Dr. Turóczi Ildikó civilben az Álomcsapda – gondolatok, jegyzetek... mindenről és a Buen Camino! Jó utat! című sikerkönyvek szerzője. Hétfőn este mintegy százötven érdeklődő jelenlétében szülővárosában, a Vigadó emeleti kistermében vetített képek segítségével számolt be afrikai élményeiről.
Látogatóban a királynál
Döntése, hogy kilépjen a számára érthetetlen és elfogadhatatlan pontrendszeres praxisból, másfél évvel ezelőtt született meg benne, elhatározta, egy időre elmegy egy olyan medicinába, ahol nincsenek merev szabályok és törvények. Ekkor jutott eszébe, hogy akár önkéntesnek is jelentkezhetne. Mivel a fekete kontinensen melegebb az éghajlat, Kamerun mellett döntött.
Önkéntesnek jelentkezett egy AIDS-megelőzéssel foglalkozó amerikai szervezetnél. Jelentkezését elfogadták, és két időpontot ajánlottak: vagy áprilisban vagy pedig decemberben mehetett volna. Egyik sem volt megfelelő, mire az volt a válasz, hogy akkor legyen számára egy speciális program. Így kapta meg egy kameruni szervezet címét, ahonnan azt írták, hogy várják. Kiderült, Kamerunba el lehet menni, de vízumra van szükség, amiért Moszkvába kellene utazni. Ezt a nagy távolság miatt nem vállalta, s úgy tűnt, az út nem jön össze. A kameruni szervezet elnöke azt írta, hogy utazzon nyugodtan, ő megszerzi a beutazási vízumot, mire az amerikai szervezet álláspontja az volt, hogy helyben egészen biztosan nem lehet elintézni a vízumot.
Ezzel a két információval vásárolta meg a repülőjegyet, és utazott Afrikába, ahol a szervezet egyszemélyes képviselője, elnöke, titkára és ügyintézője, Policard várta a doualábai repülőtéren, és tudomására hozta, hogy a következő két hónapot Esuban fogják tölteni. A térképen nem találták meg, de annyit tudtak, hogy Doualától több száz kilométerre található, és ahová megy, ott orvos még soha nem járt. Hagyományos doktoruk és asszisztensük, kórházuk van, de addig sem fehér, sem pedig fekete orvost nem láttak. Indulás előtt gyógyszereket a piacról vásároltak, mivel ott olcsóbban adták, mint a gyógyszertárban. Ajtó nélküli minibusszal indultak el Esu felé. Egy női asszisztens is csatlakozott hozzájuk, aki egy héttel indulásuk előtt hallotta Policardtól, hogy önkéntesként ő is elmehet Esuba.
Hajmeresztő, fárasztó út után este értek célba, ahol a protokoll szerint be kellett jelentkezniük a királynál. A királytól kaptak két termet bérmentesen, ott elkezdték a gyógyítást. A sok eső miatt egyik hét végén a vályogkunyhó összeomlott, ezért egy másik épületbe költöztek, ahol jobb körülmények között dolgozhattak.
Esu Északnyugat-Kamerunban fekszik, harmincezer lakosú település, tartomány vagy királyság – ki, aminek mondja. Sza­vannás, dombos-hegyes belakott hely. Az őstelepes lakosság agyagtéglás, szalmatetős kunyhókban lakik a királyság közepén. Körös-körül középmagas hegyek emelkednek, ezeket a Nigériából bevándorló, törzsi háborúk elől menekülő fulániak lakják, akik állattenyésztéssel foglalkoznak. Amíg az őslakosság, Esu népe szinte egymásra épített "udvarterekben" lakik, addig a fulániak egymástól távol, három-négyszáz méterre építkeznek. Minden közösségben poligámia van, ez meghatározza az U alakú "udvartér" formáját is: a két szárat az asszonyok házai képezik, középen pedig a férfi háza, mely a vendégfogadó, nappali szerepét is betölti. Az asszonyok a gyermekeikkel élnek együtt. Ezek száma átlagosan hét. A hét gyermekből minden harmadik-negyedik meghal.
