Hogy ez a megközelítés sikeres legyen, mindkét területen otthonosan kell mozognia a szerzőnek. A népszokások és az ezeket szavakba foglaló szemléletes szóképek ismerete, másrészt az alapos jártasság egy egzakt tudományban meglehetősen sok és időigényes terepmunkát feltételez, alapos tájékozódást a szakirodalomban és a természetben egyaránt.
Biológus vagyok, tehát a kétágú kérdésnek csak az egyik felét tehetem vizsgálatom tárgyává. Abban az előnyös helyzetben vagyok, hogy immár több mint egy évtizede közösen gombászunk, és ennyi idő nyilván nyomot is hagy az ember ismerettárában. Ezzel azt akarnám igazolni, hogy a Zsigmond Győző által bemutatott gombacsoportok nem könyvízűek, hanem életesek azáltal, hogy jól ismert fajokról és ezekhez fűződő ismeretekről ír. Amolyan gombaéletrajzok hozzák ismerős közelségbe a bemutatott fajt: először szakmai pontossággal, majd a népi ismeretvilágban – mindenütt megjelölve a forrást és a helyszínt – jelenik meg az.
Jóllehet, a könyv címében Székelyföldet jelöli meg kutatási területének, a Kárpát-medence más tájairól származó adatokat is találunk a könyvben. A fényképek kifogástalan minőségűek, jól hangsúlyozzák a gomba megfigyelendő sajátosságát, ezáltal egyfajta határozó is, bár ilyenkor mindig elmondjuk, hogy a természetben megismert gomba ad kellő biztonságot a fogyasztáshoz.
Hallottam az eddigi bemutatók sikeréről és a tömeges jelenlétről, feltehetően éppen az új megközelítés miatt. Nem tartozik az olcsó könyvek közé (65 lej), de aki a falu "gombakirályait" meg akarja érteni (ők kitűnő gombaismerők) a gombák tudományos azonosításában az általuk használt (és most Zsigmond által felfedett) nevek hallatán, legyen gazdája ennek a könyvnek, nem fogja megbánni.

Zsigmond Győző: Népi gombászat a Székelyföldön, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011