrelépés történjék. Nem egy példa igazolja, hogy a volt kommunista országokban lábra kapnak a letűnt diktatúrák iránti, múltat megszépítő nosztalgikus érzések.
