Volt egyszer egy édesapa, aki egy pogánynak született, görög kultúrán nevelkedett, felnőttként kereszténnyé vált ókori szír teológus után fiának a Tatian keresztnevet adta. Ezt a diktatúra idején nem kifogásolták, beírták a kiejtés szerint románosan (Taţian). A gyermeket ugyan bemutatkozáskor meg-megmosolyogták a Székelyföldön, de hát láttak már ennél furcsábbat is.
Telt-múlt az idő, fordult a kocka, és eljött az az esztendő is, amikor az egykori magyar állampolgárok és leszármazottaik ismét azok lehetnek. A máig színmagyar homoródalmási ősökkel rendelkező emberünk is benyújtotta iratait, de az a meglepetés érte, hogy keresztnevét nem fogadták el. Merthogy ilyen nincs a magyar nyelvben. Adtak viszont neki egy hosszú lajstromot, hogy válasszon valamit, amit magáénak érez, és amire a magyar útlevelet is kiadhatják. Első megdöbbenésében a visszalépés is megkísértette, ezt azonban az elődeire és az utódaira való tekintettel elvetette. Leült tehát, és olvasni kezdett. És akkor érte a következő orrbavágás: az Árpádot, Csabát, Kundot és Vajkot is felsorakoztató névsorban többek között Bonaventura és Rinaldinho neve is szerepelt választható magyar (!) keresztnévként. Csak a Tatian nem, pedig e név első ismert képviselőjének műveit közel két évezred után is számon tartják – csak nem a magyar anyakönyvi hivatalokban. Ahol egyébként szigorúbbak a névbejegyzési előírások, mint Romániában, nem lehet bármit bediktálni, ami a tévéből vagy a rétről hirtelen eszébe jut a szülőnek. Ezt akár helyeselni is lehetne, ha nem vezetne ilyen fonák helyzetekhez, és lehetne egyedi elbírálást kérni. Más megoldást azonban nem ajánlottak a honosítással foglalkozók, így a T betűnél valamire rábökött a csalódott kérelmező, aki számára idegen névre fog felesküdni – és nem tudja, hogy így mennyire fogja magáénak érezni azt a rég áhított magyar állampolgárságot.
De arra már igazán kíváncsi, hogy vajon hány szabályosan anyakönyvezett Puskás Öcsi szaladgál például Afrikában. Csak úgy, az egyensúly kedvéért...
