Üdvözölte az Erdélyi Magyar Felsőoktatási Tanács megalakulását a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar vonalának vezetője, s ez lépés lehet az egységes magyar felsőoktatási tér kiépítése felé – mondhatnók, ha egy szusszra szeretnők összefoglalni, ami az intézményi vezetők tusványosi kerekasztalán világosodott meg a hallgatók előtt.
Aáry-Tamás Lajos magyar oktatási ombudsman, moderátor drámai hangütéssel kezdte: milyen hatással lesz a felsőoktatás jövőjére, hogy az európai pénz elfogyott, és fiataljaink jó része külföldre vágyik a szülőföldről? Nos, a sorra következő intézményvezetők számokkal és érvekkel igyekeztek leszerelni az aggodalmakat. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese arra is kitért, hogy intézményükben 76 alap- és 36 mesterképzés magyarul is folyik, de sokan a magyar diákok közül az angol, német, francia vagy román vonalon tanulnak. Nemcsak a magyar diákok arányszáma alacsonyabb az elvárhatónál, még súlyosabb a mesterképzésben mutatkozó alulreprezentáltságunk. A Sapientia, a Partium Egyetem, valamint a BBTE, a marosvásárhelyi orvosi és a színművészeti tagozata alapította felsőoktatási tanácsra véleménye szerint jelentős szerep vár, bár ennek tartalma még kidolgozatlan – derült ki beszámolójából, mely a nagy nyugati és amerikai egyetemek felé való nyitás előnyeit is megkísérelte megcsillantani.
Különösen ellentmondásos a kárpátaljai II. Rákóczy Ferenc Főiskola sorsa: a magyar állam pénzén tartja fenn magát, de a sokszor kedvezőtlen ukrán akkreditációs törvénynek kell megfelelnie, ráadásul a magyar–magyar politikai hullámzásból származó hátrányok is sújtják, ezért legalább eme utóbbitól meg kellene kímélni őt és erdélyi sorstársait – vélte Orosz Ildikó rektor.
Dávid László, a Sapientia rektora szerint egy fiatal egyetem sokszor több eséllyel birkózik meg a kihívásokkal, mint a régi. Az egységes magyar felsőoktatási tudásteret egységes értékrenddel kellene megalapozni. Erdélyben a műszaki és természettudományos képzésben még régióspecifikus igények várnak kielégítésre, az agrár-, erdészeti stb. oktatás beindításra vár, s az agyelszívásnak kellene elejét venni a minőségi képzés által, és akkor nem lenne megkérdőjelezhető, hogy betölti-e az egyetem társadalomformáló szerepét. Az előadó szerint a levelező tagozatok létjogosultsága kétes – lásd az óromániai egyetemek székelyföldi expanzióját –, miközben az olyannyira szükséges orvosi képzést szegregációnak állítják be, holott az az oktatási hatékonyság záloga – egyebeket nem említve. A Sapientia EMTE célja felkészíteni az itthoni alkotásra és a régió felemelésére.
Hasonló eszménykörben mozog a Partiumi Keresztény Egyetem is, de merőben más demográfiai és szomszédsági viszonyok közt – taglalta János-Szatmári Szabolcs rektor –, amelynek az elvándorlás, a szórványosodás és a vegyes házasságok jellemezte régióban kell megtalálnia a maga helyét. Érdekes, hogy kurzusaik iránt érdeklődés ébredt román anyanyelvű hallgatók körében is, miközben diákságuk zöme számára főleg esélyteremtő intézményként léteznek ott, ahol a nagyváradi állami egyetemen sok magyar a nem anyanyelvi képzést választja. Az asszimiláció fékezése érdekében magyar tanítóképzést indítanak az idén, s igyekeznek romológiai tanulmányok révén is felkészíteni a leendő pedagógusokat, a román államtól pedig elvárnák, hogy e sajátos státusú egyetemeket ne magánintézményeknek tekintse, hanem közösségi intézményeknek ismerje el és vállaljon részt fenntartásukban, miközben a hálózati együttműködés révén Erdélyen belül és Debrecen felé is lát lehetőségeket a diákcsere kiépítésére.
Ezt üdvözölte Pákozdi Csaba a Károlyi Gáspár Református Egyetemtől, aki egyedüliként képviselte az anyaországi felsőoktatást. Márpedig, miként egy hozzászóló szóvá tette, felteendő a kérdés: ha a tízmillió anyaországi számára hetven felsőoktatási intézmény áll rendelkezésre, vajon a másfél milliós erdélyi magyarság mai két egyeteme és a három felemás, önigazgatásában korlátozott állami tagozat kielégítő hálózatot képezhet-e? Amúgy az intézményvezetők nagyobb távlatokban derűlátóak, akár egy konzorcium alakítását is lehetségesnek tartják idővel, s remélik, az aggasztó mai demográfiai folyamatok megfordításához képesek lesznek hozzájárulni pontosan az erdélyi magyar értelmiség kinevelése által. Dávid László leszögezte, az elkövetkező három évben okvetlenül meg kell oldani az orvosképzés függő kérdéseit, el kell indítani az első magyar doktori iskolát, és a hiányzó agrár- stb. szakokkal ki kell bővítenünk az erdélyi kínálatot, mi több, a Kárpát-medencei felsőoktatási tanács megalakítására is szükség lenne.
A kerekasztal fonáksága okán meg kell fogalmaznunk: a hazai és anyaországi oktatáspolitikusok távolmaradása remélhetőleg nem a fejlesztési elképzelések és eszközök hiányával vagy az állásfoglalástól való ódzkodással magyarázható.
