Az agyunk kiválogatja a felnőtt lét számára a társadalom által szükségesnek ítélt információkat, és mi próbálunk azok szerint élni. Igaz, néha érezzük, hogy valahol sántít valami, de észérvekkel legyőzzük kételyeinket. Sok energiát fordítunk például olyan dolgok elfogadására és megtartására, ami­ket mi magunk nem is igénylünk, csak a társadalmi pozíciónk teszi szükségessé, vagy a mások megítélése, rólunk alkotott képe. Íme egy klasszikus példa: nem szeretünk már régóta Kovácsékkal névnapot ülni, mert csak dicsekvésből szólnak megvalósításaikról, másfelől meg csak siránkoznak a be nem teljesült vágyaik miatt, de régi barátok és jó ismerősei annak a befolyásos illetőnek...
Ily módon sok mindent lenyelünk, és nem tudjuk, mitől nyomott a hangulatunk olykor. Igaz is, hiszen nekünk nincs olyan nagy házunk, új autónk, nem büszkélkedhetünk külföldi nyaralással s ki tudja, még mivel, tehát jogos a pesszimista hangulat. Jogos, de nem jó – valljuk be később, és megpróbálunk az új trend szerint pozitívan gondolkodni, csakhogy kevés sikerrel. Ismét összehasonlítjuk magunkat másokkal, akik többet tudnak felmutatni kifelé, és megint vesztésre állunk, ez pedig újabb pesszimizmust és újabb sikertelenséget generál.
Minden rosszban van valami jó, állítják a bölcsek, de mi nem találjuk.
Vissza hát a gyerekkorba!
Elözönlenek az emlékek, és keresem, hogy melyik rosszból milyen jó származott. Mint minden gyermek, imádtam télen hógolyózni, csúszkálni, csakhogy megszületett a kistestvérem, és néha vigyázni kellett rá. Persze ilyenkor volt a legnagyobb a kísértés, ilyenkor hívtak leginkább a szomszéd gyerekek. Elmentem hát, míg a kicsi aludt, de vizes lett a ruhám. Felteregettem gyorsan a főzőkályha lapjára, hogy hamar megszáradjon, ne derüljön ki a turpisság. Arra persze nem számítottam gyerekésszel, hogy megég.
Egy biztos: a ruha használhatatlanná vált, a szidás nem maradt el, de máskor, ha ki akartam menni játszani, kimehettem.
A kiránduláson elhagyott pokróc esetéből is megtanultam, hogy vigyázzak a holmimra, de azt is, hogy lehetőleg ne vigyek pokrócot, és akkor még cipelni sem kell...
Aki keres, az talál – tanít a mondás, és bízom benne, hogy mindenki meg tudja találni a rosszban a jót... ha igazán akarja.