Magyar népköltészeti kincsünk része akkor is, ha a moldvai magyar csángóink román, a felvidékiek szlovák, a bácskaiak szerb, avagy az őrségiek német elemeket olvasztottak magukba. A lakodalmas rigmusok, bekéredzkedők, legénykikérők, pohárköszöntők élő és állandóan változó "termékei" a falusi-paraszti életnek – véli a seregszemlén részt vevő, Soponyán lakó Sajtos József magyar néprajzkutató, a Magyar Nyelvtudományi Társaság tagja.
A kétnapos rendezvény lehetőséget nyúj­tott rápillantanunk a Kárpát-medence magyar lakodalmi szokásaira, hogy ízlelgessük színes nyelvjárásokban előadott rigmusait, olykor énekes betéteit, amit több mint százhúsz vőfély nép- és vőfélyviseletben jelenített meg a magyar nyelvterület történelmi tájegységeiről. A vőfély, vőfény, vőfi a magyar népnél a vőlegény barátja, aki őt az eskütételhez kíséri, a lakodalmi ünnepet előkészíti, a mulatságot rendezi, a lakománál felszolgál, alkalmi felköszöntőket mond. A magyar néphagyományok jegyében lezajlott találkozót a földesi Szélrózsa Ha­gyományőrző Egyesület szervezte a Kará­csony Sándor Általános Művelődési Köz­pontban. A hagyományos szokások mellett a vőfélymesterség átalakuló szerepére, a szokások változására is láthattunk számos példát. A lakodalmi szokások színes bemutatója mellett felsorakoztak a hagyományos magyar szórakozási lehetőségek is.
Ősi népszokásaink garmadával vannak,
De ha nem őrizzük, szanaszét szaladnak,
Elkallódnak sorban, elfeledjük mindet,
Pedig unokának emléket az hirdet.
Néhányat közülük most mi összeszedtünk,
Abból el nem vettünk, inkább hozzá­tettünk" – olvastuk Sólyom József rímekbe szedett sorait a találkozó meghívóján.
A találkozó, ne hangozzék közhelyként, hasznos tapasztalatcseréje volt a Csonka­ország, Erdély, a Felvidék és Délvidék, Szlo­vénia és Moldva magyar vőfélyeinek. Erdély népi életének legvidámabb eseményeit, a lakodalmakat Gyímesközéplok, Ko­lozsvár-Györgyfalva, Csíkszentdomokos, Balánbánya, Nyárádremete, a kalotaszegi Bodonkút csoportjai szólaltatták meg.
Háromszéki vőfélyek
Megyénket hárman képviselték. Balázs Antal már ötödszöri vendége volt a földesi rendezvénynek: Földesre egy délmagyarországi település, Csólyospálos helytörténeti rendezvényéről érkezett, ahol inkább faragómesterként, mint vőfélyként ismerik. Földesre jövet, Budapest-Ferencvárosban nyújtotta át azt a faragott kopját, melyet Albert Flórián emlékére készített "székelyföldi rajongói nevében". Balázs Antal munkája a földesi találkozó emlékkopjája is, amelyet minden évben emlékszalaggal jelölnek meg a résztvevők. Közelében elültetnek egy-egy facsemetét, s így születik a Berettyó öntözte tájon egy különös kiserdő, amilyen sehol a magyar nyelvterületen: Vőfélyek erdeje! Az emlékkopja előtt emlékeznek az időközben elhalt jeles, öreg vőfélyekre is. Itt hangzott el utoljára a kézdialmási Kovács Dénes bátyánk neve, aki a felső-háromszéki Szentföld népszokásait képviselte a földesi seregszemléken. Idén a számbavételkor Finta Szilárd fiatal almási vőfély kiáltott jelent, aki alig három éve gyakorolja a szórakoztatásnak ezt a válfaját, tanítómestere a mifelénk jól ismert alsócsernátoni Niculy Ödön, aki kedvtelésből és nem anyagiakért oktatta. Fintát jobban ismerik Székelyföld más vidékein, mint szülőföldjén. Vezetett már székely ízű lakodalmat Miskolcon is. Földesi bemutatkozásán – szürke és vitézkötéses felső-háromszéki viseletében – helyi bekérezkedő rigmust és leánykikérőt adott elő sikerrel. Igazi tűzkeresztségére akkor kerül majd sor, amikor szülőfalujában, Kézdialmáson vezet le egy lakodalmat, és bebizonyítja, hogy "lehet valaki pap a saját falujában is". Több ideje vőfély a háromszékieket Földesen képviselő Huszár Szilamér, akinek nagyapja Nyárád menti, s a tőle örökölt tiszta forrásból való rigmusokat ötvözte a háromszékiekkel. Legénybúcsúztatóval és pohárköszöntővel lépett színpadra. Nem kerül nagy nehézségébe, hogy önállóan faragja lakodalmi köszöntőit, merthogy verselget is. Nemrég jelent meg Szívből buggyanó című verseskötete itthon, Sepsiszent­györ­gyön.
