Jönnek a kampányrendezvények, szórólapok sokaságai, s két útjavítás közt az elmúlt évek megvalósításaival mindenki azt próbálja bizonygatni, mennyi mindent is tett ő közösségünkért. Hangzanak a kritikák, mindenki jobbnak akar tűnni, mint a többi, s míg két kutya a koncon marakodik, a harmadik elveszi.
Ők időnként elfelejtik, de közülünk és értünk vannak, felelősséggel pedig nekünk és lelkiismeretüknek tartoznak. Az övék egy másik világ, a politikusok világa. Akad itt minden: jobboldal, baloldal, román, magyar, és rám, mint tisztességes választópolgárra, a társadalom nagykorú, felelősségtudatos egyik tagjára – ahogyan több százezer társamra is – hárul a feladat, hogy egy papírlapon jelöléssel döntsek. Azzal a vokssal döntsem el, a sok-sok nagyvonalúan ígérő, mosolygó arc közül kire bízom a jövőmet – még ha így ismeretlenül is.
Sajnos, ez nem vásárlás, itt nincs garancia. A döntés végérvényes, és csalódás esetén csakis újabb négy kerek esztendő után módosítható. Hogy mit szeretnék elérni szavazatommal? Egy szebb jövőt. Nagyszüleimnek ne kelljen aggód­niuk azért, hogy csekély nyugdíjkájuk elég lesz-e a számlák és élelem mellett szükséges gyógy­szerekre is. Szü­leimnek ne kelljen látástól va­kulásig dolgozniuk a fennmaradásért, nekem, frissen végzett fiatalnak ne kelljen azért aggódnom, mi lesz a jövőmmel, egyáltalán találok-e munkahelyet olyan szakmában, ame­lynek életemet szentelném...
És még sorolhatnám, mit szeretnék: nem habos tortát vagy toronyórát láncostul, hanem azt, amihez úgy érzem, minden élőlénynek joga van. Egyenlőséget. Igazságot. Szabadságot. Őszin­teséget. Lehetőséget, hogy a létezőből egy jobb születhessen. Változást akarok, mert ami most van, az nem jó. De honnan is tudjam, erre a nagy kérdésre mi a helyes válasz: Hát akkor kinek higgyek?
                                                                                                                        Molnár Andrea