A Szekuritáté boszorkánykonyhája
A megfigyelési és követési dossziékból egyértelműen leszűrhető: a Szekuritáté – bár az ügynökök munkájára alapozott – gondoskodott arról, hogy a különböző fedőnéven jelentgetők egyáltalán ne érezzék magukat biztonságban: a tartótisztek kézzel vagy géppel írott összegzései mellett saját kezűleg írt jelentéseket is kértek!
Sok esetben – ha ismerős a kézírás – név szerint lehet azonosítani a jelentéseket író ügynököket! A megfigyelésre, majd követésre kiszemelt személyt az "obiectivul" főnévvel jelölték, amelynek talán a legjobb magyar megfelelője a "célszemély". Amíg csak kiszemelt volt az áldozat, addig a Szekuritáté fogalomtárában a "lucrat la dosar", "lucrat în legătură cu...", amikor már biztosan megfigyelték, a "lucrat în acţiune" bikkfanyelvű fogalmi "bűvkör" illette meg. Az ügynököt, a besúgót a hatvanas évek végéig az "agent", ezt követően az "informátor" ("informator") terminussal aposztrofálták. Mindkettő összesítő megnevezése a "csatolt mappában", "munkadossziéban" a "forrás" ("sursă") definíció volt. A tartótiszt így összegezte az ügynök által továbbított szigorúan titkos információkat: "a forrás jelenti".
Az ügynökről személyi vagy hálózati dossziét állítottak össze, amely tartalmazta a beszervezéséhez szükséges "előtanulmányokat", a központi nyilvántartó igazolását, hogy az illetőnek van-e priusza, a beszervezési tervet tartalmazó engedélyezési kérelmet, a beszervezés lefolyását rögzítő jelentést, a saját kézzel írt, olvashatóan aláírt, majd legépelt és újból aláírt kötelezvényt (angajament), a juttatásokról szóló kimutatást – ha kapott ilyesmit –, az ügynök ellenőrzése céljából más informátorok róla készült jelentéseit, az informátori "munka" bizonyos időszakonkénti kiértékelését, sok esetben az informátor "feljegyzéseit" is. Amennyiben az informátorral megszűnt a kapcsolat, a "csatolt mappát", "munkadossziét" öt év után elvileg meg kellett semmisíteni. Minderre rendszerint nem került sor, mert a hálózatból kizárt ügynököket kompromittáló célzattal később is felkeresték, másrészt abban reménykedtek, hogy valamilyen szinten továbbra is hajlandók "informálni". (A beszervezés belső mechanizmusával kapcsolatosan lásd még: Molnár János: Szigorúan ellenőrzött evangélium, I. kötet, Nagyvárad, 2009, 10–11. o.) Mindezt fontosnak tartom közölni, hiszen ez a hiteles dokumentumok megértésének is egyik előfeltétele.
A tanulmány egy önálló kötet fejezeteként – hiteles levéltári dokumentumok alapján – annak, az akkor élők számára döbbenetes korszaknak egy szegmensét próbálja bemutatni, külön hangsúlyt fektetve a tartótisztek, a megbízók nevének, "tevékenységének" ismertetésére.
Dávid Gyula és Páskándi Géza pere
A Szekuritáté koreográfiájában eredetileg Dávid Gyula-, Páskándi Géza- és Bartis Ferenc-per szerepelt. Bartis Ferenc azonban megbetegedett, befektették az ideggyógyászatra, így az ő ügyét a Varró János és Lakó Elemér nevével fémjelzett perhez csapták, abban ítélték el Páll Lajossal, Vastag Lajossal, Péterffy Irénnel együtt. Az alábbi tanulmány nem a Kossuth-díjas íróról, életművéről, verseiről, drámáiról, regényeiről szól, hanem Páskándi Géza emberarcát próbálom bemutatni – bármilyen hihetetlenül hangzik – az általam feltárt, áttanulmányozott, magyar nyelvre lefordított dokumentumok alapján. Amíg élek, vádolom magam: miért nem voltam erőszakosabb, rámenősebb, hogy életében elkészítsem a Vele tervezett mélyinterjút. Telefonon beszéltünk erről, de sokrétű írói elfoglaltsága miatt a beszélgetést egy távolabbi időpontra halasztottuk. Talán ennek így kellett történnie! Amíg élt, nem voltak a birtokomban az azóta feltárt, áttanulmányozott levéltári dokumentumok, így a kérdéseket is másként fogalmaztam volna meg.
