A 20. század elején a székelyföldi népművészetet bemutató Malonyay Dezső Háromszéken olyan sokszínű húsvéti tojásokat talált még nagy mennyiségben, amelyek teljesen eltértek a más vidékek tojásírásától.
A fekete alapú, piros, sárga és fehér mintázatú tojások színhatásukban is dekoratívabbak, mívesebbek voltak más magyar vidékek piros-fehér színű, egyszerűbb kivitelezésű tojásainál. Különlegességük elsősorban mégis a minta elhelyezéséből adódott: a vízszintesen tartott tojásra vázlatos virágszálakat írtak.
Balázs Márton az 1942-ben megjelent, Adatok Háromszék vármegye néprajzához című könyvében még tucatnyi háromszéki helységet sorolt fel, ahol élő volt a tojásírás, ezek közül a legtöbb település e különleges kompozíciós elvet alkalmazta ekkor is.
A Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményében lévő, 20. század eleji írott tojásokon az egyik leggyakoribb motívum a tulipán. Ezt elsősorban azzal magyarázhatjuk, hogy a tulipán az egész székely népművészetben a legkedveltebb virágmotívum volt: nagyanyáink hozományos ládáin, hímzésein ugyanúgy feltűnt, mint a fazekasfalvainkban készített bokálykancsókon vagy kopjafáink záró részén. Népszerűségét számos kutató azzal magyarázza, hogy a legelterjedtebb szerelmi szimbólum volt, nyíló kelyhe a beteljesedő szerelmet jelképezte. Az egyszerű virág ábrázolásainak variálásába soha nem unt bele a falu embere, erről győződhetünk meg a mellékelt rajzokról.
A bemutatott tojások többsége a múzeum század eleji gyűjteményéből származik, mintájuk felső-háromszéki készítési helyre utal. Bár leltári számokat nem vezettek e tojásokra, így pontos azonosításuk napjainkra már lehetetlen, a Malonyay kötetből látható, hogy Ozsdola, Lemhény, Zabola, Gelence, Csernáton asszonyai a század elején hasonló kompozíciójú tojásokat írtak.
