Háromszéken több településen gondot okoz két külön szavazókörzet berendezése. Bár Traian Băsescu államfő azt kérte, együtt szervezzék az EP-választásokat és a népszavazást, a kormány szerint ez nem lehetséges, a törvény előírásai szerint párhuzamosan, külön körzetekben kell lebonyolítani a kettőt. A prefektúra kedden délután kapott felszólítást a kormánytól, hogy mérje fel a helyzetet, szerdán délelőttig nyolc önkormányzat kivételével megkapták a választ.
Sok esetben az eddig megszokott szavazóhelyiségek mellett még egy kialakítható, de Sepsiszentgyörgy kilenc, Bodzaforduló és Kézdivásárhely öt-öt, Szentkatolna két és Vargyas egy választási körzetében ez nem valósítható meg, Uzonban pedig egyetlen körzetnél sem lehetséges a párhuzamos szervezés. Ezekben az esetekben új termeket kell találni a referendum lebonyolítására — nyilatkozta György Ervin prefektus. Emellett jelentős gondot okoz, hogy meg kell kétszerezni a személyzetet. A megyei választási bizottságnak külön elnököt, alelnököket kell kijelölni, és minden körzetnél még egy elnököt kell találni. Ugyanakkor a pártoknak is megfigyelőt kell javasolniuk mindkét bizottságba. Ennyi megfelelő képzettségű, alkalmas személyt nehéz lesz bevonni — véli a prefektus. Egyelőre nem tudják, milyen megoldást sikerül találniuk, várják a bukaresti utasításokat — hangsúlyozta György Ervin, aki szerint egyértelmű, jelentős pluszköltséggel jár majd a két szavazás párhuzamos szervezése, hisz a személyzet fizetésén, a terembéreken túl új szavazófülkéket is kell biztosítaniuk, fel kell szerelniük megfelelő informatikai eszközökkel egy új megyei választási bizottságot.