Így tudom meg a középkorú értelmiségitől, hogy édesapját befektették a kórházba, de van remény a gyógyulásra. És értem jó hangulatát, közérzetét, amikor gyermekei az iskolából viszik a jó jegyet, sport-, szavaló- vagy rajzversenyek, tantárgyolimpiák vetélkedőin szerzett okleveleket, ér­meket, könyveket, a győztesnek kijáró egyéb tárgyi nyereményeket... A napokban sem tudta leplezni apai büszkeségét, amit kisebbik lánya, Abigél szerzett nekik, a szülőknek. És átnyújtja nekem életem legérdekesebb "hírlapját", az egyoldalas Édesapám Újságjának 2012. március 19-i különkiadását. A második osztályos kislány a Krisztus Király-templomba jár vallásórára, s az őket hittanra oktató plébános úrral együtt szerkesztették azt.
Az egyoldalas újság családrajzát, az édesapa jellemzésére szolgáló tesztlapon a kis kockák befestését – ilyen az én apukám: bátor, okos, vidám, figyelmes, szép, ügyes kezű, vicces, kedves, jószívű, megbízható, megfontolt, jókedvű, aranyos –, a három kérdésre adott válaszokat – az én apukám a legjobb, mert vicces; nagyon boldog vagyok, ha ő szeret; nagyon szeretek vele tanulni – aligha kell magyarázni.
Nemzedékem, két- vagy többgyerekes családok felnőttjei, idősei tudják, tapasztalták, mit jelentett a múltban, és mit kellene jelentenie napjainkban annak: a család a nemzet sejtje. Az örömben is, bánatban is összetartó, összeölelkező gyermek, szülő, nagyszülő. Igen megfontolandóak e tekintetben a Farkas Péter jegyzeteiből idemásolt sorok: "Sosem volt ilyen fontos a család. Minden társadalomépítés otthon kezdődik, családjainkban, közösségeinkben... A nemzet újraegyesítése, a nemzeti önazonosság megteremtése alapvető érdekünk, enélkül elpusztulunk. Úgy véljük, ennek helyes útja a magyar múlt és kultúra, valamint kereszténységünk helyes ismerete és megélése!" Ezt szolgálják Háromszék magyar iskoláiban, templomaiban azok az oktatók-nevelők, akik megértették korunk parancsát.