A tanulmányban két olyan dokumentumot közlünk, amely egyértelműen bizonyítja: Páskándi Géza mennyire világosan látta az akkori erdélyi magyar – és egyben a romániai! – felsőoktatás minden rákfenéjét, de a megoldási lehetőségeket is. A későbbi abszurd drámák szerzőjére vall, ahogyan – a marxizmus romániai korifeusai szerint: arcátlan pimaszsággal – "megindokolja" a marxizmusnak és politikai gazdaságtannak, az orosz nyelvnek a kötelező tantárgyak sorából való kivételét, a szabad óralátogatás, az egyetemes filozófiatörténet, művészettörténet bevezetésének, a diákok tudományos pályára való felkészítésének szükségességét. Úgy érzem, az Egy egyetemi hallgató feljegyzéseiből címet viselő, mindössze tizenegy oldalas, kézzel írt dokumentum a korszak – természetesen a meglévő szocializmus keretei között elképzelt – egyik igen fontos értelmiségi reformkísérlete. Furcsa paradoxon: 1995. évi, nyomtatásban is megjelent Curriculum vitae-részletében meg sem említi ezt a kivételesen fontos kéziratot!
A per története dióhéjban
Dávid Gyulát 1957. március 12-ről 13-ra virradó éjszaka, a Pata utcai lakásában tartóztatták le. Páskándi Gézát 1957. március 19-én. Minderre 1995. évi Curriculum vitae-jében így emlékezett vissza:
Szóval, 1957. március 19-én, több hónapi "nyomon követés" után egy kolozsvári cukrászdából vittek el, amelynek a diákok attól kezdve a "Botrányos" nevet adták. (A legenda vize ekkor kezdett jéggel bőrödzeni, vékonykán még, de egyre vastagodva.) A letartóztatásom tanúi: diáktársnőim. A cukrászdából tehát lányok közül emeltek ki.
(...) Nem volt ugyan vasálarcom, ám helyette pofonok borították a képemet. Hátamba, bordámba ütések, bokámba rúgás. Sokszor nem is én voltam a düh címzettje, hanem mi általában. Csak tán épp A Valószínűség Játékos Szelleme engem szemelt ki erre. Lehetett volna más is. Aztán az első igazán nagy, nekem "adresszált" dunai verés. Sosem szerettem róla beszélni (legendaoszlatólag?). Gyermekkoromban is szégyelltem, ha megvertek. Tudtam, apám nem olyan, aki ebben nekem igazat adjon. Azt kérdezné: miért nem adtad vissza? Inkább hallgattam hát. De akkor már arról is, ha én vertem meg valakit. Kaptam és adtam, váltakozó szerencsével.
Itt azonban ketrecben és ketrec körül folyt a vadászat. A vadász a ketrecen túlról "lődözött" az állatok (a rab emberek) közé... Cellába rohanó verőlegények, meg a többi. Akit s ahol értek. Céljuk a teljes, általános megfélemlítés. Hogy még a szabadság színét, ízét is feledtesse a vér íze és színe... És minden lázadás frissítő illatát.
Dávid Gyula és Páskándi Géza perében két ítélet született: 1957. május 28-án és 1957. június 13-án. A terjedelmi korlátok lehetetlenné teszik, hogy a védelem által kért tanúk – Márton Gyula, Szigeti József, Fogarassi József (ő volt a Bolyai Tudományegyetem pártbizottságának titkára, aki a tartományi pártbizottsághoz, közvetve tehát a Szekuritátéhoz, eljuttatta a Várhegyi István által összeállított Határozati javaslatot, amelyet Programtervezet néven tárgyal minden, a Bolyai Egyetemmel foglalkozó kötet, holott az eredeti címe az általam közölt hiteles változat!) és Kacsó Sándor vallomását közöljük. Csupán jelezni kívánom, hogy a védelem kérte Balogh Edgár kihallgatását is, ő azonban egy levelet küldött a Kolozsvári Katonai Törvényszéknek címezve, amelyben megvédi, dicséri Dávid Gyulát, közben arra hivatkozik, hogy halaszthatatlanul a Szovjetunióba kell utaznia. Az Olvasó már sejtheti: el sem olvasták a levelet!
