A mesés üdvök színe egészen hörgéssé halványul: viszonylagos sóhajok nyugalma.
Értékvesztés. Eszmerombolás. Fel kell nőni, be kell állni a sorba. Nem beszélni, gondolni, érezni. Ha a többiek az RMDSZ-re, akkor mi is. Ha mindenki Barcelona-rajongó, akkor mi is.
A megfelelés kényszere, közöny.
Hinni szeretném, hogy élhetünk saját üdveinkért mások véleménye nélkül. Hinni szeretném, hogy a saját értékrendek az igazak. Hogy nem attól leszünk érettek és nagykorúak, hogy megtanulunk bólogatni a tömegben.
Hinni akarom, hogy kinövi a társadalom a frusztrációját, és már fölöslegessé válik a pletyka, gonoszkodás, nem lesz tétje a hazugságoknak. Az emberek végre visszanyerik tartásukat.
Unom a tudálékos rejtelmeket a közhelytől dagadt szemekben. Eredendő bűneinkért a szégyenérzetet.
Unom a közönybe és sóhajokba mártott megvető tekintetet. Unom a problémákról beszélőket, a borúlátókat, akik itt élnek, itt, és nem látják a szépséget.
A lakodalmi zenészek hangszereiken, kiürült üvegek között alszanak, a menyasszonyt ellopták, nem keresi senki.
Kali Ágnes