Ráadásul két, élesen elkülöníthető tábor képezi az óvodák, iskolák, egyetemek népességét, egyik tanít, másik tanul. Az oktatási intézményekben jegyzett jogsértésekkel a szakszervezetek törődnek, ők az alkalmazottak jogait védik, a diáktanácsok, hallgatói önkormányzatok egyelőre nem elég erősek a feladat ellátásához. Minden bizonnyal ezt a hiányt pótolták Magyarországon nyolc évvel ezelőtt, amikor létrehozták az oktatási jogok intézményét, melyet alakulásától dr. Aáry-Tamás Lajos jogbiztos vezet. Nemrég erdélyi körútja alkalmával Sepsiszentgyörgyön is járt, találkozott a Székely Mikó Kollégium diákjaival és a helyi egyetem vezetőségével. A jogbiztost ebből az alkalomból kérdeztük feladatköréről és erdélyi tapasztalatairól.

— Beszélgetésünk elején ön azt mondta, hogy az oktatási jogok intézménye hungarikum, egyedüli Európában, melyet az állam hozott létre azért, hogy az állampolgárokat védje az állami szolgáltatókkal, ez esetben az oktatási intézményekkel szemben. Diákok, szülők, egyetemi hallgatók és bizonyos szűk körben tanárok, oktatók is fordulhatnak a hét alkalmazottal működő intézményhez, és önök igyekszenek úgy kivizsgálni az ügyet, hogy a konfliktust fel lehessen oldani. Milyen vizsgálati eszközök állnak a rendelkezésükre, és milyen következményekkel jár, ha jogsértést állapítanak meg?

— Széles vizsgálati eszközeink vannak, bármilyen aktát bekérhetünk, tanárokkal, oktatókkal beszélhetünk, megvizsgálhatunk határozatokat, tehát nincs előttünk zárt ajtó. A vizsgálat vége egy ajánlás, ha azt látjuk, hogy valamilyen jogot megsértettek, ajánljuk, hogy ezt orvosolják. Ez nem kötelező érvényű döntés, ennek ellenére 98 százalékban ezt elfogadják.

— Mi a tapasztalata az erdélyi közép- és felsőfokú intézményekben olyan jogok terén, melyek be nem tartásáért Magyarországon többször fordultak az ön intézményéhez?

— Nem sikerült széles körben kitapogatni, hogy milyen típusú konfliktusok vannak az erdélyi egyetemeken, iskolákban, ugyanis most egy kicsit fordított volt a szerep, az általam összegyűjtött nyolcéves tapasztalatból osztottam meg néhány morzsát, de a diákokkal folytatott beszélgetések alapján állíthatom, nagy különbség nincs a román és a magyar oktatási intézményekben felvetett kérdések között. Ugyanazon típusú konfliktusok merülnek fel, körülbelül ugyanolyan méretűek az iskolák, a gyermekek ugyanolyan sok időt töltenek tanáraikkal. Ezekben a közegekben a konfliktusok természetesek. A jogi szabályozásban lehetnek eltérések a két ország gyakorlata között, de ezek nem lényegiek.

— Jogot sért-e az, hogy a diákok túlterheltek?

— Ez egy érdekes vitatéma, hogy miként lehet a diákok terheltségét valamelyest csökkenteni. Amit közösnek látok Magyarország és Románia tekintetében, hogy sajnos az oktatásról alig folyik vita. Pontosabban arról, hogyan is képzeljük el ezt a szolgáltatást, mi legyen a gyermekeinkkel tizenöt-húsz év múlva. Arról kellene beszélni, hogy az adófizető polgár pénzéből finanszírozott közszolgáltatás milyen legyen, mit kívánunk célként elérni, hogy kívánunk megfelelni a verseny kihívásainak, hogy kívánjuk megőrizni hagyományainkat. Azt gondolom, a szülők, az állampolgárok nélkül ez a vita értelmetlen, hisz a településeken a választópolgárok közösségén belül a szülők közössége a legnagyobb, és mégis meg szoktunk erről feledkezni. Alig vannak partneri kapcsolatok a döntéshozók és a szolgáltatásokat igénybe vevők között, pedig tapasztalatom szerint néha sokkal jobb ötleteik vannak, mint nekünk.

