Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke – utalva Traian Băsescu államfő kijelentésére, miszerint az RMDSZ gátolta meg az ország közigazgatási átszervezését – tegnap leszögezte: az RMDSZ támogatja a reformot, de azt nem lehet megvalósítani másfél millió magyar ellenében.
Antal Árpád elmondta: nem beszélhetünk decentralizációról, mert ha Romániában arra sor kerül, az egyfajta autonómiát jelent, amiből a magyar közösség nyerne. Nem érthetek egyet azzal, amit Traian Băsescu államfő állít, az RMDSZ támogatja a román állam megreformálását, de tanulmányokra alapozott, alapos decentralizációt javasolunk – magyarázta a politikus. Mint mondta, az RMDSZ partnere volt és partnere marad minden olyan projektnek, amely az állam megreformálását és a decentralizációt célozza, de azt tudományosan kell megalapozni, és a politikai, illetve a választási érdekek nem győzedelmeskedhetnek, ha az állam megreformálásáról van szó. Olyan közigazgatási átszervezésre van szükség, amelyből mind a románok, mind a magyarok nyernek – hangoztatta Antal Árpád.