Liszt ugyanis sokszínű egyéniség volt. Volt körülrajongott, ünnepelt vagy épp magányosan alkotó művész, vándormuzsikus, modern dallamok szerzője és interpretálója, egyházi zene szerzője, nők bálványa és abbé. Ezt a sokszínűséget látjuk viszont a falakon is, mert a két kiállító művész Liszt más és más aspektusát ragadja meg. Mindketten olyan témákhoz nyúlnak, amelyek a saját világukhoz is közel állnak.
Katalint leginkább Liszt magyarsága, a magyar zenéből, költészetből, monda- és hitvilágából való építkezése fogta meg: a magyar rapszódiák, az ősmagyar hit- és mondavilág és a ’48-as forradalom. Megje­lenik a fehér-fekete, a világos-sötét, a jó és a rossz kontrasztja, a romantika ellentétekre épülő világát idézve, amelynek egyfajta játékosságot kölcsönöz a vörös kusza vonalak jelenléte. Munkáin felsorakoznak a magyar mondák mitikus állatai: a csodaszarvas, a turul, a ló. Továbbhaladva, a középkori magyar nemesség kutyabőr nemesleveleire is utalást tesz. Néhány munkája Liszt Ferenc mély és őszinte vallásosságát tükrözi, ugyanis Liszt 54 éves korában abbéruhát ölt magára és élete végéig hisz abban, hogy művészete küldetés, és hogy muzsikusként közvetítő kapocs Isten és ember között.
Koszta Ervin itt kiállított színes grafikái nagyméretű szürrealisztikus festményeit juttatják eszünkbe, amelyeket korábban a Vigadóban bemutatott már. Rá nem annyira az aprólékos kidolgozottság, mint inkább az erős, plasztikus formák jellemzőek. A vörös-fehér-fekete színhasználat nem új számára, már korábban is készített kis tanulmányszerű grafikákat hasonló eljárással. Mostani munkáin viszont a vörös szín még nagyobb foltokban jelenik meg egyfajta játékossággal. A művész visszatérő motívumai a különböző alakok, alakzatok, maszkok, amelyek az erős vörös szín által már majdnem kitapinthatóakká válnak. A pozitív és negatív erők játéka, a kép a képben hatás egyfajta kettősséget és dinamikát kölcsönöz a rajzoknak. Liszt romantikus zenei világa Ervin munkáin is végigvonul, de legtöbb rajza a művész utolsó alkotói időszakának központi témáját, a halált, a halálköltészetet, az elmúlást dolgozza fel.
Németh Katalin és Koszta Ervin e közös prezentálása azért is jelentős, mert nem csak két művész, hanem egy nő és egy férfi egyazon témáról való elmélkedése kerül igen intenzív kontextusba. Úgy érezhetjük, felerősítik egymás műveinek esztétikai befogadását, és talán ez is a közös tárlatuk célja.
DOBOLYI ANNAMÁRIA