— Mi tudnak tenni, ha olyan panasszal fordulnak önökhöz, hogy egy tanár nem tartja meg rendszeresen az óráit, ittasan megy a diákok közé, esetleg fizikai erőszakot gyakorol, megveri a diákokat?

— Az én praxisomban nagyon sok ilyen jellegű panasz volt, ezek közül a testi fenyítést tartom a legsúlyosabbnak. A vizsgálataimban nagyon szigorú vagyok, és saját okfejtésem mellé csatolni szoktam a bírósági döntéseket, végzéseket, melyek alapján az ilyen tanárt ki lehet rúgni. De számos más, méltóság- és jogsértő helyzet fordul elő az iskolákban. A diákok elmondása szerint Romániában is hasonló esetek vannak.

— Előfordulhat, egy tanár azért panaszkodik, hogy nem jók a munkafeltételei, például huzatos teremben kell tanítania, nincsenek meg a kellő eszközei?

— Természetesen, panaszkodhat. Sérülhetnek az ő jogai, ha egészségtelen a környezet, ilyen vizsgálatra is volt példa, és akkor az iskola fenntartóját, a polgármestert vagy szélsőséges esetben a miniszter figyelmét is fel tudjuk hívni arra, hogy baj van, segíteni kell.

— Kezdeményezhet-e törvénymódosítást, ha azt látja, hogy egy jogsérelem a rossz törvényből adódik?

— Ez külön jogosítványa az ombudsmanoknak, én is rendelkezem vele. Ha azt látom, egy jogsértés kifejezetten arra vezethető vissza, hogy rossz a törvény, akkor kezdeményezhetem a módosítását. Eddig minden évben két-két módosítást sikerült kezdeményeznem, és mindeniket elfogadták a miniszterek és az országgyűlési képviselők is.

— Erdélyi körútja kapcsán mit látott, jogbiztonságban tudhatjuk-e gyermekeinket az óvodákban, iskolákban?

— Nem lehet azt mondani, hogy egyértelműen igen vagy nem, de az igaz, hogy nagyon sok intézményben biztonságban vannak a gyermekek, nem sérülnek a jogaik. De nem ezt tartom a legfontosabbnak, hisz az oktatási intézményekben a konfliktusokat nem lehet megkerülni, sokan vannak együtt, és sok időt töltenek egymással. Azt ellenben tanácsolnám, hogy keressenek kis asztalkákat, amelyek köré mindig le lehet ülni, ha a gyermeket vagy a tanárt bántja valami, és meg tudják beszélni már rögtön az elején. A tapasztalat az, ha korán tudnak egymással szót érteni, akkor nagyon sok későbbi, erős érzelmi telítettségű konfliktust meg lehet előzni.

— Ezt meg lehet tanulni olyan országban is, ahol a parancsuralom dívott harminc-negyven évig az iskolákban, ahol jelenleg is ritkán hallgatják meg a diák véleményét?

— Szerintem meg lehet tanulni, de önmagában a tanulás nem elég. Ha a diákok és az egyetemi hallgatók elhiszik magukról, hogy méltósággal rendelkező polgárai az iskolának és az egyetemnek, akkor ez sikerülni fog. Ha a félelem uralkodik, hogy jaj, istenem, mi történik majd velünk, akkor nem fog semmi sem változni. Félelemmel nem lehet semmit megoldani, mindig kellenek olyanok, akik ezt legyőzik, és akkor egyre több követő lesz, aki azt mondja, hogy beszéljük meg, ne hagyjuk, hogy velünk bármi megtörténjék. A szülők is egyre többen fogják azt mondani, hogy nem verhetik meg a gyermekeket iskolában, utcán, rendőrségen, kórházban, sehol. Ez hosszabb folyamat, de azért vagyunk demokraták, hogy ezeket a lehetőségeket folyamatosan keressük.