Később a tiltakozás tüntetéssé fokozódott, és többezres tömeg a néptanács épülete elé vonult. Ekkor már a tüntetés kimondottan Ceauşescu-ellenes volt. A tüntetőket szétverték, tankokat, páncélozott járműveket, helikoptereket vetettek be. Ez a rezsim igazi arca, ha valaki még kételkedett volna.
Xll. 18.
A temesvári eseményekről újabb hírek érkeznek, halottakról, sebesültekről. A határokat minden irányban lezárták.
Az egész országban rendkívüli állapotot hirdettek ki, amúgy suttyomban, hogy senki se tudja. A szabadságon lévő katonákat visszarendelték azonnali hatállyal. Nagy a riadalom, de fokozódik az erőszak is. Ceauşescu mindenkit megszégyenítő cinizmussal Irán­ba utazott.
Nemcsak Temesváron, hanem Aradon és más városokban is tiltakozások voltak.
Megindulna a lavina? Ez nem biztos, ezért csak kérdőjelesen írható le.
Egy bizonyos, az események elindítója az élőlánc volt.
Xll. 18.
A temesvári lázadás (ennek nevezhető) áldozatainak száma több százra tehető. A terroralakulatok szuronyos puskákkal, géppisztolyokkal támadtak a tüntetőkre, még helikopterről is lőttek. A harcok éjjel kiújulnak. [Tőkés László december 11-én a Ma­gyar Televízió Pa­noráma című műsorában beszámolt az őt ért sérelmekről, bírálta a fennálló romániai rezsimet, és nemzetközi segítséget kért. Miután Tőkés és a gyülekezet nem fogadta el a kilakoltatásáról szóló végzést, állandó ügyeletet tartottak a parókián. De­cember 16-án a kilakoltatás megakadályozására egy, a gyülekezet tagjaiból és az azokhoz csatlakozókból álló, kb. 200 fős csoport körbefogta az épületet. A belügyi szervek rátámadtak az emberekre. Tőkés Lászlót és családját a szilágysági Menyőbe hurcolták el, ahová a nagyváradi püspök áthelyezte őt. A városban kisebb-nagyobb csoportok verődtek össze, és Ceauşescu-, illetve rendszerellenes jelszavakat kiabáltak. Este a megyei pártszékház előtt, majd az Operánál összecsaptak a rendőrökkel. 17-én a tüntetések folytatódtak, egy húsz-harmincezer főnyi tömeg a megyei tanács elé vonult, elfoglalta, és Ceauşescu-képeket és zászlókat tépett össze. Este a belügyi szervekkel együtt fellépő katonai egységek tüzet nyitottak a tüntetőkre. A várost lezárták, a harcok éjfél utánig tartottak, több tucat halottal. A halottak számáról különböző becslések születtek. 18-án a megyében rendkívüli állapotot hirdettek ki, de a tüntetések tovább folytatódtak, 20-án a megtorlások és a fennálló politikai rendszer ellen tiltakozó 100 ezres tömegtüntetés volt Temesvár belvárosában, a felkelők szabad várossá nyilvánították Temes­várt, és megalapították a Román Demokra­tikus Frontot.]
Európa-szerte szolidarizáló tüntetések. De mit érünk ezzel? Nem sokat. A nagyhatalmak majd jegyzéket fognak váltani. Emlé­kezzünk az amerikaiakra, éppen a napokban derült ki, hogy a kínaiakkal erősítik kapcsolataikat. Gorbacsov szónokol, és tehetetlen, vagy nem akar cselekedni? A magyarok erőteljes tiltakozása önmagában nem elég. A fekélyes pofájú nagyhatalmi politika csak uszítani tud. Annyira tehetetlen és orcátlan, hogy saját érdekében sem képes valamit tenni. Ez elsősorban a nyugatiakra vonatkozik. Ez mutatkozik (meg) a német egyesítés kérdésében is.
Xll. 19.
A szomorú hírek a temesvári áldozatokról, sajnos, szaporodnak. Nem kétséges a fegyverek masszív és gátlástalan használata.
Ha a román népet ez sem ébreszti fel kivárási álmából, akkor semmi. A politikai rendszer krízise mindenképpen elmélyül. De az átmenet békés jellege is mind kétségesebbé válik. Közben Ceauşescu Iránban grasszál, arról "tájékoztatja" a perzsákat, hogy Romá­niában stabilitás és biztonság uralkodik.
Xll. 20.
Ma délben hallgattam a rádióban egy kicsempészett hangszalagot a tüntetésről és a reájuk zúdított sortüzekről. Borzalmas! Euró­pában a huszadik században ilyen gaztettre hogyan kerülhet sor? Hogyan tolerálhatták a nagyhatalmak (s némelykor még barátkoztak is) ilyen politikai rezsim egzisztenciáját. Gondolok elsősorban az ún. nyugati művelt hatalmakra. Miért hallgat Gorbacsov?
