Örömmel élem át a turistalét átmeneti, de csodálatos állapotát: nem siettet senki, oda megyek, ahová akarok, az enyém a szabadság felszabadító érzése. Ez a térben és időben való kötetlen mozgás lehetővé teszi, hogy megfigyeljek, elemezzek minden apróságot. A turistáknak két nagy csoportja van – állapítom meg –, az egyik tülekedve próbál bejutni elsők közt mindenüvé, nehogy lemaradjon valami látványosságról, igyekszik minél több információt begyűjteni, hogy aztán legyen, miről gondolkodni, mesélni az év folyamán. A másik a szemlélődők csoportja, ők a város hangulatát keresik, az emberek, illatok, ízek világában merülnek el, hogy megtalálják azt a sajátságos arculatot, ami az országra, népre jellemző. Ők összehasonlítanak, keresik, hogy a tapasztaltak közül mi az, amit otthon is, visszatérve a saját világukba meg tudnak valósítani.
Mindkét viszonyulási forma jó, nem lehet kifogásolni bennük semmit, és ehhez nem is lenne joga senkinek, mégis elgondolkodtat a megfigyelés. Manapság sokat hallani szakemberektől, de már a sajtóban is a pozitív gondolkodásról. Arról, hogy elsőként mindig a jót kell meglátni mindenben, és erre építkezni. Ugyanakkor a televíziós híradók egyre gyakrabban számolnak be egyéni és családi tragédiákról, melyeknek közvetlen előidézője az alkohol, a kábítószerek, az öngyilkosságok. Ezek hátterében pedig mindig fel nem dolgozott veszteségek, vagy be nem teljesült vágyak rejlenek. Van aki egy családtag vagy a szerelme elvesztése miatt menekül öngyilkosságba, más nem tudja feldolgozni, hogy pillanatnyilag munka nélkül maradt, vagy hogy rossz anyagi helyzetbe került.
Nagyon ritkán lehet hallani viszont olyanokról, akik nem csak túléltek, hanem győzelemre is vittek egy vesztes helyzetet, pedig ők is sokan vannak. Ők azok, akik bizonyítják a pozitív felfogás, hozzáállás eredményességét. Ilyen az a vietnami lány, aki genetikai rendellenességekkel született a bevetett biológiai fegyverek miatt, de állandó fájdalmai dacára is örül az életnek, dolgozik és reménykedik a jobbulásban. Tanulni lehetne a tizenéves kisfiútól is, aki több műtéten esett át, mint ahány éves, de tele van tervekkel, megvalósításokkal és bizakodva lép előre.
Nézőpont kérdése hát, hogy amit látunk és megtapasztalunk, miként építjük be az életünkbe. Tudjuk-e más szemmel nézni a világot, vagy benne rekedünk egy állapotban, és nem veszünk tudomást arról, hogy mindig minden változik.