Alig ért véget politikusaink megmérettetése, s még le sem járt a választások utáni hercehurca, ujjal mutogatás, máris kezdetét vette végzős diákjaink oly nagyon áhított érettségije.
Júniusban a szóbeliké a főszerep, melyre, mint tudjuk, a vizsgázók minősítésként nem jegyet kapnak, s megbukni sem tudnak. Érződik is körükben az érdektelenség, vizsgaidőpontokban különböző közösségi oldalakon általuk megosztott „aforizmákkal” találkozhatunk: „bemegyek, ha megkérdik, ki vagyok, annyit mondok, hogy nagyon ki vagyok”.
Kinek a hibája ez? Egyáltalán nevezhető-e hibának az, hogy a fiatalok nagy részét csupán a leadott anyag érdekli, hiányzik belőlük a motiváltság, az önálló gondolkodásmód, az értékteremtés utáni vágy? A szülők a diákoktól és a tanároktól, a diákok a szülőktől és a tanároktól, a tanárok pedig a szülőktől és a politikai élettől várták a megoldást – ördögi kör.
Az elmúlt években a tanügyminisztérium folyamatosan próbálta megoldani az ágazatban felmerülő problémákat. Próbálta. Megváltoztatta az érettségi menetét, kamerákat szereltetett a tantermekbe, szigorított, mindennek ellenére tíz érettségizőből hat diák sikertelenül zárta a tavalyi vizsgaidőszakot. Kísérleti bábokként kezelnek, minden évben módosítanak. Azonban a kivitelezés távolról sem nevezhető hatékonynak. A módosított érettséginek a tanterv változásában is meg kellene mutatkoznia. Vagy, a legújabb ötlet szerint: vissza a szakiskolákat! Ez hosszú távon valóban kamatoztatható döntés, viszont itt is jelen van az a fránya de – s ezúttal az ösztöndíjak mértékére gondolok (180–200 lej havonta diákonként). Természetes, hogy egy egészséges társadalomban szükség van a munkásokra, s talán elhibázott volt az évekkel ezelőtti döntés, miszerint megszüntették a szakiskolákat, s helyettük szakközépiskolai osztályokat létesítettek. Ennek eredményeként minden iskolát végzett nyugodt szívvel ment érettségizni, az egyetemek pedig szalagon hozták ki a friss diplomás egyetemistákat. Az eredmény? Minden iskolapadból kikerülő fiatal felsőfokú végzettséggel rendelkezik, de képtelenek elhelyezkedni végzettségüknek megfelelő állásokba, ugyanis az egyetemek nem a lehetőséget látják diákjaikban, hanem a pénzt, s így nem megfelelő szakmai tudással engedik útra őket.
A tanárok a színvonal csökkenésére panaszkodnak, míg a szülők azon csodálkoznak, hogy kicsi lányukat-fiacskájukat folyamatosan kudarcok érik, önbizalomhiányosak lesznek, tehetetlenségükben pedig csak azt képesek nap mint nap hangoztatni, hogy: „belőled sem lesz senki”...
Bencze Melinda
.jpg)
