Az utóbbi esztendőkben szokássá vált, hogy a gyanúsítottak, a vizsgálat alatt álló, különféle bűncselekményekkel alaposan gyanúsítható egyének egészen egyszerűen olajra lépnek.
Vagy az országban bujdokolnak, vagy veszik az okmányokat, a pénzüket, és irány a nagyvilág. Nemcsak a maffiózók – akiktől ezt a betyárromantikára hajló közvélemény, ha kimondatlanul is, de elvárja –, hanem a fehérgalléros bűnözők is, a különféle korrupciós ügyekkel vádolt politikusok vagy pénzemberek. Akiktől viszont ugyanez a közvélemény egyáltalán nem várja el. Sőt!
Érdekes, hogy a betyárromantika csak a bűnözők egy részére vonatkozik, s valószínű, az ország zűrzavaros történetével, s a rendőrség, az ügyészség, a bűnüldöző rendszer rossz megítélésével függ össze, de a politikusokra, nagy umbuldák során mesés vagyonokat szerző pénzemberekre már nem. Az ő általános megítélésük – ezt minden tévedés nélkül megállapíthatjuk – a rendőrségénél, az ügyészségnél is sokkal rosszabb. Mélyponton van.
Ezt tapasztalhattuk néhány hete, amikor a korrupciós ügyekkel vádolt parlamenti képviselő – a levantei sors kifogyhatatlan tréfája: a parlament jogi bizottságának alelnöke – egyszerűen meglépett az országból, értesülve, hogy a képviselőház felfüggesztette mentelmi jogát, és vizsgálat indul ellene, gondolt egy nagyot s merészet, és meg sem állt Afrikáig. Igaz, aztán onnan visszajött, állítólag önként jelentkezett, tettének értékéből sokat levon, hogy tudta, Interpol-körözést is kiadtak ellene, és Kenyából amúgy sem juthat el olyan országba, amelyik nem adná ki. Ügye most a bíróságon s az ügyvédjei kezében. Maga is ügyvéd, tudja tehát, hogy kinek a kezére bízhatja magát.
Nos, amikor a botrány zajlott, az egész ország szurkolt: kapják el. Köztörvényes bűnözők esetében ez nem mindig történik így. Legutóbb a hírhedett Cămătaru testvérek tűntek el az igazságszolgáltatás vádoló tekintete elől, a fél ország röhögött, és nekik drukkolt, hátha sikerül végleg kitűnniük a képből, noha bűnlajstromukon sok minden szerepel, rablás, erőszak, lányok futtatása, uzsorakamatra adott pénzek – innen jöhet művésznevük is! –, s amit csak el lehet képzelni. Zaklatott életükben ültek már eleget, s most se tudtak eltűnni, az egyiket itthon kapták el, a másikat Németországban, miközben egy szakértő flegmatikusan jelentette ki: a bűnözők szökése megszokott jelenség, jelenleg öt-hatezer körözött személyt tartanak nyilván, de ez az arány a szomszédos országokban jóval magasabb!
Végre meg lehetünk nyugodva, valamiben nem vagyunk sereghajtók...
