Hat hete távozott közülünk Sylvester Lajos, a Háromszék főmunkatársa. Utolsó könyvéről szólva Őrá emlékezünk.
Sylvester Lajos: Halak, vizek, sziklaszirtek című kötete elsősorban talán azért rendhagyó, mert képtelen vagyok eldönteni: vajon irodalmi és publicisztikai riportgyűjtemény-e, válogatás egy több évtizedes munkásság termékeiből? Talán esszésorozat? Helyzetjelentés tájakról, földrajzi egységekről? Irodalmi portrék gyűjteménye? Emlékirat-mozaik egy gyászos történelmi korszakról és annak folytatásáról majdnem napjainkig? De ez nem is lényeges. Sylvester Lajos is ugyanazt vallja a könyvről, mint saját magam: a jó könyv olyan, mint a jó bolt, minden van benne, mindenki talál magának valami olvasnivalót. Azonban tény, hogy a vezérgondolat, amely végigkíséri az egész kötetet, aggódás a Természetért, amelynek mi, emberek is szerves részei vagyunk, s a Természet védelme önmagunk védelme, bár ezen elvvel, sajnos, egyre kevesebben értünk egyet. És ami közel hozza az egészet. Kötete előszavában magáról a könyvről s céljáról így vall a Szerző:
„Az egész emberi nem végső menedéke a természet, amelyet manapság a földgolyó egészén a legbarbárabb módon kihasznál, rongál és pusztít. Az ember maga alatt vágja a fát. A szó konkrét és képletes értelmében is.
Erről szólnak ennek a könyvnek az írásai, de ebből a rettenetből, remélem, ki is ráncigálnak ezek a régi és friss eszmefuttatások és élmények, mert a természet, ha megkötöttük és megtartjuk vele a szövetséget, kikapcsol, menedéket, akár búvóhelyet is biztosít lelki és testi nyavalyáink elviselésére, elfeledésére. És szolgál nekünk, eltart bennünket.”
Több évtizedes nyelvi elszigeteltségemben meglepően hangzanak a magyar nyelvközösségekben élők számára talán már megszokott kifejezések, mint pl. Deltaszentgyörgy, csórékolbász, pillepalack stb.
És szintén szubjektív módon, a kötet általam legtöbbre értékelt részei a Duna deltájára vonatkoznak, a Deltára, amelynek saját magam is alkotóképes életem egészét szenteltem. Annál is inkább, hogy Sylvester Lajos ismételten méltatja szerény próbálkozásaimat, amelyet e terület tudományos feltárásában, de jóval látványosabban a megőrzéséért próbáltam tenni.
De a saját és deltasors fölötti további sajnálkozás helyett kanyarodjunk vissza a kötethez.
Habár az indító fejezetek erről szólnak, Sylvester Lajos könyvében nemcsak a deltavidékről ír, hanem szívének kedves más vidékekről is, elsősorban a Kárpát-kanyarról, a székelységről. A Brăilai Nagysziget mellett ennek szenteli a kötet második ciklusát, a harmadik pedig határozottan a Székelyföldi vizeken címet viseli. A Szerző itt is elsősorban a természetvédő, de ezen belül a szenvedélyes sporthorgász szemével nézi a vidéket és annak gondjait. Megállapít, elmarasztal vagy dicsér, utat keres és megoldást sugall – csak legyen, aki mindezeket érti és értékeli. A lejegyzett beszélgetések a Duna-deltai magyar panziótulajdonosokkal, erdélyi tógazdákkal, pisztrángtenyésztőkkel, városatyákkal, vadásztató társaságok vezetőivel mind-mind gondolatébresztőek. De különálló s mégis összességet adó írásaiban helyet kapnak a természeti katasztrófák és azok eredményei, érdemleges, természetközeli gazdasági próbálkozások ismertetése, észak-amerikai medvetalálkozások élményei, a női evezőssport méltatása, és sok egyéb téma is, mindez sajátos, „sylvesterlajosi” stílusban. Ez pedig hol lírai, hol anekdotikus hangvételű, míg egyes, frusztrációs élményekből kisüt a még mindig földolgozatlan keserűség, de ellenpontként a fölcsillanó reménysugarak is, hogy nem mindenki csak önző-harácsoló, nincs minden véglegesen elveszve, volna kiút környezetünk és önmagunk számára.
A kötet a vasszilvágyi Magyar Nyugat Könyvkiadó gondozásában jelent meg, a sepsiszentgyörgyi székhelyű Abies Hunting Vadászati Iroda és a Magyar Könyv Alapítvány támogatásával, beszerezhető a Háromszék napilap standjain és a sepsiszentgyörgyi horgászboltokban.
Kiss J. Botond