1688-ban a Veterani tábornok vezette osztrák hadak fegyverrel lépnek fel az ellenállókkal szemben. Leverik a szomszédos Brassó önvédelmi harcát is. A székelység szintén nehezen viseli az idegen hadak garázdálkodását. 1690-ben, amikor Thököly Imre a zernyesti csata után rövid időre Erdély fejedelme lesz, a szentgyörgyiek az ő pártjára állnak. Nem csoda, ha a Veterani tábornok parancsnoksága alatt álló osztrák hadak egy részét a rebellis Háromszék területén szállásolják el. A parancsnoksági székhelyet épp Szent­györgyre teszik. A két hónapig itt garázdálkodó katonaság élelmezése, tékozlása annyira tönkreteszi a város és a környék falvait – olvashatjuk a Guberniumhoz küldött beadványban –, hogy: "tizedrészinek és sem magoknak, sem marhájoknak, semmi életek". Az élelmiszerhiány miatt nagyszámú szentgyörgyi kényszerül a város elhagyására, mert nem volt, miből "élődni".
A város pusztulásának mértékét mutatja a kolozsvári országgyűlés 1691-es végzése. Amikor kivetik Háromszékre a termékadót, Szentgyörgy városát Kézdivásárhelynél négyszer, Illyefalvánál kétszer kevesebb gabona beszolgáltatására kényszerítik. A szentgyörgyiek már a Rákóczi vezette szabadságharc kezdetén csatlakoznak a kurucokhoz. Az aldobolyi réten tartott hadiszemlén – 1704. július 25-én – Sepsi­szentgyörgyről 40 férfit, azaz 5 nemest, 23 lófőt és 12 gyalogrendűt vesznek nyilvántartásba. Ennek alapján a széki alárendeltségbe tartozó szabad státusúak száma 200 főre tehető. Mivel a jobbágyok, a zsellérek és a városi polgárok lélekszámát nem ismerjük, ezért az 1614-es és az 1635-ös számarányuk alapján a jobbágy-zsellér lélekszámot 100 főre becsüljük, a városiakét 300-ra. Úgy látjuk, hogy a város népessége ekkor 600 főre taksálható.
Az 1717-es pestis után
1717-ben Sepsiszentgyörgy lélekszáma 660 fő, de ez hamarosan 400-ra apad. A 17 hónapig tartó szárazság, a tavak, a kutak és a kisebb folyók kiszáradása, a gabonahiány, az állatok pusztulása éhínséghez vezet, amelyet tetéz a pestisjárvány. Bogáts Dénes azt állítja, hogy Háromszék és Sepsi­szentgyörgy népessége felére csökkent. A pestisben elhaltak száma Erdélyben eléri a 81 ezer főt, ez Csíkszékben 41,8 százalék volt, Brassó környékén pedig a népesség több mint fele. Sepsiszentgyörgyön a lakosság 35–40 százalékos pusztulásával számolunk. A Főkormányszéktől segítséget kérő háromszékiek könyörgő levelében olvashatjuk: a "szárazság miatt" a nép elszéledt, elbujdosott. Az itthon maradtak, amíg volt, makkal, galagonyával, mogyorós rüggyel táplálkoztak, így az elgyengült emberek könnyen a pestis áldozataivá váltak.
A "Szentgyörgyön lakó városi rendek" 1727-ben a Kormányszékhez fordultak panasszal, és elmondták: "az változó és nyomorúságos üdőkben" a falusi birtokosok nagyszámú városi telket vásárolnak, és azokra jobbágyokat telepítenek. Az új birtokosok kibújnak a "városi tehernek" viselése alól, és a széknek adóznak. Kérik, hogy amely telkek "eleitől fogva városi fundusok (birtokok) voltanak", maradjanak a város joghatósága alatt. Mivel a városiak lélekszáma megfogyott, a terheket "csak egynehányan vonjuk, úgy el is szegényedtünk, hogy ebben a hazában taxás mezőváros nálunknál nyomorultabb" állapotban aligha van. Egy 1730-ból származó vagyonvizsgálati jegyzőkönyv szerint a város kaszálóinak és szántóföldjeinek jelentős részét a szék joghatósága alá tartozó falusiak birtokolják. Bizonyára az elhalt városi lakosság birtokai kerültek idegen kézbe. Ez idő tájt 36 lófő és gyalogpuskás család nyert városi státust. Nem tudjuk az előzményeket, de egyértelmű: így vált elkerülhetővé a kettős adóztatás.
A városi polgárok aránya megemelkedik, de a város fejlődése csak rövid ideig tart, mert 1733-ban újból éhínség tör ki. A gabonatermést hatalmas jégeső veri el, aztán marhavész üt be. A krónikaíró szavai szerint: "nagy szükséget kelleték" szenvedni. 1737 és 1740 között ismét pestisjárvány söpör végig Erdélyen, és ez alkalommal (is) Erdély délkeleti régióit sújtja a legjobban. Az 1740-es országgyűlés adatai szerint ekkor 36 ezren haltak meg. Nem ismerjük a háromszéki, a szentgyörgyi áldozatok számát. Az 1757-es újabb pestisjárvány áldozatainak számáról sem maradt fenn leírás, de tudjuk, hogy a közeli Brassó felső külvárosában 1486-an pusztultak el. A szentgyörgyi állapotokat mutatja, hogy a nagy szegénység miatt az 1738-as földrengéskor megrongálódott templomtornyot csak 1661-ben tudják újjáépíteni.
1764 táján
Sepsiszentgyörgy életében az 1764-es év új fordulat kezdete. Az osztrák szervezésű határőrség nem veszi figyelembe a város több száz éves önkormányzati jogkörét, a polgárok katonáskodás alóli mentességét. A szentgyörgyieket nemcsak katonai szolgálatra kényszerítik, de ide helyezik a Székely Huszárezred parancsnoksági székhelyét is. A Háromszéken állomásozó katonaság Ernst és Haysler kapitány parancsnoksága alatt nemcsak a katonaköteles családokat, hanem a jobbágyrenden lévőket is kötelezi katonai feladatok ellátására. Hordoz­niuk kell a postát, a katonaság számára előfogatokat állítanak ki, elszállásolják a kvártélyrabokat, és őrzik azokat. Mindezek mellett széna- és zabporció adására kényszerülnek. Az osztrák határőrség megszervezésének első periódusa nem kedvez a népesség gyarapodásának.
A hadiszolgálatra alkalmasak száma 1764-ben 103 fő (18 huszár, 85 gyalogos), míg a szolgálatra alkalmatlan gyermekek, öregek, betegek száma 180 (15 huszár, 165 gyalogos). Ha a férfiak száma azonos a nőkével, akkor a katonaköteles lakosság lélekszáma 566 és a családok átlaga 5,5 fő. Bár nem tudjuk a jobbágyok és a zsellérek lélekszámát, de a korábbi időszakból ismerjük számarányukat a szabad státusú népességben. Mivel korabeli források említik a munkaerőhiányt, és több alkalommal a jobbágy- és zsellértelepítést, ezért e társadalmi csoport arányát joggal becsülhetjük a népesség egynegyedére. A Szentgyörgyre jobbágyként, zsellérként betelepítettek egy része ekkor román nemzetiségű, mivel számuk e század végén lehetővé teszi a templom- és iskolaépítést. Szentgyörgy városi és falusi jogállású népessége a jobbágy- és zsellérnépességgel együtt 700 körüli lehet. Bár Orbán Balázs a város népességét 1000 főre taksálja, úgy vélem – az újabb kutatások fényében –, az általa becsült lélekszám nem igazolható.
(folytatjuk)