1903-ban dr. Nagy György hazaköltözésével megerősödött azok tábora, akik Kossuth Lajos eszmeiségét fogadták el és vállalták fel. Nagy György a ’48-as forradalom és Kossuth tanainak szószolójaként elsősorban a szabadságharccal kapcsolatos ünnepségeken lépett fel.
1903. március 15-én ezen eszmék jegyében Sepsiszentgyörgyön megalakították a Kossuth Asztaltársaságot. Az egyesület elnökének dr. Bene István ügyvédet, titkárának pedig dr. Nagy Györgyöt választották. A színházban március 15-én este a sepsiszentgyörgyi műkedvelők díszelőadáson mutatták be a Kossuth Menyasszonya című darabot. Kossuth Lajos szerepét éppen Nagy György alakította. Az 1903. június 22-i gyűlésen a tagság elé terjesztették a Bene István és Nagy György által kidolgozott alapszabályzatot. A Kossuth Asztaltársaság célja a közvélemény érdeklődésének felkeltése a kossuthi függetlenségi politika hirdetésével, ezáltal pedig életképes programot kínálni a választó közönségnek a szabadelvű kormányzó párttal szemben.
A kiegyezést követő magyar politika nehezen kezelhető és sebezhető pontjának tekinthető a Székelyföldet sújtó gazdasági, szociális elmaradottságból származó úgynevezett székely kérdés megoldása. A jobbágyfelszabadítás fonákságai, de a határőrvidék felszámolása is tömegeket sodort a nincstelenségbe. A hirtelen rázúduló adóterheknek a vidék lakossága csak nagy nehézségek árán tehetett eleget, s még az 1850-es években az emberek kezdtek elvándorolni: az ország belsejébe és a Kárpátokon túlra. A székelyföldi mezőgazdasági termelés az országos piacoktól a vasutak késői kiépítéséig kevés ösztönzést kapott. A közös földek nagymértékű csökkenésével a szegény parasztságot mind az állattartásban, mind a fakitermelésben éppen akkor korlátozták, amikor az a megélhetés biztosítása tekintetében elsőrendű feltételének számított. Az ország kapitalista fejlődésének negatív hatásai a Székelyföldön halmozottan jelentkeztek. A kisipart itthon és külföldön egyformán szorongatta a gyári termékek versenye. Az 1886-ban Romániával kezdett vámháború a társadalmi átrendeződés természetes folyamatát felgyorsította, egzisztenciák és sorsok átalakulását idézte elő.
Tömegesen vándoroltak az iparosok Romániába, annak fellendülő kisiparát erősítve. Székelyföld az ország leggyengébben fejlett gyáripari területei közé tartozott, így a kisiparból elszegényedőket nem szívhatta fel a nagyipar. Sokan Románia mezőgazdaságában dolgoztak megbecsült munkaerőként. Bojárok megbízottai Háromszéken egész falvak lakóit előlegezték meg tavasztól őszig tartó munkára vonzó napszámos bérrel.
A kivándorlás, a romániai munkavállalás és nem egy esetben a vissza nem térés szomorú tapasztalata hívta fel a közvélemény figyelmét a székely társadalom súlyos gondjaira. A lakosság döntő többsége mezőgazdasági munkából tengette életét, e nagyszámú és zömében mély szegénységben élő népréteg sorsának jobbítása foglalkoztatta nemcsak a vármegye vezetését, de a kormány figyelmét is egyre inkább felkeltette.
A gazdálkodás korszerűsítésének legfontosabb feltétele a birtokviszonyok rendezése és azok szerkezetének átalakítása lehetett. Csakhogy a jól kigondolt törvénytervezet gyakorlatba ültetése nehezen kivitelezhető feladatnak bizonyult, tudniillik a lakosság szegényebb rétege számára nem jelentett előrelépést, hanem inkább a további elszegényedés útjára vezetett, ezért minden igyekezetükkel akadályozták a birtokreform kivitelezését.
A birtokrendezés kettős célt szolgált: a tagosítást és az arányosítást. A tagosítás alatt olyan műveletet értünk, melynek során a gazdák szétszórt, sok apró darabból álló birtokait összevonják, és mindenki egy tagban kapja meg földjét. A tagosításnál ügyeltek arra, hogy az új birtok értéke lehetőleg azonos legyen a régivel. Arányosításon a több tulajdonos felosztásra kerülő birtokából a résztulajdonosokra eső arányrész megállapítását értjük.
(folytatjuk)
