Én még olvasó fajta vagyok, egy lassan kivesző embertípus. Ezt a könyvet* egy leültömben futottam át, bár nem gyorsolvasással. Nem vaskos, mindössze százhúsz oldal – viszont annál olvasmányosabb.
Annak ellenére, hogy nem hivatásos tollforgató műve, stílusa gördülékeny, bizonyos írói eszközöket, a késleltetést például jó érzékkel alkalmazza. Mérnökember írta, kalandregénynek "álcázva" hontalanságának történetét. A cselekmény tipikus a nyolcvanas évek Romániájában: értelmiségi magyar család, a rendszernek ellentmondó politikai nézetek, az elkerülhetetlenné váló emigráció. Tervek kovácsolása, készülődés, majd zaklatás, házkutatás. Az első meglepetést az olvasó számára az új haza keresésének folyamatában a magyarországi próbálkozás jelenti: a nyolcvanas évek "anyaországa" nem fogadja be őket. Menni kell tovább, Nyugatra – és az nem olyan egyszerű. Hamis útlevél, osztrák ismerőse megtagadja a segítséget, tovább senkiben sem bízhat, végül bejön számítása, valami olyasmi fordulat, amivel előtte nem sokan próbálkoztak. Nyugat-Németország, láger, onnan is tovább, túlélni, boldogulni, saját lábán megállni akarásának köszönhetően végül révbe ér – legalábbis anyagi boldogulását, emberi megbecsülését, gyerekei jövőjét illetően. De a lelki megnyugvást nem leli. Ide kívánkozik egy kis részlet a könyv végéről, melyben megfogalmazza az emigránsok dilemmáját: "András, mióta megszöktek, küzdött a lelkiismeretével. Az első időben azért, hogy meg tudjon mindent teremteni a gyermekeknek. Később azért, mert látta, hogyan olvadnak bele egy másik népbe. (...) Most itt ül a Duna-parti házuk teraszán, amelyiket tíz évvel ezelőtt vettek. (...) Ez volt minden álma, hogy öregkorára csak hazaköltözik. Azonban minél hosszabb egy álom, annál nagyobb a csalódás, amikor az ember felébred, és rájön, hogy tényleg csak álom volt az egész, mert a várva várt otthon nem létezik. (...) Most pont az otthon fogalmát próbálom megérteni. Hol is van nekünk az otthon? Ha most Aalenbe megyünk, akkor hazamegyünk, ha Kolozsvárra megyünk, akkor is hazamegyünk, ha pedig Németországból jövünk, akkor is hazajövünk, vagyis mindenhova hazamegyünk, de sehol sem vagyunk otthon." Intelem ez akár a globalizálódó világ által felszippantott magyaroknak, akár az itthon otthont teremteni szándékozóknak. És még egy megjegyzés: egy nemrég közzétett közvélemény-kutatás szerint a 15 és 25 év közötti fiatalok nem sokat tudnak a kommunizmusról, és nem is nagyon érdekli őket ez a téma. A könyv hasznos olvasmány lehetne számukra. Is.
* Demeter D. Zoltán: A szabadság ára. Megvásárolható a H–Press újságárudáiban.