Poligám katolikusok
A települést király és polgármester irányítja. Vannak állami és királysági földek. Az állami kevés, a többség a királyé, aki szabadon rendelkezik fölöttük. A fulániak muszlimok, az esuiak keresztények, és nagyon vallásosak, többnyire katolikusok, de akad református, adventista közösség is. A nagyon vallásos jelző azt jelenti, hogy sokat imádkoznak, és a bibliai tanokra mint mesékre, rácsodálkoznak. Nem jelent monogámiát az sem, hogy nem hisznek az ősök szellemeiben, itt elfér minden egymás mellett, békében. A béke, az fontos – mondta a király is, aki nagyon katolikus, és elmagyarázta az orvosnak, hogy a szellemek néha segítenek az istennek, aki a főhatalom, és aki jó, atyai kapcsolatot tart fenn a jó szellemekkel. A poligám katolikus templomba megy vasárnaponként, misét hallgat, énekel és táncol, adakozik a perselybe, de nem áldozhat. Ezért a szent ostyát többnyire a nők és a gyermekek veszik magukhoz. Az orvos gyónni sem látott senkit.
Rozsdás kulcs ­tüdőgyulladásra
Az egészségügyi rendszerük rendkívül gyatra, alig létezik. Az orvos számára szinte hihetetlennek tűnik, hogy 500 kilométeren belül nincs röntgen, ortopéd, nincs szakellátás, sem labor, nincs semmi, csak kosz, az emberi élet szinte semmit nem ér. Beszerezték a szükséges gyógyszereket, elindítottak egy orvosi rendelőt, és Policard négy hektár földet kapott a királytól kórházépítés céljára.
A közösségnek van egy kórháznak nevezett épülete, az orvos szerepét a "registered nurse" tölti be, aki felállítja a diagnózist, és kezel is. Ha orvos nem is járt még ott, annál több a "hagyományos orvos", aki a szellemek segítségével gyógyít egy agyagtéglás, "templomnak" nevezett kunyhóban. Ők több mint ötvenen vannak, és mindent gyógyítanak, például a tüdőgyulladást egy nyakba akasztott rozsdás kulccsal. Nincs olyan gyermek, akinek ne lenne rosszszellem-űző amulettje. Ha meghal valaki, és ez nagyon gyakran fordul elő, senki nem firtatja a halál okát. A meleg miatt nagyon rövid idő alatt eltemetik a halottat, többnyire a saját udvarában anélkül, hogy bárhová bejelentenék. Egészségbiztosítási rendszer nincs, mindenki mindenért fizet.
Éheznek, de a tandíjat fizetik
A családok nagyon szegények, földműveléssel és vadászattal foglalkoznak. A férfiak elmennek a városba dolgozni, és gyakran ott is maradnak, új családot alapítanak. Helyüket az otthon maradt legnagyobb fiú veszi át. A kunyhókat bokrok, magas fű veszi körül, ez tölti be a vécé szerepét, ami vonzza a szúnyogokat. Innen a gyakori malária.
A legkisebb gyermekek a földön, a sötét házikókban vagy az anyjuk hátára csomagolva nőnek fel, és sokat éheznek. Naponta kétszer esznek puliszkát – kézzel, a földön. A kunyhók közepén nyitott tűzhely található, a füst nehezen szivárog ki a beszegezett ablakokon. Társadalmi különbségek nincsenek, mindenki szegény, és mindenki éhezik.
Ha a gyerekek elérik az óvodáskort, óvodába, majd iskolába mennek. Kapnak palatáblát, cipőt és egyenruhát. Az iskolát nagyon komolyan veszik, a tandíjat akkor is kifizetik, ha másra nem futja. Az iskolák, óvodák nagyon sötétek, barátságtalanok, pad sincs elég, villany, mosdó, folyóvíz nem létezik. Az óvodákban és iskolákban angolul és franciául tanulnak, ők maguk a pidgint és a tájnyelvet beszélik. Ebből aztán lesz egy érdekes egyveleg, amit eléggé nehéz megérteni.
*
Dr. Turóczi Ildikó az utolsó két napot Limbében töltötte, ahol orvoskonferencián vett részt, és azt tapasztalta, hogy az ottani orvosok ugyanúgy használják a négy nyelvet. Távlati terveivel kapcsolatosan elmondta: előbb Indiába szeretne eljutni, majd antropológus férjével együtt készül vissza Kamerunba, mert még sok a dolga, amit jó lenne megtenni, elvégezni. Esuban már van "családja", és törzsi nevet is kapott: Imbi Nghe-nek hívják.