Háromszék megye címere
Faragta: Sándor János
Az 1330-as években a 83 426 fős székelység a 3,5 milliós magyarságnak mindössze 2,38 százalékát alkotta, míg a székelység mai székelyföldi lélekszáma legkisebb számítással is a magyar nemzet 4,66 százaléka.
Úgy vélem, ezek az arányok mutatják, hogy e sorok írója nem túlozza el a székelység lélekszámát a nevezett időszakra vonatkoztatva, még akkor sem, ha a számításai alapján megállapított székely népesség száma többszöröse a szakirodalomból ismerteknek.
Feltevődik az a logikus kérdés, hogy a korábbi kutatás miért számolt kisebb lélekszámot. Amint a korábbi részben is említettem, ennek egyik magyarázata az, hogy a kutatók csak az oklevelekben szereplő, 1350 előtt keltezett településszámot, azaz a székely települések 40 százalékát vették figyelembe, miközben kis lélekszámú faluátlaggal kalkuláltak. Kristó Gyula például a Szabó István által 1960 táján becsült 118 fős átlagnépességű településmodellt használta számításai alapjául. E kis létszámot beszorozta az oklevelekben említett, plébániával bíró települések számával, és így jutott el a 19–25–28 ezer főhöz. Az alacsony lélekszám azért nem tűnt fel, mert a szakirodalom a magyarság lélekszámát is alábecsülte. Így például Makk Ferenc az 1200-as évekre vonatkoztatva mindössze másfél milliós népességet valószínűsít. Ehhez hasonló lélekszámot emleget Hóman Bálint is. A demográfusok, a történészek egyszerűen átvették a szakirodalombeli becsléseket, esetleg összeadták őket, és középarányost számoltak.
Alaposabb és úttörő munkát végzett a sepsiszentgyörgyi Bálinth Gyula. Ő a plébániák számát, illetve a lehetséges településlétszámot vette alapul. Mivel nem volt történész, ezért elfogadta a 20. század derekán ismert neves szakemberek állításait, akik az Árpád-kor településeit kisebb lélekszámúnak tekintették. Így Bálinth a kis lélekszámú faluátlaggal számolva jut el a 43 000 fő körüli székely lélekszámhoz. Ez ugyan jóval több, mint a szakirodalomban ismert korábbi adatok bármelyike, de jóval k, mintegy fele annak, amit e sorok írója állít. Bálinth munkája mellett logikus, áttekinthető rendszerezést köszönhetünk Egyed Ákos akadémikusnak, de ő is óvakodik a lélekszám meghatározásától.
A székelység letelepedéséről a szakirodalom általában keveset beszél, a korábbi korszak szakemberei azt sugallják, hogy letelepedésük lassú folyamat volt. Így alakult ki az a közismert elképzelés, hogy a székelyek a dél-erdélyi német ajkú lakosság fokozatos kolonizálásával párhuzamosan vonultak a mai Székelyföldre. Talán e spontán vándormozgalom képzete miatt gondolták úgy a kutatók, hogy a székely falurendszer létrejötte is lassú, hosszú évszázadokon átívelő folyamat eredménye volt. Ezzel magyarázható is lenne, hogy miért csak a pápai dézsmákban szereplő plébániákat és az oklevelekben 1350 előtt említett néhány települést vették számításba. Márpedig e sorok írója, újabban Egyed Ákos is, határozottan állítja, hogy az áttelepítések tervszerűek, és nagyon gyorsak lehettek, mert a székelyeket a határvédelmi szempontok erre késztették. Már a letelepítéskor kialakult a későbbi székely falurendszer, a székely falvak döntő többsége.
Makk Ferenc Magyarország népsűrűségét a 12. század közepére vonatkoztatva négyzetkilométerenkénti hét főre becsüli, falvanként 20–40 háznépet számol, amely valójában alig több a honfoglalás kori Kárpát-medencei népességnél. Számomra elfogadhatóbb Kovács Zoltán adata, aki a francia demográfiai kutatásokat figyelembe véve az 1200-as évekre 2,4–2,6 milliós népességet tart valószínűnek. Ha a Makk Ferenc által becsült lakható területtel, a 220 000 négyzetkilométerrel elosztom a Kovács által becsült népességet, akkor az 1200-as években a négyzetkilométerenkénti átlagnépsűrűség 11,8 fő. 130 évvel később, az 1330-as években Magyarország nagyhatalom, gazdági fejlődés jellemzi, népessége elérte a 3,5 milliót, a népsűrűség pedig a négyzetkilométerenkénti 15,90 főt, amely az 1300-as évhez mérve mintegy 25,26 százalékos szaporulatot feltételez.
Ha a fenti adatok függvényében a Makk által benépesített területi arányt kivetítjük Székelyföldre úgy, hogy a kétharmados országos arány helyett a székelyek lakta területek felét tartjuk lakhatónak a földrajzi-domborzati viszonyok miatt, akkor talán közelebb járunk a valós lélekszám megállapításához. További kérdés azonban, hogy mekkora kiterjedésű a történelmi Székelyföld? Több jeles kutató adatai közül megemlítem Györffy György (13 500 km2), Orbán Balázs (12 800 km2) és Vofkori László (10 880 km2) számításait. A tévedés elkerülésére, a népesség meghatározására itt is a legkisebb területet, Vofkori adatát vettem kiindulási alapként. Ha a székelyek által benépesített területet, az 5440 négyzetkilométert beszorozzuk a 15,90 ős átlagnépsűrűséggel, akkor 86 496 fős népességszámhoz jutunk, amely igencsak megközelíti az általam számolt 83 426 fős székely lélekszámot.