Kincs a mikóújfalusi ember kezében az a talentum, amit a kőfaragás szép, de nem könnyű művészetében nagyapáitól elsajátított. Az Olt-völgyi kőbányákból felszabadult szakképzett kőfaragók családi vállalkozásokat, kft.-ket alapítottak, tucatjával élnek a községben, akik ebből teremtik meg a mindennapi megélhetés alapjait. Építészeti elemek, kőkapuk, emlékművek, sírkeretek tükrözik azt a tudást, melynek ipartörténeti emlékeit a helybeli állandó jellegű kiállításon is láthattuk.
Kőfaragó-tanfolyamot indítottak 2010-ben Mikóújfaluban, hogy a résztvevőknek ne kelljen ingázniuk Sepsiszentgyörgyre. Nem volt gond, hiszen bőven akad a településen, akinek köze volt a kőfaragáshoz-kőművesmunkához, gyakorlata is volt, de szeretett volna hivatalos papírt, diplomát szerezni. A tanfolyamon 2011-ben huszonkét munkanélküli és tíz vállalkozó vett részt. Ennek folytatása volt egy kéthetes továbbképzés, amelyen különféle okok miatt a sikeresen vizsgázókból csak tizennégyen vettek részt Németországban, a Lipcse melletti Schneuditz településen – tudtuk meg Gábor Gézától, aki maga is ott volt.
– A képzést a megyei munkaügyi hivatal pályázta meg a Leonardo da Vinci-programban. A teljes ellátást, a képzés minden költségét a szervező biztosította, aki olyan munkafrontot nyitott számunkra, ahol az építkezés minden fázisában ki-ki meg tudta mutatni tehetségét. Rendes nyolcórás munkaprogramunk volt. Egy terjedelmes, hathektáros régi uradalom épületein dolgoztunk, melyek részben már fel voltak újítva-restaurálva. Kiváló lehetőségünk nyílt tanulni, hiszen együtt dolgoztunk két lengyel, egy portugál, egy kaposvári magyar és egy aradi román munkacsoporttal. Különböző szakmai csoportokba osztottak be, minket, újfalusiakat a restaurátori csoportba. Nemcsak kőrestaurálással foglalkoztunk, volt, aki falat rakott kőből, vakolt, téglákat épített be a hiányos falba. Forgatták a csoportokat, hogy mindenki szerezhessen tapasztalatot minden restaurátori és építkezési, kőfaragási fázisban. A németek jelesre vizsgáztak szervezésből. Munka után, a hétvégeken kirándulásokon és kulturális programokon vettünk részt, múzeumokat látogattunk. Ellátogattunk Lipcsébe, Berlinbe, sok szép élményben volt részünk. Számomra valamelyes lehetőség is nyílik majd, hogy visszamehessek oda munkára.
Nyáguly Vilmos polgármester elmondta, hogy a tanfolyamot végzettek itthon, helyben is bemutatták-gyakorolták tudásukat. Jeles kőfaragó vállalkozók irányítása alatt (Bartos Mihály mester, Nyáguly Ferenc „Csigolya” és Benedek Jenő) szép és mutatós kőkerítést építettek a mikóújfalusi római katolikus plébánia és templomkert bejáratához. Az említetteken kívül szinte minden helybeli kőfaragó részt vállalt a munkában. Mivel a kerítés piacos (utca felőli) oldalára új kőre volt szükség, a kőfaragó vállalkozók követ ajánlottak fel, a belső oldalra a régi kerítés köveit használták fel.
– Ekkor született meg az a gondolat, hogy a gróf Mikó Imre nevét viselő, teljesen felújított kultúrotthon udvarán álló millenniumi emlékművet (melyet Keresztes Zoltán tervezett és készített 2000-ben) hozzuk ki az elszigeteltségből, és építsük be a templom előtti kőkerítés sorába – mondta a polgármester. 120 négyzetméter új követ adományoztak a kőfaragók, és kalákában felépítették a kerítést, amely éke a főútnak, megkímélve az egyházat az erejét meghaladó kiadásoktól. Én hiszem és vallom, hogy ezzel a munkával sikerült feltámasztani újra Mikóújfaluban a közösséget megtartó-összeványoló székely kalákát, amely távlatilag is fontos, mert ily módon szeretnénk majd felújítani szeptemberben a borvízforrás csorgóházát is. Az sem titok, hogy munka végeztével közösen ültünk az egyháztanács által megterített fehérasztalhoz.
Simó Gábor plébános elismerését és köszönetét fejezte ki a munkáért, megbizonyosodva arról, hogy mikóújfalusi hívei ezzel is kifejezték ragaszkodásukat egyházukhoz, s több, mint egyszerű jótett az is, hogy a kalákában más felekezetűek is részt vettek.
