2.Megtorlások Erdélyben: A Páskándi-dosszié

2011. október 29., szombat, Közélet

A Szekuritáté boszorkánykonyhája
A megfigyelési és követési dossziékból egyértelműen leszűrhető: a Szekuritáté – bár az ügynökök munkájára alapozott – gondoskodott arról, hogy a különböző fedőnéven jelentgetők egyáltalán ne érezzék magukat biztonságban: a tartótisztek kézzel vagy géppel írott összegzései mellett saját kezűleg írt jelentéseket is kértek!

Sok esetben – ha ismerős a kézírás – név szerint lehet azonosítani a jelentéseket író ügynököket! A megfigyelésre, majd követésre kiszemelt személyt az "obiectivul" főnévvel jelölték, amelynek talán a legjobb magyar megfelelője a "célszemély". Amíg csak kiszemelt volt az áldozat, addig a Szekuritáté fogalomtárában a "lucrat la dosar", "lucrat în legătură cu...", amikor már biztosan megfigyelték, a "lucrat în acţiune" bikkfanyelvű fogalmi "bűvkör" illette meg. Az ügynököt, a besúgót a hatvanas évek végéig az "agent", ezt követően az "informátor" ("informator") terminussal aposz­trofálták. Mindkettő összesítő megnevezése a "csatolt mappában", "munkadossziéban" a "forrás" ("sursă") definíció volt. A tartótiszt így összegezte az ügynök által továbbított szigorúan titkos információkat: "a forrás jelenti".
Az ügynökről személyi vagy hálózati dossziét állítottak össze, amely tartalmazta a beszervezéséhez szükséges "előtanulmányokat", a központi nyilvántartó igazolását, hogy az illetőnek van-e priusza, a beszervezési tervet tartalmazó engedélyezési kérelmet, a beszervezés lefolyását rögzítő jelentést, a saját kézzel írt, olvashatóan aláírt, majd legépelt és újból aláírt kötelezvényt (angajament), a juttatásokról szóló kimutatást – ha kapott ilyesmit –, az ügynök ellenőrzése céljából más informátorok róla készült jelentéseit, az informátori "munka" bizonyos időszakonkénti kiértékelését, sok esetben az informátor "feljegyzéseit" is. Amennyiben az informátorral megszűnt a kapcsolat, a "csatolt mappát", "munkadossziét" öt év után elvileg meg kellett semmisíteni. Minderre rendszerint nem került sor, mert a hálózatból kizárt ügynököket kompromittáló célzattal később is felkeresték, másrészt abban reménykedtek, hogy valamilyen szinten továbbra is hajlandók "informálni". (A beszervezés belső mechanizmusával kapcsolatosan lásd még: Molnár János: Szigo­rúan ellenőrzött evangélium, I. kötet, Nagy­várad, 2009, 10–11. o.) Mindezt fontosnak tartom közölni, hiszen ez a hiteles dokumentumok megértésének is egyik előfeltétele.
A tanulmány egy önálló kötet fejezeteként – hiteles levéltári dokumentumok alapján – annak, az akkor élők számára döbbenetes korszaknak egy szegmensét próbálja bemutatni, külön hangsúlyt fektetve a tartótisztek, a megbízók nevének, "tevékenységének" ismertetésére.
Dávid Gyula és Páskándi Géza pere
A Szekuritáté koreográfiájában eredetileg Dávid Gyula-, Páskándi Géza- és Bartis Ferenc-per szerepelt. Bartis Ferenc azonban megbetegedett, befektették az ideggyógyászatra, így az ő ügyét a Varró János és Lakó Elemér nevével fémjelzett perhez csapták, abban ítélték el Páll Lajossal, Vastag Lajossal, Péterffy Irénnel együtt. Az alábbi tanulmány nem a Kossuth-díjas íróról, életművéről, verseiről, drámáiról, regényeiről szól, hanem Páskándi Géza emberarcát próbálom bemutatni – bármilyen hihetetlenül hangzik – az általam feltárt, áttanulmányozott, magyar nyelv­re lefordított dokumentumok alapján. Amíg élek, vádolom magam: miért nem voltam erőszakosabb, rámenősebb, hogy életében elkészítsem a Vele tervezett mélyinterjút. Telefonon beszéltünk erről, de sokrétű írói elfoglaltsága miatt a beszélgetést egy távolabbi időpontra halasztottuk. Talán ennek így kellett történnie! Amíg élt, nem voltak a birtokomban az azóta feltárt, áttanulmányozott levéltári dokumentumok, így a kérdéseket is másként fogalmaztam volna meg.
