A keddi kézdivásárhelyi tanácsülésen Kelemen Alpár mérnök, a Gosp-Com Kft. leköszönt igazgatója rövid beszámolót tartott, majd válaszolt a városatyák kérdéseire.
A szentivánlaborfalvi lakhelyű Kelemen Alpár egy év, három hónap és tizenkét napig volt a szemétgazdálkodással foglalkozó cég vezetője. Ez év október 10-én családi okokra hivatkozva nyújtotta be felmondását, majd december 12-ig még negyvenöt munkanapot ledolgozott. Azóta az igazgatói teendőket Zonda Balázs főkönyvelő látja el. Az állásra a közeljövőben versenyvizsgát írnak ki.
A távozó igazgató arra hívta fel a helyi tanács és a városvezetés figyelmét, hogy el kell dönteni, mi a szándékuk a céggel, hiszen jelenleg is nehéz annak anyagi helyzete, jelentős tartozásokat halmozott fel az állammal és a polgármesteri hivatallal szemben, s vészesen közeledik 2012. március 31-e, amikor az engedélye lejár. A vállalat még működőképes, de gépparkja elavult – hangsúlyozta Kelemen Alpár –, ennek ellenére fenn kell tartani a szolgáltatást.
Id. Deme László tanácstag elismerte, hogy nem szenteltek kellő figyelmet az önkormányzat tulajdonában levő cégnek, nem adták meg a szükséges segítséget az igazgatónak, ezért lemondása elfogadható, érthető. István Zoltán tanácstag, az RMDSZ frakcióvezetője arról érdeklődött, hogy a veszteséges vállalatnak van-e még érvényes szerződése Eduard Predescu bukaresti ügyvéddel és a kaposvári KVG Zrt.-vel, mire Kelemen elmondta: a jogásszal kötött szerződés november negyedikén lejárt, a kaposvári céggel nem bontották fel a szerződést, de nem is léptették életbe, ezért nem hiszi, hogy pereskedésre kerülne sor.