Este. Ceauşescu a rádióban, TV-ben beszédet mondott. Első alkalom, hogy a hírközlő szervekben említésre kerültek a temesvári események. A beszéd – az ország népéhez intézett üzenet – olyan, mint Gerő Ernőé 1956. október 23-án este. (Mintha azóta nem telt volna el három és fél évtized. De jó bolsevik és nacionalista nem tanul, ő mindent a legjobban tud.) A tüntetők huligánok, fasiszták voltak, akiket külföldi imperialista, revizionista, irredenta körök béreltek fel az ország függetlensége és területi épsége ellen. A beszédnek határozott magyarellenes (Magyar­ország-ellenes) éle volt, Buda­pestet név szerint is említette, mint a területi épséget veszélyeztetők fő fészkét.
Nincs miért e beszéden sokat rágódni. Azt kaptuk, ami várható volt, hazugságot, félrevezetést és idegenek elleni uszítást.
Késő este. A bukaresti rádió üzemekben, intézményekben szervezett gyűlésekről köz­vetít hangképeket, amelyek elítélik a temesvári tüntetőket, és éltetik Ceauşescut. Szoká­sos kendőzése a valóságnak. A rázott kendők mögött holttestek fekszenek. Akárhogy is, ez lényeges különbség a korábbi álcázáshoz képest.
A Temesváron történteket (pontosabban a temesvári tragédiát) nem lehet letagadni, má­sokra kenni. Békeidőben százakat (ha nem ezreket) legyilkoltak a "Deli Legény" és a csalhatatlan vezér nevében és parancsára.
Xll. 21.
Ma délben a Ceauşescu mellett összehívott népgyűlés a Palota téren rövid időre megszakadt (a rádióadás percekig szünetelt), a Vezért ordibálása és gesztikulálása közben – úgymond! – megzavarták, lemondását követelő jelszavakat kiabáltak. A "kellemes" intermezzó után a százezres tömeget tankokkal és páncélozott járművekkel terelték a mellékutcákba. Egyes csapatok Ceauşescu-ellenes tüntetésbe kezdtek, akiket a belügyi alakulatok szétvertek, a történetnek több halálos áldozata is van.
Este. Időközben Kolozsvárról, Marosvásár­helyről és más városokból is tüntetéseket jelentenek. A karhatalmat (ezek anyától, apától elidegenített, vak és süket belügyesek) ellenük is bevetették. Sebesültek, halottak. Bor­zalmas beszámolókat hallani a Temesváron és máshol történtekről.
Brassóból is olyan hírek érkeznek telefonon, hogy valami történik. E város nem maradhat el a többiektől. Sepsiszentgyörgyön az IMASA (gépgyár) munkásai ma nem dolgoztak. Csendes sztrájk. Kovásznán a gyárakat, intézményeket aktivisták járják, rendre intik a munkásokat.
A felső párt- és államvezetés monolitikus és kegyetlen, ahogy az várható volt. Addig a polgárháborús helyzetből nem lesz (nem lehet) kilábalás, ameddig valaki fenn, lehet az a hadsereg is, nem nyit, nem veszi kézbe a kezdeményezést. Még Krenz vagy Adamec, Mladenov sincs. A legvalószínűbb a hadsereg, ha akad egy tábornok. Ez nem jó, de a jelenlegi helyzetben ez is valami, a kibontakozás felé tett lépés lehet. Vagy ki tudja? Valaminek történnie kell. A külső nyomás is nagy.
Felháborító az amerikai politika. Amikor az egész Kelet, most már a Balkán is, forrongásban, forradalmi átalakulásban van, ők Panamában fegyveres beavatkozásra vállalkoznak, mint 1956-ban a franciák és angolok (a Közép-Keleten). A nyugati hatalmak oly szolidárisak a közép- és kelet-európai népekkel, hogy amikor valami történik (világtörténelmi megmozdulás), mindig kedvük szottyan csatornákban fürdőzésre. Babonás és vak ez a politika, saját érdekében sem tud cselekedni. Ez is pusztulásra ítélt, mint a szov­jet nagyhatalmi politika. A jelenlegi világot gondolkodásban, intézményeiben, teljes viszonyaiban át kell alakítani. Az új évezredet így, ezzel a szatócs teszek-veszek alapon nem lehet elkezdeni. Az is visszás, hogy olyan orráig látó politikusok vakaródznak, de sohasem ott, ahol viszket, mint Bush és társai.
Gorbacsov hallgat, amikor halomra lövik az embereket. Mikor akar szólni?
E sorokat nem a kétségbeesés íratja, hanem a tények józan számbavétele.
Xll. 22.