A tanulmányban két olyan dokumentumot közlünk, amely egyértelműen bizonyítja: Pás­kán­di Géza mennyire világosan látta az akkori erdélyi magyar – és egyben a romániai! – felsőoktatás minden rákfenéjét, de a megoldási lehetőségeket is. A későbbi abszurd drámák szerzőjére vall, ahogyan – a marxizmus romániai korifeusai szerint: arcátlan pimaszsággal – "megindokolja" a marxizmusnak és politikai gazdaságtannak, az orosz nyelvnek a kötelező tantárgyak sorából való kivételét, a szabad óralátogatás, az egyetemes filozófiatörténet, művészettörténet bevezetésének, a diákok tudományos pályára való felkészítésének szükségességét. Úgy érzem, az Egy egyetemi hallgató feljegyzéseiből címet viselő, mind­össze tizenegy oldalas, kézzel írt dokumentum a korszak – természetesen a meglévő szocializmus keretei között elképzelt – egyik igen fontos értelmiségi reformkísérlete. Furcsa paradoxon: 1995. évi, nyomtatásban is megjelent Curriculum vitae-részletében meg sem említi ezt a kivételesen fontos kéziratot!
A per története dióhéjban
Dávid Gyulát 1957. március 12-ről 13-ra virradó éjszaka, a Pata utcai lakásában tartóztatták le. Pás­kándi Gézát 1957. március 19-én. Minderre 1995. évi Curriculum vitae-jében így emlékezett vissza:
Szóval, 1957. március 19-én, több hónapi "nyomon követés" után egy kolozsvári cukrászdából vittek el, amelynek a diákok attól kezdve a "Botrányos" nevet adták. (A legenda vize ekkor kezdett jéggel bőrödzeni, vékonykán még, de egyre vastagodva.) A letartóztatásom tanúi: diáktársnőim. A cukrászdából tehát lányok közül emeltek ki.
(...) Nem volt ugyan vasálarcom, ám helyette pofonok borították a képemet. Hátamba, bordámba ütések, bokámba rúgás. Sokszor nem is én voltam a düh címzettje, hanem mi általában. Csak tán épp A Valószínűség Játékos Szelleme engem szemelt ki erre. Lehetett volna más is. Aztán az első igazán nagy, nekem "adresszált" dunai verés. Sosem szerettem róla beszélni (legendaoszlatólag?). Gyermek­koromban is szégyelltem, ha megvertek. Tudtam, apám nem olyan, aki ebben nekem igazat adjon. Azt kérdezné: miért nem adtad vissza? Inkább hallgattam hát. De akkor már arról is, ha én vertem meg valakit. Kaptam és adtam, váltakozó szerencsével.
Itt azonban ketrecben és ketrec körül folyt a vadászat. A vadász a ketrecen túlról "lődözött" az állatok (a rab emberek) közé... Cellába rohanó verőlegények, meg a többi. Akit s ahol értek. Céljuk a teljes, általános megfélemlítés. Hogy még a szabadság színét, ízét is feledtesse a vér íze és színe... És minden lázadás frissítő illatát.
Dávid Gyula és Páskándi Géza perében két ítélet született: 1957. május 28-án és 1957. június 13-án. A terjedelmi korlátok lehetetlenné teszik, hogy a védelem által kért tanúk – Márton Gyula, Szigeti József, Fogarassi József (ő volt a Bolyai Tudo­mány­egyetem pártbizottságának titkára, aki a tartományi pártbizottsághoz, közvetve tehát a Szekuritátéhoz, eljuttatta a Várhegyi István által összeállított Határozati javaslatot, ame­lyet Programtervezet néven tárgyal minden, a Bolyai Egyetemmel foglalkozó kötet, holott az eredeti címe az általam közölt hiteles változat!) és Kacsó Sándor vallomását közöljük. Csupán jelezni kívánom, hogy a védelem kérte Balogh Edgár kihallgatását is, ő azonban egy levelet küldött a Kolozsvári Katonai Törvényszéknek címezve, amelyben megvédi, dicséri Dávid Gyulát, közben arra hivatkozik, hogy halaszthatatlanul a Szovjet­unióba kell utaznia. Az Olvasó már sejtheti: el sem olvasták a levelet!
Dávid Gyulát és Páskándi Gézát a büntető törvénykönyv 327. szakasza III. bekezdése alapján "nyilvános izgatással" vádolták. A katonai ügyész szóbeli közlésében foglalta össze a vádindítványt:
"A vádlottaknak tulajdonított tények rendkívül súlyosak, kapcsolatban vannak a Magyarországon és Egyiptomban stb. történt eseményekkel, és az Amerika Hangja és a Szabad Európa rádiók által indított, a népek közötti uszítást célzó imperialista propagandával: magát a magyarországi ellenforradalmat is közvetlenül az amerikai imperialisták irányították, a vádlottak pedig a nyugati imperialistákkal rokonszenveztek.
