Bár ott a szállás és ellátás teljes, az anyós jól főz, de valahogy egy ilyen szabadságolás mégsem az igazi. Olyan üdülésre vágytak, ahol csak kettesben lesznek. A gyerekek már amúgy sem mennének velük – az ősökkel, ahogy szüleiket nevezik. Hosszasan tervezgették a nyári programot. Valamennyi pénzt is sikerült megspórolniuk, amikor még a gazdasági válság miatt nem csökkentették fizetésüket. Aztán arra gondoltak, hogy ha a spórolt pénz nem lesz elég egy igazi nagy vakációzáshoz, akkor kölcsönt vesznek fel. Egyszer élünk – mondogatták –, és ki tudja, meddig?
– Azt szeretném – mondta Elek –, ha olyan helyre mennénk, ahol senki az ismerőseink közül nem járt. Hadd ölje őket a sárga irigység, ha megtudják, hol üdültünk.
Ezek után úgy döntöttek, hogy a Hawaii-szigetekre utaznak egyet havajkodni, és arról ábrándoztak, hogy Honoluluban fognak honolni, legalább két hétig.
– Az pontosan a világ másik felén van. A klíma kitűnő, a tenger meleg. Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke is ott töltötte gyerekkora nagy részét, mi is eltölthetünk két hetet – érvelt Elemér.
Már egészen beleélték magukat a kalandba, amikor elkezdték tanulmányozni a Hawaiira utazás lehetőségeit. Ekkor kezdődtek a bajok, mert kiderült, hogy direkt Marosvásárhely–Honolulu járat nincs. Európában egyszer és Amerikában még kétszer kell repülőt váltaniuk. Ez azt jelenti, hogy összesen négyszer kell repülőgépet cserélni, ami minimum négy fel-leszállást jelent, kivéve, ha netán le nem zuhannak már a repülőút elején valahol.
– Tudod, nem szeretem a landolást – mondta Amália. Leszálláskor rosszul érzem magam, hányingerem van, és az egész napom oda. Ezt az ember, ha már nagyon muszáj, egyszer kibírja, no de négyszer? Szó sem lehet róla!
Ugyanilyen meggondolás miatt esett el mint úti cél Dél-Amerika, Ausztrália és Japán is. Olyan helyet szerettek volna találni, ahová direkt lehet repülni, vagy legrosszabb esetben egy átszállással.
– Menjünk el Thaiföldre – kezdeményezte Elemér. Odáig csak egyszer kell repülőgépet cserélni.
– Thaiföldön most zavargások vannak, robbantgatnak. Én nem szeretek olyan helyre menni, ahol nincs teljes nyugalom – jött az újabb ellenvetés.
Ugyanezért vetették el Egyiptomot, ahol pedig lehetőség lett volna egy nílusi hajóútra, piramislátogatással egybekötve. Majd szerre lemondtak Tunéziáról, Izraelről és a többi afrikai országról is, mert most majdnem mindenütt felfordulás, sokszor majdnem polgárháborús a helyzet.
– Menjünk Spanyolországba – kezdeményezte Amália. – Direkt fapados járat közlekedik Marosvásárhely és Barcelona között.
– Tudod, hogy a romániaiakat nem nézik jó szemmel. Azt hiszik majd, hogy a munkát jöttünk elvenni előlük.
Így esett kútba Olaszország is, mert esetleg azt feltételeznék róluk, hogy koldulni akarnak, Anglia, ahol esetleg azt hiszik, hogy a Hyde Parkban akarnak sátorozni, Franciaország, ahol majd azt mondják, hogy cigányok, és hazazsuppolják az üdülés vége előtt. Ausztriában hattyúevőknek nézhetik, és így tovább...
Ezután felvetődött, hogy esetleg Magyarországra mehetnének.
– Magyarországon azért nem szeretem, mert amikor betértünk a rokonokhoz meglepetésképp, bementünk az udvarra, és ők megláttak, akkor azt kiabálták, hogy: megjöttek a románok!
Legjobb lesz, ha nem is megyünk külföldre, döntötték el aztán egyhangúlag.
– Jó ötlet – mondta Amália. – Menjünk el a román tengerpartra!
– De szívecském, nem látod napestig a tévében, hogy tele van a part rothadó algával, aminek már a szaga is riasztó? – háborodott fel Elemér.
És a hazai célpontokról is szerre lemondtak, különféle magyarázatokkal: a hegyekben változó az idő, most is a nyár közepén megfagyott két turista a Fogarasi-havasokban, a Szent Anna-tónál annyian vannak, hogy nem lehet férni a vízparton, a Rétyi-tóban piszkos a víz, és nem szabad fürödni, a Besenyői-tóban is csak saját felelősségre, de ott nagy a zenebona.
– Mégiscsak anyámékhoz kellene mennünk, falura – javasolta Amália.
– Szó sem lehet róla – ellenkezett Elemér. – Nem megyek, hogy egész nap kapáljak, aztán anyósom még csúfolkodjék is velem, hogy előbb felkészítőt kell nekem tartania, hogy megtanuljam, melyik a gyom, és melyik a kukorica. Neked meg egész nap ott kell mellette állnod a konyhában, mert azt mondja, hogy bár most segítsél neki főzni.
– Jó, akkor az lesz a legjobb, ha nem megyünk sehová, hanem itthon maradunk – mondta Amália. – S az nem kerül semmibe, és itthon az ágyunkban is tudunk pihenni. Nem csinálnak nekünk programot! Akkor kelünk, fekszünk, amikor akarunk, azt tesszük, amit akarunk.
– De azért csak kellene valami változatosság – mondta Ele­mér –, mert hét végén is mindig ez a műsor nálunk. Például felcsomagolunk, és lemegyünk ide, a kuka mellé, a tömbház sarkához. Viszem a rácsot, teszek egy nagy tüzet, és csórékolbászt sütünk majd a rostélyon. Veszek néhány sört, és megisszuk, mert nem kell hazaautóznunk sem. Nemhiába mondják: mindenütt jó, de legjobb itthon!