Élt egyszer egy öregember meg a felesége egy kicsiny, de tiszta és meleg házikóban. Összes vagyonuk egy tyúkocska meg a Miska kandúr volt. A tyúkocska tojta a tojásokat, a kandúr egerészett, és úgy szerették egymást, hogy tyúkanyó nemegyszer a Miska kandúr hátán szunyókált.
Így éltek, éldegéltek egyetértésben mind a négyen.
Egy nap a tyúkanyó megtojta a tojását, és olyan nagy hangon kezdett kotkodácsolni, mintha isten tudja, milyen csoda történt volna:
Kot-kot-kot-kot-kotkodács,
megtojtam egy nagy tojást!
Belenéz az öregasszony a fészekbe: csakugyan nagy tojás az, aranysárga, csak úgy csillog a napfényben!
Ez igen, gondolta, mindjárt meg is főzöm az emberemnek.
A tojást az asztalra tette, és indult tüzet rakni.
De ekkor Miska kandúr felugrott az asztalra, mancsocskájával hozzáért a tojáshoz, az gurulni kezdett, legurult az asztalról, és — szétloccsant a földön.
Az öregember meg a felesége jajgatni kezdtek: micsoda balszerencse, hiába raktak tüzet! És mindez a semmirekellő Miska kandúr miatt. Micsoda kárt okozott nekik!
Fogta az öregember a vesszőt, hogy jól ellátja a kandúr baját, de a tyúkanyó kérlelni kezdi, hogy ne bántsák a barátját:
— Ne haragudjanak, gazduramék, és ne bántsák Miska kandúrt! Csak egy közönséges tojást tört össze. Tojok helyette holnap aranytojást!
Amikor ezt meghallotta az öregember meg a felesége, egész éjjel nem jött a szemükre álom. Alig várták, hogy megvirradjon. Végül aztán hallották reggel, hogy kotkodácsol a tyúkanyó. Rohantak is mindjárt a fészekhez. Belenéznek, hát uramfia, csakugyan! A szalmán ott a tojás, tiszta csillogó színaranyból. Az öregember a tenyerében próbálgatta: ejha, de súlyos! Ünneplőbe öltözködött az öregember, fogta a botját, s azt mondta:
— Add ide, asszony, a tojást. Megyek, eladom a vásárban!
— De aztán ne adja ám kend az ára alatt! — inti az.
Csak nehezen bírta kivárni, hogy megjöjjön az ura a vásárból. Mikor aztán megérkezett, megmutatta a pénzes bugyrát: teli volt pénzzel.
Másnap reggel még nagyobb öröm érte őket. A tyúkanyó újból aranytojást tojt! Aztán minden reggel újra meg újra!
Az öregember meg a felesége egészen megszokták, hogy minden reggel egy aranytojással gazdagabbak.
Jómódúak lettek. Házikójuk egyszerre szűknek bizonyult számukra. Gyönyörű házat építtettek maguknak, kész kastélyt. Szolgákat fogadtak, drága ételeket, finom italokat fogyasztottak, selyembe-bársonyba öltözködtek, puha piheágyban háltak. Mindennap tele volt a házuk vendéggel, nap mint nap nagyszabású dáridót csaptak.
Amelyik házban ennyi gazdagság gyűlik össze, ott szükség van kutyára is, hogy őrizze a házat. Szerzett is az öregember meg a felesége egy egész falka harapós kutyát. Csakhogy ez Miska kandúrnak sehogysem tetszett ám! Félt a kutyáktól, így aztán felköltözködött a padlásra. Ott egerészgetett, s többé nem mutatkozott se az udvaron, se a szobákban.
A tyúkanyónak meg vett az öregember egy ezüstkalitkát, abba zárták, nehogy a héja vagy a gonosz emberek elvigyék.
