A XX. század eleji közhasznú beruházások közül mindenképpen a vármegyei közkórház megteremtéséért folytatott erőfeszítések kívánkoznak első helyre.
Az egyre növekedő szaporulat, az orvostudomány fejlődése, az egészségügyi ellátás színvonalának emelése elnapolhatatlan szükségként helyezte előtérbe a vármegye modern, a kor kívánalmainak megfelelő egészségügyi intézményének létrehozását.
Sok vitát keltett az új kórház elhelyezése. 1910 márciusában a Székely Nép újság foglalkozott a hely kijelölése kapcsán felmerült elképzelésekkel. A régi Ferenc József Kórházban ekkorra már tarthatatlan állapotok alakultak ki. Az épület sok szempontból még a higiénia legelemibb követelményeinek sem felelt meg. Dr. Daday Vilmos és dr. Fogolyán Kristóf erejükön felül teljesítettek, a felmerült sokféle nehézséget viszont képtelenek voltak megoldani. Az intézmény elhelyezésére vonatkozóan több terv is született. A legegyszerűbbnek tűnt a már meglévő kórházépület átalakítása. A szakértői vizsgálat szerint azonban az átalakítás többe került volna, mint egy egészen új épület emelése. Anyagi források hiányában viszont mindkét elképzelés meghiúsult. Egy olyan javaslat is megfogalmazódott, hogy a tanítóképző régi épülete, miután az onnan kiköltözik, felújítással megfelelne az elképzeléseknek.
1911-ben tovább folytatódott az egyeztetés, de újabb ötletek is felmerültek. A vármegyei kórház ügye a közvélemény élénk érdeklődése közepette még mindig csak a lehetséges helyszín kijelölésénél tartott. Két változat körül vitatkoztak az érdekeltek. Az egyik a volt tanítónőképző, az úgynevezett Daczó-kúria erre a célra való átalakítása, vagy pedig Szemerján keresni egy erre alkalmas telket.
A város képviselő-testülete 1911-ben a következő határozatot hozta: ingyen telket adományoz a kórház építésére, hatholdnyit elkülönítenek a Daczó-telektől északra eső, Bogdán Emil tulajdonát képező úgynevezett Kőház kertből. A város a telek adományozásán kívül más áldozatot nem hozhatott anyagi lehetőségek hiányában. Bogdán Emil árajánlata mintegy 24 000 koronát tett ki, de a város ehhez az összeghez is csak hitelfelvétellel juthatott.
A vármegye vezetése Szentkereszty Béla főispánnal az élen egyre türelmetlenebbül szemlélte a kórház ügyében mutatkozó tehetetlenséget. Az orvosszakértők, élükön dr. Fogolyán Kristóf igazgatóval, kifogásolták a kórház kivitelét a város déli végére, a poros és zajos országút mellé, de Szemerjára telepítését sem találták jó megoldásnak. Azt javasolták, hogy épüljön a központhoz közelebb, a régi kórház feletti, többholdas, keletre néző magaslaton. A már meglévő, Budapesten készült épülettervvel sem voltak elégedettek. Közös megegyezéssel az akkor már neves műépítészt, Kós Károlyt bízták meg az épületek megtervezésével. Mire neki lehetett volna fogni az építkezésnek, 1914-ben kitört az I. világháború. A háborús nehézségek ellenére hozzáfogtak a munkálatokhoz. A központi épülethez vezető kanyargós utat orosz hadifoglyok készítették, közben az épület terméskő alapjait is lerakták.
Az előrelátó és mindig újat álmodó dr. Fogolyán Kristóf még a háborús időkben szintén Kós Károllyal elkészíttette egy anya- és csecsemővédelmi pavilon vázlattervét is, amely a központi épülettel szemben helyezkedett volna el, sajnos, ennek kivitelezése örökre elmaradt. A kórházi épületegyüttes befejezését több évtizedre elnapolták, véglegesen csak a II. világháborút követően adódott erre lehetőség.
(folytatjuk)
