Tizennégy napon át körbevittük Sepsiszentgyörgy hírnevét fél Európán – meséli kéthetes koncertkörútjukról Cserkész Emese, a Snaps Vocal Band művészeti vezetője. Persze, e gondolatot azonnal érdemes kiegészíteni: ez természetesen nemcsak a város sikere, hanem főként a kamarakórusé, amely e térség számos helyszínén – falusi templomokban és kultúrházakban – többször bebizonyította, ebben a műfajban Háromszéken – és nem csak! – verhetetlen.
A szardíniai Olbia városkában tizenhetedik alkalommal tartottak nemzetközi kórusfesztivált (Rassegna International di Canto Sacro) szeptember 23.–október 5. között, az ott versenyszerűen, ám eredményhirdetés nélkül megméretkező tucatnyi kórus egyike volt a sepsiszentgyörgyi Snaps Vocal Band, amely a hat énekessel a szó legjobb értelmében "kilógott" a negyven-ötven fős kórusok sorából. Két hét alatt tizenkét koncertet adott (ebből hármat Magyarországon) különféle helyszíneken, s a végeredménnyel igen elégedett Cserkész Emese. Azt mondja, bár nem díjazták a fellépőket, van egy ranglista, mely mutatja, "kik a jobbak, a még jobbak és a legjobbak", látszott a vendéglátók, a többi zenész arcán, nagyon szeretik azt, amit a szentgyörgyiek produkálnak, "velünk nagyon sokat foglalkoztak". "Amikor a nagy kórusok között mi felálltunk énekelni, úgymond őrjöngtek a nézők, így ez a tizennégy nap a Snaps életében nagyon jelentős időszak volt" – teszi hozzá. Az más kérdés, hogy a fesztivál végén egy eddig soha nem észlelt érzés kerítette hatalmába őket: nehezükre esett a hazatérés. Úgy érzik, nem értékelik eléggé teljesítményüket, "itthon nem ismernek annyira el, nincs megbecsülve az ember".
Szardínián naponta két koncertet adtak, délelőtt egyetemek, iskolák auláiban énekeltek, ez azért volt különleges, mert a Snaps volt az egyedüli olyan kórus, amelyet zenekar is kísért, "a fiatalok sokkal jobban szeretik, amikor dob és basszusgitár is van, s pörgősebb dalokat játszunk – spirituálét, gospelt és dzsesszt –, volt olyan, aki a közönségből velünk énekelt; az oslóiakkal ellentétben, akik nagyon szép klasszikus műveket adtak elő, azt viszont a fiatalok nagyon unták". Cserkész Emese azt mondja, a szárdoknál nagyon jó, hogy a koncerteket hallgató kétszáz diák közül biztosan kerül három-öt fiatal, aki majd kórusban fog énekelni, ott nagyobb ennek a hagyománya. Igaz, az olaszok közül nagyon kevesen tudnak kottát olvasni, de szép hangjukkal ellensúlyozzák ezt, a szárdok a jó száraz vörösborok kedvelőiként azt tartják, a bor is javít az énekhangon. Szerintük bor mellett kell énekelni, így "amíg tart a bor, addig tart a próba".
Ritkán mondom, de most nagyon elégedett vagyok – jegyzi meg Cserkész Emese –, mert kórusunkkal olyan eredményeket értünk el, amire én sem számítottam. Nehéz, klasszikus darabokat adtak elő gyönyörű, kitűnő hangzású katolikus kőtemplomokban. "Az ember egyszerűen azt érzi – nem akarok nagyon vallásosnak tűnni –, hogy ott van az Isten"... A háromszáz főt kitevő tucatnyi kórusnak volt egy végső, közös éneklése egy misén: "gyönyörű volt, amikor annyi ember elkezdett énekelni, mindegyik kórusvezető vezényelt, érdekes érzés háromszáz embert vezényelni az öt fő után, megszoktam ezt a kis kamarakórus-hangzást, amikor a gesztusokat nem négyen érzik, értik, nézik, hanem háromszázan, az egy kicsit másabb, felemelőbb".
A Snaps Vocal Band sajátossága: ha klasszikust kell énekelniük, azt klasszikusan teszik, ha dzsesszt kérnek, azt is a stílusnak megfelelően adják elő. "Úgy érzem, ezt minden kórusnak hasonlóan kellene tennie, nem szabad egyoldalúan látni a zenét, én elégedett vagyok, ha szabad téren, kihangosítással kellett énekelni, akkor is rendben volt, a város közönsége tapsolt, velünk együtt énekeltek, de azt is nagyon szerette a közönség, amikor templomban énekeltünk." Cserkész Emese örül, hogy támogatóiknak köszönhetően elmehettek Szardíniába, ahol főképp azt szerették a Snaps műsorában, hogy nemcsak régi klasszikusokat vittek, hanem hogy "mi is haladunk a korral, lassan a versenyeken sem veszik jó néven, ha egyfolytában csak Ave Mariát énekelnek, kell mellé egy kicsi modern is". Ezt a modernséget szerették bennük, hogy "modern klasszikusokat" is énekeltek. E nevek általában ismeretlenek a nagyközönség előtt, "de lassan ott vagyunk, hogy ezek a fiatal kortárs zeneszerzők überelik a régi klasszikusokat, minden kórusnak haladnia kellene a korral".
