Kedvelt gyümölcsünk megnevezését jobbára csak az erdei szamócára (Fragaria vesca L.) vonatkoztatják, míg a termesztett, nemesített fajt kerti epernek nevezik, jóllehet, az eper nevet a faeper (Morus sp.) kapta a magyar nevezéktan szerint.
A szamóca emberi fogyasztására jégkorszak utáni leletek szolgálnak bizonyítékul Kelet-Ázsiában, de feltehetően valamennyi földrészen történelem előtti időkből ismert táplálék. A nemesített, ananász szamócát holland kertészek a dél-amerikai chilei és az észak-amerikai, virginiai szamócából a XVIII. század folyamán keresztezéssel, szelekcióval állították elő, de több más, ázsiai faj is belépett az idők folyamán a termési időszak szerint csoportosított fajták (egyszer termő, többször termő, folyton termő) létrehozásába. Viszonylag igénytelen, hidegtűrő növényünket még a tömbházlakó is termesztheti (ún. balkonszamóca), és – némi tapasztalatszerzés után – késő őszig szüretelhet a folyton termő, e célra nemesített fajtából.
A szamóca, akárcsak többi gyümölcsünk, jelentős mennyiségű vizet (közel 87 százaléknyit) tartalmaz. Termésének (tulajdonképp a termése aszmag, amiért fogyasztjuk, az az aszmag terméseket körülvevő, húsos, piros színű vacok) jelentős értéke a cukor (5,27 százalék), amely egyszerű gyümölcscukor, a levulóz, s ez (akárcsak a cseresznye hasonló cukra) cukorbetegeknek is fogyasztható következmények nélkül! Egyéb összetevője (fehérje, zsír) elhanyagolható, míg savja (1–2 százalék) és a cellulóz (1,2 százalék) az előnyös összhatáshoz járul hozzá. Legfontosabb értékének magas C-vitaminját tekintjük (30–100 mg/100 g-ban), ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy napi 5–6 darab gyümölccsel fedeztük napi C-vitamin szükségletünket. Számba vehető kalcium-, kálium- és főleg vastartalma, ami a vashiányos vérszegénységben szenvedőkön segíthet.
Ismert a szamóca gyógyhatása is. A népi gyógyászatban levele antibakteriális, gyulladást gátló, flavonoidjai révén antioxidáns, szalicilsavja pedig ízületi és vesebántalmak ellen hat. Cserzőanyaga enyhe hasmenés, valamint vastagbélhurut ellen más drogokkal kevert teákban jó hatású.
A friss epret fogyasztásakor általában cukorba mártják, amit nem ajánlanak, mert az ezzel meginduló erjedés kellemetlen utóhatású lehet. Sokféle felhasználása mind a házi befőzésben (dzsemek, italok), mind az édes-, szépség- és szesziparban közismert. A kellemes és hangsúlyos, összetéveszthetetlen aroma különösen az erdei szamócára jellemző.