Reggel. Kolozsváron és Marosvásárhelyen is a tüntető tömeg közé lőttek Ceauşescu pretoriánusai. Bizonytalan számú sebesültekről és halottakról tudósít a rádió. [December 21-én Kolozsvárt a belvárosban több tízezres tömeg gyülekezett, rendszerellenes jelszavakat skandáltak a Temesvárral való szolidaritás jegyében. A katonaság belelőtt a tömegbe. Lövöldözés volt a Continental Szállónál és a Monostori úton a sörgyárnál. 26-an vesztették életüket, 52-en megsebesültek. Marosvásár­helyen december 21-én délelőtt a főteret megszállták a belügyi alakulatok. Délután három órakor érkezett meg a pártház elé a Ceauşescu-ellenes jelszavakat skandáló tömeg az ipari üzemekből. Este 8-kor a főtéri római katolikus plébánia ablakából Köllő Gábor káplán megáldotta a tüntetőket. Az egyre nagyobb, egyre radikálisabb jelszavakat skandáló tömegre este 11-kor adtak le sortüzet. 6-an meghaltak, 112-en megsebesültek.]
A városok közti telefonbeszélgetés akadozik. A rádió katonai dalokat közvetít, az emberek – itt, Kovásznán – bizonytalanok, titkon a helyzetet feloldó nagy változást, a bukást várják.
Megdöbbentem. Pedig nem kellene, mert évtizedek során számtalan, nem ilyen véres, de súlyában és következményeiben számtalan ehhez hasonló tapasztalatot szereztem. Az Erdélyi Hírügynökségtől valaki Buda­pestről felhívta a kolozsvári milíciát, hogy a Györgyfalvi negyedből haza tud-e menni Monostorra. A válasz: igen, én is bejöttem, feleli flegmatikusan egy női hang, egy elvtársnő a sok közül, akik megszokták, így gondolkodjanak és (így) beszéljenek a páciensekkel. Aki szemedben is csak bozgornak nevez. Újabb kérdés: lövöldöznek-e, mert ilyen hangokat hallani. A válasz: nem, csak azokra, akik ötnél többen gyülekeznek, és járatják a szájukat. Ha jól értem, az elvtársnőt és bűnöző bandáját, aki gyülekezik (vagy a csoportosulást annak vélik), és beszél (járatja a száját), felszólítás nélkül le lehet lőni. Európában történik 1989 decemberében! A bukaresti rádió – közben átforgattam a rádiót – indulókat bőgedez (volt, kitől megtanulni) a haza boldogságáról és a kommunizmus felé haladás (spre comunism) nagyszerűségéről. S lehet, e percben is embereket lőnek le és kínoznak. Helyzetkép, amit soha nem szabad elfelejteni.
Most mondja a rádió, hogy az a gazember Ceauşescu, aki semmit sem akar megérteni, az egész országra statáriumot hirdetett, Milea hadügyminisztert leleplezték mint árulót, és öngyilkos lett. (Valószínű, valaki lelőtte.) Min­den­féle harcok. Sepsiszentgyör­gyön nagy tüntetés van ezekben az órákban, katonaságot vezényeltek ellenük. Mi lesz ebből? Kovásznán senki sem dolgozik.
Déli egy óra. A rádió közli, hogy Ceau­şescu elmenekült, és a Nemzeti Megmentési Tanács C. Mănescu vezetésével [Corneliu Mănescu volt külügyminiszter, a "hatok levele" egyik aláírója, 1989. december 22-én Ion Iliescu javasolta a Nemzeti Megmentési Front Tanácsába. A Tanács elnöke Ion Iliescu volt] kormányt alakított. Ez a rendszer végének a kezdetét jelenti. Csak a kezdetét, mert a belügyesek vissza­vágnak.
Elfoglalták a TV és a rádió épületét. A TV egyfolytában közvetíti és irányítja az eseményeket, ha azt nem is, de a hangulatot, és buzdítást sugároz.
Bukarest, Temesvár, Brassó: tűzharc.
Délután. Kovászna főterén elégetik Ceau­şes­cu könyveit, jelszavas táblákat, képeket. A felvonuló fiatalok bejárják a város fontosabb útvonalait, Vajnafalva főterén találkoztam velük. A Ceauşescu-ház ellen vonultak. A ház lerombolásáról lebeszéltem (őket).
A felvonulók inkább Ortega y Gasset tömegére hasonlítottak, mint forradalmárokra.
Este. A református pap (Kusztos Tibor) keres, hogy azonnal menjek a Néptanácshoz. A tömeg az épület felgyújtásával fenyegetőzik, a régi vezetők, milicisták és besúgók fejét követelte. Az ideiglenes bizottságot megalakítani nem tudtuk, másnapra halasztottuk. Oka: a tömeg lecsillapítása minden időnket igénybe vette.