Nézd csak, itt a tenyerem! Nincsen benne semmi sem.
Ha kinyitom – akkor sincs, ha becsukom – akkor sincs.
De most mutasd, hol a tiéd?
Most majd én nézek a tenyeredbe!
Meglátom, mi búvik benne...
Ó, hát itt sok minden van! Van egy kis házacska, házacska mellett kertecske, kertecskében kutacska, abból iszik egy nyulacska.
Jót ivott a nyulacska.
Nézi a nyúl, nézegeti: de szép ez a házacska! Hogy lehetne bemenni? Házacskában aludni?
Körbejárja, kerülgeti – de az ajtót csak nem leli.
Itt sincs ajtó, ott sincs ajtó – hopp! de itt egy kicsi ablak!
Odamegy az ablakhoz, kapirgálja, kopogtatja – aztán bátran bezörget.
Ám a házból egy mérges hang azt kiáltja:
– Kuvik! Kuvik! Ki jár itt? Zöld a szemem, világít!
Megijedt a nyulacska.
Ide szalad, oda fut, de előbbre mégse jut.
Kerekecske-dombocska – itt szalad a nyulacska!
Erre megyen, itt megáll, itt egy körutat csinál.
Erre-erre, zöld mezőre, jó forrásra, legelőre.
Ide ugrik, oda ugrik – itt elbújik, ott felbukik,
Bokor alatt megbúvik!
Búvik, búvik, furakodik!
Ott nem látja meg a kuvik, aki kicsi házban lakik...
Kuvik, kuvik – vik, vik, vik!
