Sorrendben következett Bölön 10, Illyefalva város 9 családdal. Őket Angyalos és Bodok követte hat-hat családdal. Baróton 5 nemes család élt, akárcsak Szotyorban, Zoltánban és Kőröspatakon. A települések több mint felében a nemesi családok száma egy és négy között váltakozott, míg a falvak egynegyedében egyetlen nemes család sem élt.
Sepsiszentgyörgyön az oppidanusok, a városi polgárok aránya elérte az 59,37 százalékot, a szabad jogállásúakkal együtt a népesség 81,25 százalékát alkották. Mindez akkor, amikor a sepsiszentgyörgyi Daczó László 21 jobbágycsalád uraként Háromszék egyik legnagyobb birtokosa volt, és a város területén még nagyszámú nemes család is lakott. A 16 nemes, 9 lófő és 3 gyalogkatona család falusi jogállásúként a szék joghatósága alá tartozott. Ezt egyértelműen bizonyítja társadalmi státusuk. Városinak, oppidanusnak teljes bizonyossággal csak az összeírásban szereplő 76 városi polgárcsaládot számíthatjuk. Azonban bizonyos korokban a városi jogállásúak is felemelkedhettek a nemesség soraiba. Úgy tűnik, hogy Bethlen Gábor fejedelem 1625-ben kiadott szabadságlevele előtt, mielőtt Sepsiszentgyörgy teljesen függetlenítette magát a szék joghatóságától, a nemesek és más jogállásúak hasznot húztak a település kettős státusából. Erre lehetőséget teremtett Báthori István vajda 1492. november 3-án keltezett ítéletlevele, melyet II. Lajos és Ferdinánd király is jóváhagyott. Eszerint a város a szék joghatósága alá került. Következménye, hogy míg a városlakók katonáskodtak, az államnak is adót fizettek,. és a város terheit is viselték, addig a nemesek, a lófők, a gyalogpuskások és a jobbágyaik gyakran kivonták magukat a város terheinek viselése alól. Helytálló Bogáts Dénes helytörténész megállapítása: "Telkeiket, házaikat falusi jószágoknak nyilvánították, peres ügyeiket nem a városi, hanem a széki bíróság elé vitték, miáltal minden városi kötelezettség alól kivonták magokat." De nemcsak ők, hanem a tehetősebb városi polgárok is igyekeztek szabadulni a városi adók fizetésétől: "Többen akadtak a városi polgárok közül, kinek több telkük volt (néha maguk a bírók és az esküdtek is), egyes városi jószágaikat kivonták a város igazgatása alól, és falusi teleknek nyilvánították, hogy azok után adót ne fizessenek". Mindezek dacára "mint városi polgárok falusi jószágaik után éppen úgy akartak részesülni a város hasznaiból, mint városi jószáguk után." Ennek alapján arra is következtethetünk, hogy a falurészen élők, illetve a falusi jogállásúak, a szék joghatósága alatt élők számaránya évszázadokon át nem csökkent, hanem növekedett.
Sepsiszentgyörgy két külön jogállású közösségének keveredésével megmagyarázható az is, hogy a fejedelem parancsára készült katonai lustra miért egyetlen településbe sorolja őket. Bizonyára időigényes lett volna megállapítani, kik tartoznak a szék, illetve a város joghatósága alá, mert aszerint, hogy a telkeik milyen jogállásúak, illetve a település melyik részén találhatók, nehéz feladat lett volna. Bogáts Dénest írja: "Előállott az a különös helyzet, hogy az utcának egyik oldala a városhoz, a másik a faluhoz tartozott. Még különösebb és nem ritka helyzet, mikor az utcának ugyanazon oldalán a városi és falusi telkek egymást váltogatták".
A szabad népességhez tartozók és a 76 városi polgár a népesség több mint négyötödét tették ki, míg az alárendelt népesség a – 22 jobbágy és 2 zsellércsalád – társadalmi súlya Szentgyörgy népességének 18,75 százalékát tette ki. Ez az arány közel áll a sepsiszéki 19,51 százalékhoz. Az alárendelt népesség fele már 1599 előtt is jobbágy volt, őket az összeírásban "ősjobbágyoknak (avitici, antiqui)" nevezték. A városiakat a történeti források különbözőképp emlegetik, így például "civis"-nek – civis-is = polgár(társ), polgárnő –, "inhabitatores"-nek – inhabitantis-ium = lakosok –, "taxálisták"-nak – adózóknak –, de leggyakrabban "oppidanus"-nak, azaz városinak. A városi polgárok közös jellegzetessége, hogy városban laknak, adózási szempontból külön nyilvántartásban szerepelnek, meghatározott pénzbeni vagy természetbeni "taxát" (taksa=adó, illeték) fizetnek, és nem katonáskodnak.
Sepsiszentgyörgy falusi és városi jogállásra való tagolódása nem volt egyedi jelenség. Illyefalván – a szomszédos mezővárosban – a népesség kétharmadát a városi jogállású lakosság alkotta. Sepsiszentgyörggyel ellentétben azonban itt a falurész elkülönült a várostól. 1876-ig külön nyilvántartják Illyefalva falut is. 1614-ben a városiakat és a falusiakat, akárcsak Sepsiszentgyörgy esetében, együtt írták össze. A mai Illyefalva Károlyfalvának, tréfásan Cigányszentgyörgynek nevezett részén húzódott az egykori falu. Háromszék másik két városában a népesség döntő többsége azért lehetett városi polgár, mert e települések teljes egésze városi státusú volt, így érthető, hogy Kézdivásárhelyen a városiak aránya elérte a 90,33 és Bereckben a 98,50 százalékarányt.

(folytatjuk)