Tevékenységükkel a vádlottak nyíltan az ellenség oldalára álltak, miután a magyarországi ellenforradalom a népi demokratikus rendszer megdöntését és a régi tőkés rendszerrel való felváltását célozta, míg tevékenységi programjában az állami szervek szétverését, a Munkáspárt megsemmisítését tűzte ki célul, a volt horthysta vezetők kiűzésével együtt külföldre emigrált ellenséges elemek segítségével, akik ezúttal a magyarországi zendülés közvetlen felbújtóivá váltak.
A vádlottak, akik arra kényszerültek, hogy he­lyesen elemezzék a magyarországi eseményeket, a dolgozó nép ellenségeivé váltak, tudatosan álltak át a nyugati imperialisták táborába.
(...) Páskándi Géza vádlottat illetően a katonai ügyész rámutatott, hogy a vádlott az imperializmus szolgalelkű ügynökévé vált, népi demokratikus államunk biztonságára nézve veszélyes elem lett.
A Diákszövetség vezetőségi tagjaként ismertették vele a Várhegyi István elítélt által ké­szített Határozati javaslatot, amelyet teljes egészében elfogadott, sőt, kiegészítéseket tett, annak ellenére, hogy a tervezet tartalma részrehajló és nacionalista szellemű volt. (A katonai ügyész téves információt közölt. Várhegyi István visszaemlékezése szerint Páskándi Gé­za az Utunk szerkesztőségében együltében olvasta el a Határozati javaslatot, és még azon este legépelte az ötoldalas kiegészítést, amelyet az 1956. november 18-i diákszövetségi gyű­lésen kellett volna elfogadtatni. Várhegyi István korrektorként dolgozott az Utunk szerkesztőségében, visszaemlékezését Páskándi Gé­za kihallgatási jegyzőkönyvei is megerősítik – T. Z. megj.).
Miután ezt a Határozati javaslatot az egyetemi hallgatókkal ismertetni kellett, Páskándi Géza vádlott egy kiegészítő javaslatot készített, amelyet átadott Várhegyinek, és arra kérte őt, csatolja a tervezethez. Az indítvány a következőt tartalmazta: »Ezt a határozati javaslatot a szabadság nevében kell megvalósítani, mert az egész diákság óhaját fejezi ki, nem egyszerű, hanem radikális egyetemi reformot kívánnak.«
Javaslatában a vádlott azt kérte, hogy egyetemi újságot létesítsenek, hozzanak létre alapot a kapitalista országokba való utazáshoz, és más uszító jellegű kérdéseket fogalmazott meg.
1956 októberében a vádlott Egy egyetemi hallgató feljegyzéseiből címmel dolgozatot készített, amelyet a sajtóban kívánt közölni, és ezen a dolgozaton keresztül demagóg frázisok mögé bújva, a vádlott arra akarta a diákokat uszítani, hogy vegyék ki az orosz nyelvet, a marxizmust és a politikai gazdaságtant a kötelező tantervből, és más, ellenséges és reakciós jellegű követeléseket fogalmazott meg.
1956. október 24-én a vádlottnak beszédet kellett volna tartania a diákok előtt annak érdekében, hogy elfogadják a Várhegyi által elkészített Határozati javaslatot, valamint a tervezethez csatolt kiegészítő indítványt, de ez a terv kútba esett, mert a vádlott elkésett a gyűlésről.
Következésképpen a katonai ügyész azt állította, hogy mindkét vádlott a jelenlegi népi demokratikus rendszer ellenséges eleme, nacionalista és soviniszta érzelműek, tevékenységükkel arra törekedtek, hogy veszélyeztessék a fennálló demokratikus államrendet, ezek a cselekedetek a Btk. 327. szakasza III. bekezdése előírásaiba ütköznek, s kérte a vádlottak szigorú megbüntetését, hogy az egyben komoly figyelmeztetés is legyen mindazok számára, akik hasonló tetteket próbálnak a jövőben elkövetni."
(folytatjuk)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 514
szavazógép
2011-10-29: Kultúra - :

Harmincöt éve hunyt el Szilágyi Domokos

Az ég, az ég
Székely Jánosnak

Olyan az ember, mint a lehellet, ­napjai, mint az átfutó árnyék
(144. Zs. 4. v.)
2011-10-29: Múltidéző - Cserey Zoltán:

Háromszék vármegye Potsa József 26 éves főispánsága idején (1877–1903)

A vármegye közgyűlése a politizálás helyszínéül szolgált, ahol lehetőség adódott a helyhatóság vezetőinek, de a kormányzat politikájának bírálatára is. A törvényhatósági közgyűlések alkalmával a képviselők a városi vezetőkkel vagy akár az alispán munkájával szemben fogalmazhattak meg kifogásokat.