Barcasági szószólók
A velünk szomszédos Barcaság magyarságának szokásait a háromszéki gyökerekkel dicsekvő, de magát már brassóinak valló Pál Csaba mutatta be, s jelen volt a keresztvári Szabó Szilveszter is. Keresztvár a korán polgáriasodó Brassó és Háromszék peremén fekszik, egykor a történelmi Há­rom­szék vármegye területéhez tartozott. Szabó elmondta, hogy az ő falujában nem használatos a vőfély elnevezés. Szószólónak nevezik azt a tisztséget betöltő személyt, aki inkább a lakodalmi gazda szerepét játssza.
Amolyan ceremóniamesterként bonyolítom le én az esküvőt – mondta. – Kiveszett nálunk már a rigmus, a rímekbe szedett versike, esetleg a jobb formában lévő személyeknek meg-megeresztek egy-egy viccet. Ennyi. Manapság, amikor egyre nagyobb gond a pénz, a népek nem azért mennek lakodalomba, hogy szórakozzanak, hanem azért, mert az egyfajta kötelesség. Nehezebb a dolgom akkor, amikor román nemzetiségű vendégek is vannak. Azok számára meg kell tanulnom egy-két mondatot, de nehezebb a dolga Pál Csaba barátomnak, akinek még németül-szászul is meg kell szólalnia Brassóban. Örven­dek, hogy ott lehettem Földesen, elhatároztam, hogy gazdagítani fogom szókincsemet, és visszalopom Keresztvárra a hagyományt, bizonyára a falu öregjei ebben segíteni fognak.
Szeretettel fogadott vendége volt a találkozónak a moldvai Magyarfalu csángóviseletbe öltözött húsztagú csoportja. Vezető vőfélyük a már ismert Ghiurca Lucian.
A lakodalmast én tanítottam be – mondta Bogdan Gitu Clara. – A mi falunk neve valamikor Ungureni volt, de a Ceauşescu időkben azt Arini-ra változtatták. Nálunk a lakodalmas most is úgy megy, ahogyan mi bemutattuk magiknak a színpadon. Semmit sem vettünk, semmit sem tettünk hozza.
A rendezvényen kedves és hozzánk közel álló más ismerősökkel is találkoztunk. A csongrádi Ásotthalom település csoportjáról van szó – Tóth Árpád vőfélyről és Oláh Zoltán pedagógusról –, ahol az erdőtörvény-alkotó kálnoki Bedő Albert mellszobra utal Háromszékre (Stróbl Alajos alkotása). Eljönnek majd Kálnokra, ha elkészül a beígért Bedő Albert-emlékház.
A földesi fórumon jeles előadók "szakmai" eszmefuttatásaikkal gazdagították a résztvevők témakörrel kapcsolatos ismereteit. Mond­hatni, felette nagy liberalizmus uralkodik Vőfélyországban, itt valóban létezik autonómia, mert a vőfélyek dolgába nem szól bele senki. Népzenekutatók tanították a termet zsúfolásig megtöltő közönségnek a ma is élő magyar lakodalmi énekeket, amelyeknek fel kell váltaniuk a tiszta forrásból eredő dal­kincsbe belopakodó elcsépelt műdalokat.
Nem fér kétség ahhoz, hogy a munkát min­denkoron meg kellett fizetni. A vőfélyeket is jutalmazza a meghívó fél, legtöbbször a vőlegény. Madarász Miklós zsámbéki vőfély elmondta, hogy egyre jobban igénylik a magyar vőfélyek szolgáltatását külföldön. Ve­vők rá nemcsak a magyar, hanem a magyarul beszélő, de nem magyar nyugat-európaiak is.
A résztvevők közösen egy bácskai magyar lakodalmas dalt énekeltek el:
Új a kocsim, vasaltatni akarom,
Esküvőre öltözik a galambom.
Víg muzsika kihallik a mezőre,
Fáj a szívem a régi szeretőmre.
- - - - - - - - - - - - - -- - - - - - -
Új a csizmám, el akarom viselni,
De az anyám nem akarja engedni.
Engedd, anyám, nem a te pénzed állja,
A szeretőm vette vásárfiába!
A lakodalmas magyar muzsikát jeles zenekarok szólaltatták meg: a Dűvő Népzenei Együttes, Birtalan József és bandája Szilágy­nagyfaluból, a Szeredás Népzene Együttes Debrecenből, Antal Imre és zenekara Csík­csomortánból, Hargita megyei, kalotaszegi és moldvai magyar lakodalmaskodók.
Két himnuszunk után a Katalin-Erzsébet napi, reggelig tartó táncmulatság zárta a különös és szokatlan, de teljességgel hasznos magyar fórumot.