A jelek szerint sikerült a Tamási Áron Színháznak megteremtenie a Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé második kiadásának megszervezéséhez szükséges anyagi hátteret,
a megyei tanács és Sepsiszentgyörgy önkormányzata mellett Magyarország és Románia művelődési minisztériumai, illetve számos más intézmény, cég, mecénás támogatja a rendezvényt – jelentette be Bocsárdi László igazgató. A fesztivál fő támogatója ezúttal is a Mol Románia.
A megyei tanács elnöke és Sepsiszentgyörgy polgármestere tegnap írta alá a színház vezetőjével a hármas együttműködési szerződést, mely szerint a jövő márciusban sorra kerülő színházi fesztivál szervezését egyenlő arányban összesen ötszázezer lejjel támogatják. Bocsárdi László elmondta, bár a második Reflexet idén kellett volna rendezniük, a gazdasági válság miatt halasztottak egy évet. Az első kiadáshoz képest, melyen arra összpontosítottak, nagy európai színházak díjazott előadásait hozzák el Sepsiszentgyörgyre, annyiban változtattak, hogy a jövő évi rendezvényre az európai kortárs színjátszás legújabb próbálkozásait bemutató teátrumokat hívtak meg Olaszországból, Németországból, Litvániából, Lengyelországból, Magyarországról és Romániából.
Antal Árpád András polgármester bejelentette, a fesztiválra befejezik az új stúdiótermet, jövőre a színház homlokzatának felújítását is célul tűzték ki. Utalva a romániai városok kulturális vitalitásának felmérésére, melyen Kolozsvár és Nagyszeben után Sepsiszentgyörgy a harmadik helyen végzett, elmondta, ha tisztességesebb finanszírozása lenne az országban a kultúrának – a színházak színvonaluk mértékében központi támogatást is kapnának –, a két nagyvárossal is felvenné a versenyt Székelyföld kulturális fővárosa. Tamás Sándor tanácselnök emlékeztetett, jövőben nem csak a színházi biennálé kiemelt fontosságú kulturális esemény, hiszen 2012-ben esedékes a Székelyföldi Grafikai Biennálé második kiadásának szervezése, és 2013-ban fotográfiai biennálét is útnak indítanak.