Miért éppen most? Leginkább ezt igyekeznek magyarázni az elemzők azzal kapcsolatban, hogy csaknem pénzügyi katasztrófába torkollottak az elmúlt napok.
A mostani helyzet kialakulásában több ok is szerepet játszhatott. Például az, hogy az eurózóna döntéshozói a görög adósságválságot ugyan a legenyhébb formában igyekeztek kezelni, de nem bírtak dönteni. Még mindig azon vitáztak, hogyan vonják be a magánbefektetőket a görögöknek adandó második nemzetközi hitelcsomagba úgy, hogy a hitelminősítők azt ne kiáltsák ki azonnal csődeseménynek. Noha nyilvánvaló, hogy Görögország már régóta csődben van, de ezt csak fokozatosan kívánták beismerni az eurózóna képviselői. Miután ez ügyben nem sikerült dűlőre jutni, a piacok megkérdőjelezték a portugál államadósság-pálya fenntarthatóságát (a Moody’s egyszerre négy fokozattal minősítette le Portugáliát), most pedig megingott a bizalom az olaszokban.
Olasz alternatíva
Hogy miért éppen most kezdték el látványosan kiszórni a befektetők az olasz kapcsolt eszközeiket, inkább egy lélektani mozzanattal magyarázható. A hatalmas, GDP-arányosan 120 százalékos olasz államadósság ugyanis érdemben nem változott az elmúlt hónapokban, és nem feltétlenül kellett volna ekkora port kavarnia Silvio Berlusconi miniszterelnök kritikájának, mely a tervezett, 45 milliárd eurós megszorításokkal kapcsolatban hangzott el. A krízis ilyen mértékű elburjánzásának azonban az egyik oka lehet az, hogy az olasz válságkezelés kissé nehézkesen és viszonylag lassan zajlik. Rengeteg megoldási javaslat verseng egymással, és néha kifejezetten nehezen látható, hogyan és mikor alakulhat ki egységes álláspont az érintettek között. Mindez olyan időkben történik, amikor az érdekelteknek egy "falanxba tömörülve", szorosan egymás mellé felsorakozva kellene átütő erejű megoldási stratégiával előállniuk.
Míg Görögország esetében nem zárható ki a csőd valamilyen formájának lehetősége, addig Olaszország esetében egyszerűen nem létezik ilyen alternatíva, hiszen olyan viharokat gerjesztene a pénzpiacokon és a bankszektorban, amelyek könnyen derékba törnék a 2009 márciusában elindult kilábalást. Így most a legfontosabb az, hogy Olaszország minél gyorsabban hihető és egyben látványos tervvel rukkoljon elő, ami nem átmeneti megoldást kínál, hanem hosszú távon stabilizálja a helyzetet. Amellett ugyanis, hogy a piacok ilyen látványosan képesek demonstrálni, hogy már megunták a huzavonát, az elhúzódó adósságrendezés keltette pesszimista hangulat alaphangon tovább ronthatja a befektetői vagy a fogyasztói bizalmat, ami a vártnál lassabb vagy akár teljesen lelassuló gazdasági növekedésben is testet ölthet.
Másrészről a megcsappanó globális kockázatéhség egyúttal a keresletet is visszafoghatja a viszonylag rizikósabbnak ítélt pénzügyi eszközökben, amelyek alól már inkább csak a bunkerként használt német és amerikai állampapírokat lehet egyértelmű és stabil kivételnek tekinteni. Mivel azonban a döntéshozók tisztában vannak azzal, hogy az adósságválság elleni harc olasz frontján nem alakulhat ki állóháború, itt gyors és elsöprő erejű áttörésre van szükség.
Menthető eurózóna
Az euróövezeti válság terjedése miatt elképzelhető, hogy már vasárnapra rendkívüli EU-csúcsot hívnak össze, ahol a piacokat megnyugtató döntéseket kellene hozni. Mert a piac nem nyugszik: a Moody’s hitelminősítő megvonta a befektetési ajánlású szuverén adósosztályzatot Írországtól, mert úgy látja, az euróövezeti tagországnak várhatóan újabb külső pénzügyi segítségre lesz szüksége a jelenlegi segélyprogram kifutása után. Ez azt jelenti, hogy Portugália és Görögország után Írország is a bóvli kategóriában került a Moody’s-nál.
Eközben Soros György magyar származású üzletember a Financial Times hasábjain kijelentette: szerinte a görög csőd elkerülhetetlen. (Ez abban nyilvánulna meg, hogy például Athén bejelenti: a lejáró adósságának csak kétharmadát fizeti vissza, így a GDP 150 százalékát kitevő államadósság egyből 100 százalékra süllyedne, ami már fenntartható pályát jelentene – persze súlyos megszorítások mellett.) Az eurózóna többi tagját – talán Portugália és Írország kivételével, amelyek sorsa bizonytalan – még meg lehet menteni. Ehhez meg kell erősíteni az eurózónát, és a politikusoknak be kell látniuk, hogy nem elég a monetáris politikát összehangolniuk, a költségvetési politikákat is közösségi szintre kell emelniük. Azaz harcolni kell az európai integráció folytatásáért. (a hvg.hu nyomán)
