Élt egy faluban egy szörnyen ostoba ember, és — miért, miért nem — mégis majd felvetette a gazdagság. A másik meg, akinek több esze volt, mint a bírónak, papnak, kántornak együttvéve, alig tudta jóllakatni a gyerekeit, egy lúd volt minden vagyonkája, azt meg sajnálta levágni. Hanem aztán, mikor az utolsó falat kenyér is elfogyott a házban, mégis azt mondta a feleségének, hogy vágja le, és süsse meg a ludat.
Megsütötték hát a ludat, fel is adták az asztalra, de kenyér nem volt hozzá. Az ember gondolt egyet.
— Ha így nekilátunk — mondta —, kenyér nélkül megesszük egy ültünkben. Inkább elviszem az uraságnak, egy kis lisztet tán ad érte. — Úgy is tett, beállított a földesúrhoz: — Hoztam egy sült ludat, fogadd el, és ha egy kevés lisztet adnál érte, szépen megköszönném.
— Jó, nem bánom — mondja a földesúr—, de aki ludat ajándékoz, ossza is el igazságosan. Amint látod, hatan vagyunk, én meg a feleségem, két fiam és két lányom. Ha elosztod közöttünk hiba nélkül, megjutalmazlak, de ha nem, huszonöt bot a fizetés.
Az ember csak egy kést kért, és nekifogott elosztani a sült ludat. Legelőször a fejét vágta le, azt a földesúrnak adta ezekkel a szavakkal: — Te vagy a ház feje, tiéd a lúd feje! — A püspökfalatja az asszonynak jutott: — Te itthon ülsz, őrzöd a négy falat, tiéd a püspökfalat. — Aztán levágta a két lábat, és a fiúknak adta: — Nesztek egy-egy lába, jó úton járjatok apátok nyomába... — A két szárnyat a lányok tányérjára tette: — Lányok vagytok, eladók lesztek, egykettőre szárnyra keltek. — A többit megtartja magának és azt mondja: — A paraszt együgyű és balga, neki marad a vastagja.
Nagyot nevetett a földesúr: — Jól van, öreg, elosztottad rendesen, és magadról sem feledkeztél meg! — Megkínálta egy pohár borral, és két zsák lisztet adott neki.
Fülébe jutott a dolog a gazdagnak, megirigyli a szegényt, és gondolja magában: ,,No, én többet viszek, többet is kapok bizonyosan." Megsüttet öt kövér ludat, és elviszi az uraságnak, földig hajol előtte:
— Meg ne vesse nagyságod, alázattal kérem, öt kövér libácskát hoztam ajándékba.
— Köszönöm, barátom — mondja az uraság. — De aki ludat ajándékoz, ossza is el igazságosan. Ha el tudod osztani közöttünk hiba nélkül, megjutalmazlak, de ha nem, huszonöt bot a jutalmad.
Csak áll ott az ostoba ember, próbálgatja így is, úgy is, de sehogy sem jó. Elküldi egyik szolgáját a földesúr a szegény emberért, és az persze mindjárt ott is van.
— El tudnád osztani ezt az öt ludat hatunk között úgy, hogy hiba ne legyen?
— El én, nagyságos uram, miért ne tudnám?
Egy ludat az úrnak meg a feleségének ad: — Ketten vagytok, a lúddal hárman lesztek! A másikat a két fiú kapja: — Így most ti is hárman volnátok. — A harmadik a lányoké: — Ti is hárman vagytok a lúddal. — A megmaradt kettőt magának adja: — Mi is hárman vagyunk. Senki sem rövidült meg. Tetszett az uraságnak a tréfa, megkínálta az okos parasztot borral, egy szekér lisztet adott neki, a gazdag is megkapta, amit érdemelt: huszonöt botot.
