Az egész magyarság pártokon kívüli és felüli képviselője szeretne lenni az Európai Parlamentben Tőkés László királyhágó-melléki református püspök, aki tegnap sajtóértekezleten indokolta Budapesten, hogy miért indul egyéni jelöltként a november végi választáson.
Tőkés szerint az erdélyi magyaroknak olyan érdekképviseletre van szükségük, amely nincs alárendelve a román hatalmi érdekeknek. Mint mondta, megdőlt Markó Bélának, az RMDSZ elnökének az a tétele, hogy az erdélyi magyarok egyetlen képviselője az RMDSZ lenne. Szerinte az RMDSZ megosztotta a magyarságot, és sokan elfordultak tőle. A református püspök alapvető tétnek nevezte, hogy megteremtsék az erdélyi magyarságnak mint autonóm közösségnek a nemzetközi képviseletét. Másik célként a határok feletti nemzeti érdekérvényesítést határozta meg. ,,Drámai, hogy Európában gyakorlatilag nem létezik magyar kérdés" ― fogalmazott. Utalt arra, hogy emiatt az egységes nemzeti érdekeken alapuló stratégia miatt támogatja őt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, valamint az Európai Néppárt elnöke. Tőkés László az MTI kérdésére válaszolva azt mondta: merő szemfényvesztés arról beszélni, hogy ő kockáztatná az erdélyi magyar képviseletet az Európai Parlamentben. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ támogatottsága fél éve három százalék körül mozog, és amikor nyár végén meghívták a listájukra, már csak azért tették ezt, hogy ő mentse meg a párt ,,süllyedő hajóját". Hangoztatta véleményét: az RMDSZ képviselői nem jutnak be az EP-be.
Szilágyi Zsolt, Tőkés László kampányfőnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Orbán Viktor hét végén látogatást tesz Erdélyben. Egy nyilvánosságra került belső RMDSZ-es dokumentumra hivatkozva közölte: fennáll a veszélye annak, hogy a Tőkés László elleni negatív kampány részeként a Fidesz elnökének látogatását az RMDSZ meg kívánja zavarni. Erről tájékoztatták Orbán Viktort is, aki nem mondta le útját.