Közel tízévi pereskedés után, miközben a hatóságok állandóan keresztbe tettek, a sepsiszentgyörgyi Fogolyán-örökséget sikerült megszerezniük azoknak, akiket illet. A megyei tanács tegnapi ülésén ismertették a megyeháza jogi helyzetét.
Az önkormányzat tárgyalóbizottságot nevezett ki a tulajdonosokkal való egyeztetésre, ugyanis tovább is bérelni szeretné az általa használt felületeket. Az ülésen megjelentek az örökösök, Szotyori Nagy Áron és Nagy Réka is. Domokos Réka jogász ismertette a peres utat, melyet lépésenként lapunk is közölt.
Nagy Áron felszólalásában elmondta, 55 éven át ingyen használták az ingatlant, melyet nem államosítottak, jogcím nélkül vettek el, utcára téve a családot. Az Európai Unióban a magántulajdon szent, s reméli, meg tudnak állapodni a megyeházával, nem következik be az, ami a kommunizmus idején. Ugyanis akkor államosítottak, most meg kisajátítanak. 1949-ben kipakolták a családot, az ingatlant 1966-ban jogcím nélkül telekkönyvezték. Egyedül harcolt közel tíz éven át, saját költségére. Megnyerte az összes pert, s most boldog. Az ingatlant bérbe adja, de figyelembe kell venni, hogy piacgazdaság van, ne próbálják kiszúrni a szemét valamicskével. Így is piaci ár alatt fogja bérbe adni, de ne csúfolódjanak vele. Szándékában áll két alapítványt létrehozni. Egyiket nagyapja, dr. Fogolyán Kristóf, másikat édesanyja, dr. Fogolyán Edit emlékére. Előbbi a lelkiismeretes orvosokat jutalmazná, másik a szerencsétlen családokat karolná fel abból a meggondolásból, hogy édesanyját 1949-ben három kisgyerekkel az utcára tették, s állásából is elbocsátották.
Nagy Áron az ülés után újságíróknak elmondta, el lehetett volna kerülni a nagy hercehurcát, aminek kitették, két-három év alatt békésen rendezni lehetett volna a kérdést. Most is a békés megoldásra törekszik, de nem úgy, mint ahogyan hat évvel ezelőtt próbálták, hogy a visszaszolgáltatandó prefektúra-épületet 228 milló, a szanatórium toronyszárnyát 1,2 milliárd lejre értékelték, az általuk épített garázst viszont 2,35 milliárd lejre. Az ilyen aránytalanságoknak egyszer s mindenkorra véget kell vetni! — mondotta. Békés úton normális bérleti díjban szeretne kiegyezni. Szotyori Nagy Áron újdonságként még elmondta, mivel nagyapja, Fogolyán Kristóf örmény volt, örmény klubot szeretne összehozni a megyében.