– Honnan jött az ötlet a film elkészítéséhez?
Vörös T. Balázs: Egy időben folyamatosan visszahívogattak az Őrkőre. Lakodalmat, keresztelőt filmeztem, hol ajándékba, hol olcsón. Ők pedig elvittek engem vásárokba, kezdtek mondani meséket, történeteket. Meghívtak többek között virrasztóba, temetésre. Teltek az évek, és próbáltam az életükről, a mindennapi problémájukról, identitásszerepeik vizsgálatáról mindenféle anyagokat felvenni, és olyan szituációba ágyazni, hogy egy olyan film keletkezhessék, ami a nagyközönség számára is nézhető, nem unalmas. Ennek eredményeképpen megszületett 2010-ben egy nyolcvanperces film, ami gyakorlatilag azt mutatja be, mit ismertem meg az Őrkőn tizenkét év alatt. Ez még mindig túl hosszú volt, így aztán született egy másik film is, ami a napi problémákról, helyzetekről szól.
– Milyen élmények maradtak a forgatások után?
– Nem mindenhol gyarapodik az ember pozitív élményekkel. Bár­mil­yen közösséget vizsgáltam, legyen az magyar, csángó, magyarországi társadalmi perifériákon élő, azt vettem észre, hogy egyes emberekkel ki lehet alakítani jó viszonyt, akár barátságot is lehet kötni... És ha jól választott az ember, szerencséje lehet, s ilyen formán beavatódik, elfogadják a közösségen belül. Ha marginális, szélsőséges személyeket választ a közösségen belül, számolhat azzal, hogy előbb-utóbb keserű tapasztalatai lesznek a terepen. Ren­geteg szabálya van annak, hogyan léphet be az ember egy idegen közösségbe. Egyfajta kisebbség a kisebbségben. A népkultúra másságából adódik az, hogy hiába beszélünk egy nyelvet, teljesen mások a kulturális alapjaink, és ebből folyamatosan apróbb ütközések születnek. Ez a város az évszázadok alatt megtanulta ezeket a konfliktusokat kezelni, vannak erre különböző megoldási stratégiák mind a cigányok, mind a magyarok részéről.

Kérdezett: BEDŐ KRISZTINA