Erdőn, mezőn együtt jártak,
együtt ettek, együtt háltak;
megosztották, amit fogtak,
szóval: jó barátok voltak.

Egyszer, hogy a tél beállt,
és a hideg hó leszállt,
azt mondja a füles nyúl:
– Rakjunk tüzet, kutya úr!

– Rakjunk tüzet, aki lelke!
Ne reszkessünk a hidegbe!
Nosza hamar gallyat szednek,
tüzet raknak, melegszenek,
melegítik bundájokat,
általfázott irhájokat.

Hej, de jó a meleg télen,
a havas zord erdőszélen!
Azt mondja a vidám nyúl:
– Játsszunk egyet, kutya úr!
– Mit játsszunk? – Tán lakadalmat!
– Jól van: játsszunk lakadalmat:
– cincogjunk meg brummogjunk,
ugrándozzunk, táncoljunk.

Felszökken hát a víg nyúl.
Szembe vele kutya úr:
ugrándoznak, bokáznak,
keringélnek, cicáznak.
S hogy a táncot szebben járják,
egymást hopp, hopp! átugrálják.

Hanem íme, mi történik!
Az állatok így regélik:
ahogy ottan ugrándoznak,
nevetgélnek, bolondoznak,
meglökte a kutyát a nyúl,
s tűzbe ugrott a kutya úr.

– Vaú! – üvölt a kutya!
Mit csináltál, te buta!
S hogy így rája kurjantott,
a farkába kaffantott.

A nyúl, uccu, vesd el magad!
farka nélkül tova szalad.

Nem kergeti a kutya:
leégett a papucsa!

Azóta csepp a nyúl farka,
s meztelen a kutya talpa,
s azóta van, hogy a nyúl
fut, ha jön a kutya úr.