Dávid Gyulát és Páskándi Gézát a büntető törvénykönyv 327. szakasza III. bekezdése alapján "nyilvános izgatással" vádolták. A katonai ügyész szóbeli közlésében foglalta össze a vádindítványt:
"A vádlottaknak tulajdonított tények rendkívül súlyosak, kapcsolatban vannak a Magyarországon és Egyiptomban stb. történt eseményekkel, és az Amerika Hangja és a Szabad Európa rádiók által indított, a népek közötti uszítást célzó imperialista propagandával: magát a magyarországi ellenforradalmat is közvetlenül az amerikai imperialisták irányították, a vádlottak pedig a nyugati imperialistákkal rokonszenveztek.
Tevékenységükkel a vádlottak nyíltan az ellenség oldalára álltak, miután a magyarországi ellenforradalom a népi demokratikus rendszer megdöntését és a régi tőkés rendszerrel való felváltását célozta, míg tevékenységi programjában az állami szervek szétverését, a Munkáspárt megsemmisítését tűzte ki célul, a volt horthysta vezetők kiűzésével együtt külföldre emigrált ellenséges elemek segítségével, akik ezúttal a magyarországi zendülés közvetlen felbújtóivá váltak.
A vádlottak, akik arra kényszerültek, hogy helyesen elemezzék a magyarországi eseményeket, a dolgozó nép ellenségeivé váltak, tudatosan álltak át a nyugati imperialisták táborába.
(...) Páskándi Géza vádlottat illetően a katonai ügyész rámutatott, hogy a vádlott az imperializmus szolgalelkű ügynökévé vált, népi demokratikus államunk biztonságára nézve veszélyes elem lett.
A Diákszövetség vezetőségi tagjaként ismertették vele a Várhegyi István elítélt által készített Határozati javaslatot, amelyet teljes egészében elfogadott, sőt, kiegészítéseket tett, annak ellenére, hogy a tervezet tartalma részrehajló és nacionalista szellemű volt. (A katonai ügyész téves információt közölt. Várhegyi István visszaemlékezése szerint Páskándi Géza az Utunk szerkesztőségében együltében olvasta el a Határozati javaslatot, és még azon este legépelte az ötoldalas kiegészítést, amelyet az 1956. november 18-i diákszövetségi gyűlésen kellett volna elfogadtatni. Várhegyi István korrektorként dolgozott az Utunk szerkesztőségében, visszaemlékezését Páskándi Géza kihallgatási jegyzőkönyvei is megerősítik – T. Z. megj.).
Miután ezt a Határozati javaslatot az egyetemi hallgatókkal ismertetni kellett, Páskándi Géza vádlott egy kiegészítő javaslatot készített, amelyet átadott Várhegyinek, és arra kérte őt, csatolja a tervezethez. Az indítvány a következőt tartalmazta: »Ezt a határozati javaslatot a szabadság nevében kell megvalósítani, mert az egész diákság óhaját fejezi ki, nem egyszerű, hanem radikális egyetemi reformot kívánnak.«
Javaslatában a vádlott azt kérte, hogy egyetemi újságot létesítsenek, hozzanak létre alapot a kapitalista országokba való utazáshoz, és más uszító jellegű kérdéseket fogalmazott meg.
1956 októberében a vádlott Egy egyetemi hallgató feljegyzéseiből címmel dolgozatot készített, amelyet a sajtóban kívánt közölni, és ezen a dolgozaton keresztül demagóg frázisok mögé bújva, a vádlott arra akarta a diákokat uszítani, hogy vegyék ki az orosz nyelvet, a marxizmust és a politikai gazdaságtant a kötelező tantervből, és más, ellenséges és reakciós jellegű követeléseket fogalmazott meg.
1956. október 24-én a vádlottnak beszédet kellett volna tartania a diákok előtt annak érdekében, hogy elfogadják a Várhegyi által elkészített Határozati javaslatot, valamint a tervezethez csatolt kiegészítő indítványt, de ez a terv kútba esett, mert a vádlott elkésett a gyűlésről.
Következésképpen a katonai ügyész azt állította, hogy mindkét vádlott a jelenlegi népi demokratikus rendszer ellenséges eleme, nacionalista és soviniszta érzelműek, tevékenységükkel arra törekedtek, hogy veszélyeztessék a fennálló demokratikus államrendet, ezek a cselekedetek a Btk. 327. szakasza III. bekezdése előírásaiba ütköznek, s kérte a vádlottak szigorú megbüntetését, hogy az egyben komoly figyelmeztetés is legyen mindazok számára, akik hasonló tetteket próbálnak a jövőben elkövetni."
(folytatjuk)
