Ma nehezebb igazán vallásosnak lenni

2007. november 1., csütörtök, Család

A szabad világban nehezebb vallásosnak lenni, mint a kommunizmus idején volt — jelentette ki az MTI-nek adott interjújában Csepregi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Nyíregyházi Hittanárképző Tagozatának docense.

Emlékeztetett arra, hogy a nyolcvanas években, a relatív hátrányos megkülönböztetés korában erkölcsi tartás járt a vallásossággal, a mai plurális világban erre már semmi szükség nincs, ráadásul az egyházi iskolákban kötelezettséggé vált a vallásos életmód, amely kényszer pedig sokszor ellenállást válthat ki a tinédzser korosztályból. Ez a helyzet komoly feladatot ró az iskolafenntartó egyházakra, el kell dönteniük, hogy a külsőségekben megmutatkozó engedelmességre nevelnek, vagy pedig a diákok szabad, egyéni elhatározásának adnak teret, amely természetesen lehet a hit melletti mélyen elkötelező döntés is — jegyezte meg Csepregi András.

Mint mondta, 1980-tól napjainkig paradox módon nem sokat változott a vallásukat gyakorló emberek száma, 13—15 százalék volt akkor is és most is a havonta legalább egyszer templomba járók aránya. Természetszerűen a hitoktatásban részt vevő diákok aránya nőtt, jelenleg 29 százalék.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az adatok alapján Magyarország aránylag szekularizáltnak számít, főleg Lengyelországgal vagy Romániával összehasonlítva, ugyanakkor Csehországban vagy Németország keleti területein alig húsz százalék az egyháztagok aránya. Összességében megállapítható, hogy az iparosodottabb vidékeken alacsonyabb, az agrártérségekben pedig magasabb a vallásos emberek száma. Magyarországon viszont az is megfigyelhető — és ez is a nyolcvanas évektől kezdve mért tendencia —, hogy az aktív gyülekezeti tagok között növekszik az értelmiségiek aránya.

Csepregi András szerint a reformációnak ma is van üzenete. Luther híres 95 tételének első mondataival a bűnbánatra és a megtérésre szólít fel, s ez a szekularizált embert is önvizsgálatra indíthatja. Véleménye szerint az egyházak éppen ezzel adhatnak ma is komoly segítséget a társadalomnak. Ez arra a bizalomra alapul, hogy az élet folytatódik akkor is, ha a szembenézés megtörtént, s ennek a bizalomnak az építése lehet ma az egyházak egyik fontos küldetése.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1314
szavazógép
2007-11-01: Család - Józsa Zsuzsanna:

Reggeli mozdulatok

Gyermekkoromban reggelente néha a kávéfőző hangjára ébredtem. Szerettem az illatát, amely betöltötte a konyhát, és elnéztem édesanyámat, amint jókat kortyolt belőle. Majd felderült arccal, az álmosságot elhessentve, egyre határozottabb mozdulatokkal csomagolta a tízórainkat.
2007-11-01: Család - Puskás Attila:

Tél eleji gombavilág (A természet ajándékai)

Kommandói ember hozza a hírt: a kidőlt bükkfák az idén igencsak gazdagon ,,termik" a késői (téli) laskagombát (Pleurotus ostreatus). Most, november elején — mondják — még korai a télre gondolni, jóllehet a szeszélyes időjárás akár korábban is előteremti. Van még őszi gomba, hála a gondoskodó esőnek és a fel-felragyogó, meleget hozó napsütésnek. Nem korai hát a téli gombavilágról írni?