Mikóújfaluban Rozin Sándor kővágó és kőfaragó műhelye szemlátomást bővül: a telephelyen hatalmas andezittömbök halmaza fogadja a vásárlót, és a bámészkodót egyaránt, különböző vastagságú, falburkolatra, járdaépítésre alkalmas kőlapok, kőoszlopok, kerítések és kapulábak építéséhez használható téglatest alakú pattintott kőkockák kásztába rakva várják a kuncsaftot, az örökkévalóság számára körfűrésszel kivágott sírkövek, kőoszlopok lapulnak egymás mellett.
Örvendetes, hogy a természetes építészeti anyagoknak ekkora a keletje, és hogy a beton egyeduralma megtörni látszik. A málnásfürdői kőbánya andezitjének galambszürkéje gyönyörű, bársonyos, tartóssága több száz évre is garantálható. Botorság viszont az ostoba divat, miszerint ahelyett, hogy a kő eredeti színét, az anyag szépségét érvényesítenék, mindenféle kenceficékkel másolják le és festik, fehérre meszelik. Bukurás Kálmán kőfaragó – figyelmeztet, hogy nevét magyar K-val írjam! – kerítés- és kapuépítéshez alkalmas kőlapokat pattint. Kemény, férfias munka ez! Előbb spiccel végigkopolja a kőtömböt azon a vonalon – kőéren –, amelyen hasítani kívánja, majd egy nagy súlyú kalapáccsal egyetlen ütéssel előbb nagyobb, majd mind kisebb tömbökre szabdalja a követ.
