Két gelencei zsindelyfaragó férfi, Imre György és Palkó István az Óriáspince-tetÅ‘n a Székely Vágta kézműves-frontján zsindelykészÃtÅ‘ bemutatót tart. Az érdeklÅ‘dÅ‘k folyamatosan nyüzsögve tapossák körülöttük az éles pengéjű kézvonóval a zsindely riktolása után kunkorodva aláhulló gyaluforgácsot.
A zsindelyfaragó eszközök és szerszámok eredetiek, ezek halott múzeumi tárgyként is érvényesülnének, de Ãgy, élÅ‘ben, a zsindelyes férfiak rutinos mozdulatai révén megelevenednek. A két férfi természetes sorrendben végzi a munkafázisokat, nem bemutatót tartanak, hanem dolgoznak, mint otthon, s miközben a zsindely fáncát hornyoló kés alól kipenderülnek a forgácsdarabok, és pillangózva alászállnak a földre, a mesterek nyelvérÅ‘l is leválnak az Ãzes gelencei szavak, a faragópad, ennek a kákó névre hallgató lábpedálos zsindelyszorÃtója, a fabot, a rönk, hasÃtófejsze...
Akad, aki nem csak bámulja a műveletet, hanem érdeklÅ‘dik: az esztelneki Szacsvay- műemlékházon kellene pótolni az elkorhadt leveleket – magyarázza a Svédországban élÅ‘ Könczey Tamásné –, másik érdeklÅ‘dÅ‘t a zágoni Mikes–Szentkereszty-udvarház zsindelyfedése izgatja, engem pedig az a négyszáz zsindelylevél érdekel, amellyel az augusztusban állÃtandó isztambuli székely kaput fedik, magamban saccolom, hogy az itt készülÅ‘ zsindelylevelek odakerülnek-e, de errÅ‘l szólnom sem kell, mert a jelen lévÅ‘ Szakács Tibor polgármester révén a mesterek tudnak a "megrendelésrÅ‘l", amely tulajdonképpen a gelenceiek ajándéka a székely kaput rendelÅ‘ isztambuli Török–Magyar Baráti Társaságnak.
