A szemerjai Büdöskút
Földrajzi adottságok
A város Délkelet-Erdélyben, a Baróti-hegység délkeleti lábánál, a Debren és a Szemerja patak hordalékkapuján, az Olt árterületén alakult ki. A Debren-patak völgyében gazdag, ősemlősökre utaló maradványok kerültek felszínre.
Ezek közül említésre érdemes a jégkorszakban élő bölény, a gyapjas orrszarvú és hiéna csontvázmaradványa. A város gyógyhatású ásványvizeire már Orbán Balázs is felfigyelt. Az ásványvizes források közül megemlítjük a Sóskút, a Főkút, a Szemmosó, a Jenő és az Erzsébet forrást. A kénes jellegűek közül jelentősebb a szemerjai részen a Büdöskút, a város belterületén pedig a Györgybíró-féle kénes fürdő.
E tájat ősidők óta lakták emberek. A feltárt csontvázak, eszközök a csiszolt kőkorszakba vezetnek vissza. A Váradi utcában neolitikum kori zsugorított sírt ástak ki. Ugyanitt rézkori kerámia is előkerült. Az Őrkőn rézvésők, agyag-, cserép-, csont- és kőeszközök beszélnek a hajdan itt élt emberekről. Az Eprestetőn bronzkori település nyomait tárták fel. A Gémváránál is előkerült bronzkori település. A vaskor idején szintén lakott, ezt bizonyítja a bedeházi malomnál előkerült kerámia. A római hódítás pénzérmékkel, kerámia- és egyéb maradványokkal igazolható. A kora középkor egyik településének nyomait a Sepsiszentgyörgy melletti Bedeházán találták.
A település neve
Nevét a város az 1224 táján emelt kápolna, illetve templom védőszentjéről, Szent Györgyről kapta. A védőszentről való elnevezés általános szokás volt. Háromszéken egész sor település viseli védőszentjének nevét. Ilyen például Szemerja — Szent Mária, Illyefalva — Szent Illés, Kilyén — Kylianus, Bereck — Briccius, Gidófalva — a francia Guide latinos alakja Guido, Szentkatolna — Szent Katalin stb. Megállapítható, hogy Sepsiszentgyörgy nevének kialakulása beilleszkedik az adott kor névadási szokásrendszerébe. A többi Szentgyörgy nevű településtől való megkülönböztetésként használják a település nevének előtagjaként a sepsi nevet, amely az itt élő sebesi székelyekre utal.
Sepsiszentgyörgy nevét az első írásos említésben, 1332-ben S. Georgiónak írták, ami Sanctus Georgiust, azaz Szent Györgyöt jelent. Az 1427. május 13-án kiadott okmányon Zentgeurgh formában olvashatjuk. 1461. október 22-én keltezték azt az oklevelet, amelyben Szentgyörgy neve először szerepel mint város: "in oppido Zenth Gewrg". A város nevét az 1492-ből fennmaradt okmányokban többféle formában jegyezték le: Zenthgijewrgh, Sepsij Zenth Gyewrgh, civitas Zenth Gijergh, Zenthgijergh. Amint látható, az egyik okmányban "civitas"-nak, szabad (királyi) városnak nevezik. Persze, az okmányt aláírók tévedtek vagy tudatosan hibáztak, mert Sepsiszentgyörgy mindig mezőváros, oppidium volt.
A város 1509-ben készült pecsétjének köriratán olvashatjuk: Sigilum oppidi Sepsi Sz.-György. Az 1510. augusztus 10-i okmányban a Zentgeoerh, az 1514. február 28-i keltezésűben a Zent Gijewrgh névformát találjuk. 1519. július 3-án Sepsy Zenthgerghet írnak, míg ugyanazon év szeptember 10-én már a sepsi megkülönböztető jelző nélküli: Zenthgijewrgh. Megállapíthatjuk tehát, hogy a város nevét következetlenül használják, eltérések mutatkoznak még az ugyanazon évben kiadott okmányokban is.
A következő évszázadokban is nyomon követhetjük a különböző névhasználatot. A XVII. századi oklevelekben egyre általánosabb lesz a Sepsi Szent-György névforma (1622, 1629, 1635, 1641, 1662, 1678), de 1698-ban, 1783-ban, 1787-ben a Sepsi előtag elmarad. A XIX. században (1808, 1831, 1834, 1849 stb.) azonban ismét előtérbe kerül a Sepsi-Szent-György használata. 1850-ben már kötőjel nélkül Sepsi Szent Györgyként írják, 1902-ben már a mai formát olvashatjuk: Sepsiszentgyörgy.
A román nyelvű név kialakulására is találunk adatokat. 1850-ben Szint George, 1854-ben Sepsi Sin Jiorz, ugyanott Siepsi-Sint-Georgiu, 1919-ben Sepsi Săngeorgiu, végül a trianoni diktátum utáni évben, 1921-ben a Sfântu-Gheorghe formát használják.
A román nyelvű név azért alakult ki ilyen későn, mert a Sepsiszentgyörgyre betelepedő románok hamar beolvadtak az őshonos székelységbe, bár a nyelvcsere után még hosszú ideig megőrizték vallásukat. A gyors nyelvi elmagyarosodás egyik vonzata, hogy a településnevet a helyi lakosság nyelvén használják. Tény: 1880-ban a sepsiszentgyörgyi románság száma alig 31 fő, azaz a népesség 0,58 százaléka. Azonban a románok száma 1910-re ugrásszerűen nő, eléri az 1,24 százalékot, ami arra utal, hogy a növekedés nem a természetes szaporulat eredménye. Az újonnan érkező román családok anyanyelvüket megőrizték, mivel 1918 végén már Sepsiszentgyörgy is román uralom alá került, és az új helyzet előnybe hozta azokat, akik románul is tudtak. Az új politikai hatalom már hivatalosan románul használja a településnevet. 1921-ben megjelenik a Szent György név román fordítása, a Sfântu-Gheorghe, amely közel áll a mai Sfîntu Gheorghe hivatalos névhez. Sajnos, egyik román nyelvű változat sem fedi a magyar eredeti nevet, mert elhagyták a székely nemzetségnevet, a sepsit, a sebesit, bár kezdetben (1854-ben és 1919-ben), amint a fenti példák is mutatják, használták azokat.
(folytatjuk)
