Vélhetően a választási kampány miatt utasította el az Autópályákat és Országutakat Felügyelő Országos Társaság a Székelyföld-reklámtáblák felszerelésére kért engedélyt — jelentette ki a Háromszéknek Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
Mint mondta, a megyeháza erőteljes lobbizásba kezdett, Antal Árpád képviselő a parlamentben is felszólalt az ügy kapcsán, ám perre csak a legvégső esetben kerül majd az ügy.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, az autópályákat és országutakat igazgató hatóság arra hivatkozva utasította el a megyei tanácsnak a reklámpannók elhelyezésére vonatkozó kérelmét, hogy Székelyföld közigazgatásilag nem létezik. Az igazgatóság szerint a táblákat nem reklám-, hanem politikai céllal akarják felállítani.
,,Egyelőre hivatalos átiratban válaszoltunk a hatóságnak, hogy vizsgálják felül döntésüket, hiszen nem az ő tisztük dönteni arról, hogy a reklámtábla elhelyezése időszerű-e vagy sem. Erre valószínűleg csak a törvény által előírt határidő végén, azaz huszonnyolc nap múlva válaszolnak, de nem is lenne jó, ha hamarabb döntenének, hiszen választási kampány van" — magyarázta Demeter.
Demeter János szerint egyébként éppen a közelgő választások miatt nem valószínű, hogy a hatóság módosítja döntését. Ennek ellenére derűlátónak mutatkozott a táblák sorsát illetően. Mint mondta, az igazgatóság előbb-utóbb módosítja álláspontját, hiszen nem avatkozhatnak bele az ügybe. Mindenesetre komoly figyelmeztetésnek számít, hogy 2007-ben egy állami intézmény túllépi hatáskörét, és politikai alapon dönt — tette hozzá Demeter, majd leszögezte: tavasszal a megyei utak mentén mindenképpen felkerül öt Székelyföld-reklámtábla. Megyei utakról lévén szó, az országutakat felügyelő hatóság nem avatkozhat be — mondotta.