Még az "átkosban" mesélték, hogy valamelyik tettetett vagy igazi félnótás férfi – talán Szűcs Feri, a város kedvelt félbolondja – az utcákon bolyongva emelkedett hangulatában kádenciára lépkedve rázendített az akkor éppen soros himnuszra: Trei culori cunosc pe lume (azaz: Három színt ismerek a világon, vagy szabad fordításban inkább Csak három szín van a világon).
Emberünk az első sor után lélektani szünetet tartott, és a Csak három színt ismerek a világon szöveget pontosította: Piros, fehér, zöld. Tudtommal soha semmi baja nem esett, a nagy nemzeti ünnepek alkalmával bevitték a rendőrségre vagy máshová, hogy ott dúdolgassa a maga himnuszát. De ilyenkor a volt vagy leendő politikai foglyokat is beterelték a rendőrségre, s abban bizonyos vagyok, hogy nem éppen a Zdrobiţi cătuşe – Széttörjük a bilincseket akkori himnuszt (1948–1953) fújták torkuk szakadtából.
A magyar himnuszt akkoriban nemcsak egy kedves félnótás fújta, hanem Erdély-szerte a magyar sokaság is ezt tette. Karácsony a tiltott karácsonyfával s az elűzött angyalkákkal a meghitt családi ünnepség ideje és alkalma volt, amire aztán hangulatában ráerősített az óévbúcsúztató és új év köszöntő szilveszter. Ez már közösségi ünneppé vált, családok, baráti körök közös ünneplésévé. Ezek a kisközösségek pedig, volt eset rá, hogy némán végighallgatták román éjfélkor a román himnuszt, majd egy óra múltán, magyar éjfélkor rázendítettek – rázendítettünk – a magyar himnuszra. Tudtommal ezek miatt az éneklések miatt nem esett senkinek semmi baja. Nem lehetett volna a fél Erdélyt bekasznizni.
A román himnuszt ezek az ünneplő magyarok akkor, egyebek mellett azért sem énekelhették, mert ember legyen – és Számoló Péterke – a talpán, aki össze tudja rakni, hogy hány "himnusza" volt az országnak, amelyhez, volt eset rá, még a Kárpátok Géniusza sem maradt a kaptafánál, és valamelyik ihlető pillanatában hozzáköltött egy maga alkotta strófát, hogy csepegjen belőle az olvadékony hazafiság. Egyszerűen nem ismertük a soros himnuszt. (Utánanéztem: 1949–53 között a Zdrobiţi cătuşe volt a soros, ezt 1977-ig a Te slăvim, Românie követte, 1977 – 1989 között a Trei culori... kezdetűt kellett (volna) fújni. A régebbi időkben a mai, a Deşteaptă-te române volt a himnusz. Egy ideig, a fejedelemségek egyesülése után a Hora Unirii-t is himnuszként táncolták-énekelték.)
A román jégkorongozók, akik a huszonkettes keretből egy kivételével magyarok, mert egy honosított ukrán is van közöttük, ha egy meccsen, hogy "bűneiket" jóvá tegyék, elfújnának minden eddigi román himnuszt, bizonyára a magyarok zárnák a meccset 4:0 eredménnyel, s azután vonulnának be Bukarestbe, hogy a diadalívre kitűzzék az Ilie Năstase és társai vizionálta magyar zászlót.
Addig is a székely-magyar jéghokis legények diadalát énekeli a sportvilág. A magyarok ugyanis legyőzték a magyarokat. És ezért jutalmul ezekben a napokban a román nacionalizmus karácsonyi jókívánságait hallhatjuk-olvashatjuk, köztük ilyesmiket: ki a magyarokkal Romániából!
