A kovásznai gyógykezelÅ‘ központ munkatársa használta a cÃmbeli kifejezést arra a darázsinvázióra utalva, amely a kezelÅ‘központ bizonyos helyiségeiben, a város némely épületénél volt tapasztalható. Egyik gazda a fásszÃnt is felgyújtotta véletlenül, mivel motorinás "fáklyával" próbálta fészküket megsemmisÃteni.
MindenekelÅ‘tt: a jelenség azóta ismert, amióta van darázs és ember, pontosabban francia darázs (Polistes gallicus L.), ugyanis ez a hártyásszárnyú épÃti a fészkét padlások gerendájára, ereszek alá, kevésbé látogatott és elhagyott emberi épÃtményekre – ellentétben a talaj üregeiben kialakÃtott fészkekben gyarapodó német és kecskedarázzsal.
MÃg a méhek áttelelésre rendezkednek be, ehhez tartósabb és élelemmel ellátott fészkekben vészelik át a telet, addig a darazsak nem gyűjtenek télire táplálékot, és a szaporÃtásra már megtermékenyÃtett anya kivételével a tél beálltával elpusztulnak. Addig azonban – mint a mostani enyhe Å‘szi idÅ‘ben – táplálkozniuk kell, és pánikszerűen keresik ennek a lehetÅ‘ségét, a forrásokat. Ezért látjuk Å‘ket a piaci szÅ‘lÅ‘halmok körül és bárhol, ahol édes táplálékra találhatnak. A francia darázs a legkevésbé agresszÃv, ha megpróbáljuk elpusztÃtani, szúrásával védekezik, egyébként nem bánt. Azt is szögezzük le: a darazsak nem erjedÅ‘ édességet fogyasztanak, pánikszerű megjelenésük pedig nem "részegség"!
A darázsinvázió idÅ‘leges, a fagyos reggelek beálltával megszűnik. Addig ne foglalkozzunk hessegetésükkel, se vegyszeres irtásukkal. Rövidesen eltűnnek. A távol tartás egyetlen eredményes módja a fészek idejében történÅ‘ (esetleg ismételt) eltávolÃtása, amelyet a dolgozók rágójukkal begyűjtött fadarabkákból nyáluk segÃtségével épÃtenek, és nyélszerű függÅ‘n akár méteresre is nÅ‘het.
Ha mégis megszúrt egy darázs (nem biztos, francia darázs, hiszen a talajlakók dühét csak igen gyors megfutamodással védhetjük ki!), antihisztaminos krémmel kenjük be a rövidesen pirosló és egyre duzzadó helyet, vagy hideg ecetes-vizes borogatással mérsékeljük a fájdalmat és a duzzadást.